Zádit ma elvittük a Zádor hídhoz. Kalandos utazás volt, mert a híd maga a szántóföld közepén található, víz már nagyon-nagyon-nagyon régen nincs alatta.

Nos, nagy meglepetés ért minket, amikor azzal szembesültünk, hogy a hídhoz vezető utat is felszántották.

Azért második nekifutásra sikerült megközelíteni. Láttuk, hogy tisztességből egy csatorna kis víz erecskéjét oda irányították, hogy legalább csordogáljon arra valami. Szerintem a víz nem mozgott, de a békák nagyon jól érezték magukat.

Ezzel sikerült Zümi egyik hatalmas élményét biztosítanunk. Ma hallott igazi hangos békabrekegést először. Mi már mutattuk neki, hogy milyen hangja van a brekucnak, ő is utánozza már jó ideje, de élőben így még nem hallott béka kórust.

Na, ma első döbbenetéből ocsúdva lelkesen válaszolgatott is nekik. Szép kis párbeszéd fültanúi lehettünk.

A második tapasztalat a hatalmas fűűű volt.

Otthon ugyebár nagymama és nagyapa rendszeresen vágják, hogy kordában tarthassák. Dédinél és a szüleimnél ugyanez a helyzet. Így aztán kicsi fiam ma látott először hatalmasra nőtt füvet. Majdnem akkorát, mint ő állva. Belerohant, letottyant és nagyot kacagott.

Megtudtuk, hogy boldoggá teszi a frissen meszelt fal. A hidat ugyanis éppen restaurálják, ma festették le fehérre. Picikém simogatta, mosolygott és láthatóan örült neki. (Nagyapa! Nem csak a föld szeretetét, a frissen festett fal feletti örömöt is hozza ám!)

Lefényképeztük a hídnál, hogy megmutathassuk, ilyen volt Zádor a Zádor hídon 2011. április 22-én.

Dédivel, aki a túrázást is vállalta értünk.

Dédivel, aki miatt olyan jó itt nekünk.

Mamikám az én múltam Karcagon, a boldog jelenünk és ő a jövőnk, a fiunk nevében.