Írhatnék egy boldog kisgyerekről, aki beletörte a nadrágjába a füvet, amit aztán alig tudtam kimosni belőle.

A hihetetlen mennyiségű elfogyasztott ételről: sonkáról, a kutyáknak szánt (embereknek készített) virsliről, a banánról és krumplis pogácsáról...

A rokonlátogatásokról, az újonnan tanultakról (mit csinál a halacska, hogy liheg a kutya)...

A hatalmas kerti játszadozásról, Judóciról, a keresztanyámról, a reggeli Istentiszteletről, amit Tibor tartott - a találkozásról.

De most ezekkel nem tudok foglalkozni.

Volt valaki az életemben, aki nagyon-nagyon kicsi korom óta fontos volt nekem. Az első mackó termetű és mentalitású felnőtt.

Mindig is tegeztem, amióta az eszemet tudom. Bíztam benne, csüngtem rajta. Játszott velem, de komolyan vett.

Kötődtem hozzá - és most utálom a múlt időt.

Drága medvém, az első medve a szívemben tegnap este elindult a Minden élők útján Papikám, Gabóca és szeretett keresztapám után.

Ölelni való medvék, ölelni való emberek...

Rudival péntek este még beszéltünk. Nálunk járt. Győzködtem, hogy mindenképpen találkozzunk még, mielőtt hazamennénk.

Elképzelhetetlennek tűnt, hogy nem lesz velünk.

Gyermekkorom egy biztos pontja veszett ma el.

Április 24. van.

Ezen a napon 3 évvel ezelőtt Gabó még utoljára összeszedte maradék erejét, hogy egyedül lélegezzen.

Mosolygott, úgy látszott jobban van.

Aki látott ilyet, tudja, hátborzongató ez a hirtelen jött javulás - megmagyarázhatatlan állapotváltozás.

Még aznap este a tudtomra adta, hogy ez volt a búcsú a családtól.

Azt akarta, hogy így emlékezzenek rá. Úgy, hogy volt ereje jobban lenni.

Tudatta, hogy nem érünk Pécsre. Ő nem fog abban a kórházban feküdni.

Tudtam, hogy komolyan gondolja.

Tudtam, hogy csak napjaink vannak hátra közösen.

Most 3 évvel később megint elveszítettem valakit.

Tudom, hogy lesz ez még így. Az élet folyamatos változás.

Gombóc van a torkomban.

Megyek, hozzá bújok a szuszogi mindjárt 14 hónaposomhoz.

Érezni akarom az ÉLETET!

Ha meg tudom tenni, itt maradok a temetésig.

Gabó tudja, hogy nem tehetek másként.

Ha még itt ér minket a búcsújának évfordulója, remélem megérti...

Amint hazaérünk, rohanunk hozzá.

De itt is velünk van.

Ugyanúgy, mint azok, akik bennünk élnek.