Ma reggel Zümikém egy MAMAMA felkiáltás után sírni kezdett...
Valóban, nagymamáék hét közben nem voltak itthon, csak esténként értek haza, lehet, hogy Zádi azt hitte, ma is így lesz.
Szépen felkerekedtünk, hogy megnézzük ki van ébren és Zádikám nagymamája karjaiban kötött ki - teljes lett a béke!!!
Ha szoktam panaszkodni (márpedig szoktam 
) akkor most dicsérek is.
Kicsi fiam tisztességesen töltötte az elmúlt éjszakát - reménykedem hasonlókban a továbbiakra nézve.
A délelőtt hamar eltelt - adategyeztetéssel a magánnyugdíjpénztárunkkal kapcsolatban, majd délután kimentünk a farsangi felvonulásra.
Zádi nagyra kerekített szemekkel csodálta a forgatagot.
Busókkal s találkoztunk, kettő is megsimogatta az arcát (remélem ez jót jelent 
) de picikém egyáltalán nem bánta, mosolygott rajta.
Biztosan arra gondolt, hogy ez a sok hosszú szőrű "vaú" milyen közel mászkál hozzá...
Kapott lufit is, aminek csúfos végzete lett...
A beszéde napról napra fejlődik. Tegnap kétszer is olyasmit mondott, hogy NEN! (Azt hittük félrehallottuk). Utána nem mondta.
De ma is hallottunk egyszer valami ilyesmit.
Szépen lassan haladunk.
Jaj, de várom, mikor először kimondja, hogy anya...
