Ma ledöbbentem, mennyire okos is az én nagyfiam.

Igen, szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy nagyon okos!!!

Nagymamája arra kérte, hogy vigye oda neki a kutyát (játék műanyag kutya a keresztszüleitől, ami az asztalon feküdt egy karika mellett.

Zádi odament, megfogta a karikát az egyik kezébe (még jól jöhet), a másikba a kutyát, majd sűrű VAU-k közepette odavitte a nagyanyjához őket. Odanyújtani viszont csak a kutyát nyújtotta oda anyósomnak, a karikát nem. (Na igen. Odanyújtotta, hogy tudjuk tudja, de oda azért nem adta ).

A másik dolog, amiért lenyűgöz a mindjártegyéves értelme, az egy kedves jelenet. Az alap helyzetet úgy kell elképzelni, hogy a konvektor elé oda van tolva a dohányzóasztal, ami csodás játszótérként szuperál. Labdázni szoktunk az asztalon (hol máshol ) gurítjuk egymásnak, vagy a konvektornak a labdát/golyót (mikor mit). Ez nagyon tetszik a fiatal úrnak, mivel éppen jó magasságban van neki.

Ma is ezt játszottuk, a konvektornak passzolgatós változatát (ennek ugyanis mókás hangja van...). Zádi gurította, amikor nem ment vissza hozzá a labda, akkor rásegítettem kicsit, hogy elérje. Ez ment is egy darabig, amikoris elbambultam kicsit és nem vettem észre, hogy erőlködik, nyújtózkodik, de nem éri el a labdát.

Hogy mitől kapcsoltam aztán mégis?

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megfogja a kezem, maga felé húzza, majd eltolja a labda irányába.

Zádi szólt, hogy oldjam meg a problémáját, mert neki egyedül nem megy.

Szadista szülőként ezt még háromszor megismételtem, mert tudni szerettem volna, hogy véletlen volt-e. (Erre nyilván elég lett volna egy ismétlés is, annyira azért nem nehéz a felfogásom, de olyan aranyos volt, hogy közben majdnem elsírtam magam.)

Igen, az én kicsi pici aprócska fiam problémamegold.

Mert tud.

HIHIHI!

BÜSZKE!