Reggel elkísértük apát a városba, mert ő kezelésre ment, mi meg csavarogni a közös nagybevásárlás előtt.

Amint kettesben maradtunk, egyenesen a Plázába irányultunk. Nem, nem ez a kedvenc elfoglaltságom és plázagombócot sem szeretnék Zádiból nevelni, csupán azt gondoltam végig, hogy süvítő szélben és esőben ugyebár szabadtéri program, mint olyan kizárt, kávézóban a pici szenvedne és ekkora zárt tér, ahol bóklászhatna, nemigen van másik elérhető.

Így aztán odamentünk, majd egy merészet gondolva a babakocsit az autóban hagyva szépen bementünk.

Amint fedett helyre értünk letettem az ölemből a nagyfiam és a kezét fogva szerettem volna barangolni. Nos, a tervem majdnem sikerült is...

Zümikém ugyanis meglátta a reggelt kihasználó takarítónőt, aki porszívót hozott elő.

Bizony ám! Porszívót! A csodás-varázsos brümmögőt, ami Zádit extázisba hozza.

Nézte, nézte a nénit, aki a rajongást felfedezve odaszólt neki, hogy mindjárt porszívózik, de csak egy keveset.

Nos, megnéztük, megcsodáltuk, rajongtunk.

Amint el tudtam csalogatni (nagy álmom volt már régen, hogy a kisfiammal kézenfogva kószáljak - de jó is ez, csak azt nem kalkuláltam bele a rózsaszínű ködbe, hogy bizony nem arra megyünk, amerre dolgunk lenne, hanem amerre ő akar... sebaj) elvittem a cipőboltba, mert a mostani tipegőjét lassan kinövi és kelleni fog egy másik (dédikéjétől kapja szülinapjára).

Na, a cipőbolt igen érdekes hely. Sok csillogó, meg színes dolog, tükrök, amiket meg lehet vizsgálni, hosszú cipőkanál... de jó móka.

Szétnéztünk, de a legkisebb lábbeli 22-es volt, ami éppen 3 számmal nagyobb, mint amit most Zádi hord.

A 19-es éppen jó, nagyobbat kell venni, de átmeneti, vagy zárt cipőből szerintem a 20-21-es elég lesz, annál nagyobb nem kell, mert orra bukik benne, meg különben sem csónakázás a cél.

Szóval ezügyben nem jártunk szerencsével. Viszont éppen ma reggel beszéltük anyósommal, hogy az előszoba és a konyha nálunk járólapos, nem különösebben szeretem, ha pici fiam zokniban közlekedik a szobán kívül. Még akkor sem, ha harisnyanadrágra csúszásgátló zoknit adunk, mert a fixa ideám, hogy felfázik, ráadásul óhatatlanul kifolyik, kifröccsen valami és beletappog.

Ez jutott eszembe, amikor megláttam a babacipők mellett kitéve a habszivacs klumpákat. Nekem is van ilyen, nagyon szeretem. Kiderült, hogy picuri méretben is lehet kapni. Van 19-es és 20-as is. A 19-es papucs sötét tompakék színe jobban tetszett, de abban tényleg végig ér a lábacskája, így azt nem lett volna értelme megvenni.

A 20-as szürke lett a miénk. Picike papucsdíszek is voltak rajta. Egy-egy koponya lábszárcsontokkal kalózosan, meg egy-egy kosárlabda. Fizetésnél a halálfejet kiszedtem és a boltosra bíztam, hogy ajándékozza el, a kosárlabdát hazahoztuk, de Zádi azonnal tépkedni kezdte, így attól is megszabadítottam a klumpát.

Még a boltban ráadtam, hogy tud-e benne menni és tetszik-e neki, és legnagyobb elképedésemre nem akarta leszedni, hanem azonnal járkált, sőt szabadságát felfedezve elfutott benne.

A család férfitagjai nem osztoztak a lelkesedésemben, mondván marhaság ilyesmit venni, de anyósommal mi helyettük is örültünk. Zádi pedig le sem vette egész nap, boldogan szaladgált fel-le az előszobában. Jó, mert nem csúszik és kényelmes.

Mostanra a pasiknak is tetszik. Azt hiszem Zádi mutatványa győzte meg őket, amikor pelenkázás közben a lábára akarta húzni, majd amikor egyedül nem ment neki, a Timi nénitől kapott zsiráf fejére tette.

Az este tartogatott még említésre méltó eseményt az ebédre elfogyasztott hatalmas adag tyúkhúsleves feljegyzése mellett.

Szokásunkhoz híven hívtuk drága mamikámat.

Tudni kell, hogy eleinte esténként a menetrendszerinti telefonhívás után megnéztük a fényképét és elköszöntünk tőle is, jó éjszakát kívánva. Mostanra szokásává vált, hogy reggelente odavezeti az apját a képhez, megsimogatja, néha puszit ad, meggyűrögeti a képet. Ráadásul az Ivettéktől kölcsönkapott játék telefonon naponta százszor "felhívjuk" és megkérdezzük, hogy van, evett-e, mit csinálnak a kutyák...

Így aztán ma este a telefonálás közben egy hosszúra nyúlt "mondatot" mondott a mi drágánk, amiben elhangzott, hogy DÉDI!

Bizony-bizony. Zádi számon tartja a mi kincs mamikánkat.

De jó is, hogy van nekünk!