2010.02.25. 22:05

NST, ügyvéd, pajzsmirigy

 2010.02.25. 21:31

Reggel jó korán értem be a kórházba NST-re. Gyors sorszámhúzás, regisztráció, majd mehettem is vérnyomásmérésre, mintaadásra. Kiültem a váróterembe, megittam az Aprónak előre beígért híg feketeteát és vártam a szívhang vizsgálatot.

5. voltam.

Drágám most nem tudott velünk jönni, mert éppen kezelése volt, így kettesben voltunk Minikémmel.

Kialkudoztuk az asszisztens nőnél, hogy hadd feküdjek az oldalamra, mert hanyatt nem kapok levegőt. Rendes volt, mert megengedte.

Felcsatolta a gépet, majd ment a dolgára. Mi szuszogtunk, várakoztunk, szívhangot hallgattunk... és... majdnem elaludtunk.

Na, akkor rájöttem, ha én elbóbiskolok, Apró is elalszik. Értékelhetetlen lesz a vizsgálat. Így aztán felkeltem agyilag és elkezdtem koncentrálni, hogy mozogjon az én Drágám. Azt ismételgettem gondolatban, hogy mocorogjon ügyesen...

Olyan okos volt, hogy hallgatott rám és szépen elkezdte felmérni a terepet. Előbb a hátsóját pakolgatta, majd kikémlelte, hol van a gép, megpróbálta lerugdalni, de mivel nem sikerült, így elmászott alóla.

Akkor nekiálltunk fogócskázni. Ő menekült, én pedig megpróbáltam a gépet úgy irányítani, hogy érzékelje Őfenségét...

Szóval jót mulattunk nagyon. Végül az asszisztensnő visszajött és azt mondta, megfelelő a vizsgálat, így nem kell megismételni.

Kedvesdoktor is megérkezett aránylag hamar. Megvizsgált és azt mondta, hogy jövő héten csütörtökön (4-e!!!) még lehet, hogy találkozunk NST-n.

Amúgy haladunk előre szépen lassan, megint tágult az út Apró előtt egy keveset.

Mondtam neki, hogy én ezzel tökéletesen meg vagyok elégedve, hiszen nem az utolsó pillanatban a szülőszobán szeretném produkálni az "ajtónyitást", mint a múltkor. Ebben meg is egyeztünk.

Kérdeztem, hogy alá kell-e valamit írnunk, hogy apás szülésünk lehessen, mert a folyosóra az van kiírva.

Azt mondta, nem kell aláírni semmit.

Tudakozódtam, hogy akkor mi kell hozzá. Kedvesdoki csak annyit válaszolt, hát, "APA kell hozzá".

Mondtam, hogy ezzel nem lesz gond, majd elköszöntünk egymástól.

A kórház után beugrottam az ügyvédhez a nyilatkozatainkkal - ez még mindig a kocsilerobbanós rosszhelyretolós, megbüntetős ügy.

Tényleg! Mennyi minden történt máris ebben az évben! És mennyit kihagytam volna!!!

Délután volt jelenésem a pajzsmirigy dokimnál.

Megegyeztünk, hogy Apró születése után azonnal csökkentem a hormonbevitelt, mert a tejben kiválasztódik és átmegy Apróhoz, nála pedig túlműködéses tünetek jelenhetnek meg, ha nem vagyunk résen.

Jól kibeszéltük a vérvételes hercehurcát. Azt mondta, utánanéz ennek, mert ez így nagyon nem jó...

Nos, a gyógyszeradagoláson, a kontroll időpontján átrágtuk magunkat, begyűjtöttem a jókívánságokat és jókedvvel jöttem haza. Itthon Anyósom csodálatos gombapaprikása várt minket, így jól bekajáltunk.

Most pedig jóllakottan (azóta már kétszer repetáztam) de igen álmosan pötyögök itt a gépnél, amit most izibe' fel is függesztek.

Hú de lefekszem aludni!!!

Majdnem elfelejtettem megemlíteni a tévedésemet.

Hormondoki felvilágosított, hogy a pajzsmirigynek semmi köze a rókakergetéshez. Nem függ össze.

Így, ha megadatik, hogy még legyen babánk, nem kötelező, hogy végig vendégül lássam VUK-ot.

Halleluja!!!

 2010.02.24. 20:17

Megvan az eredmény

 2010.02.24. 20:17

Reggel már korán telefonáltam a háziorvosom új asszisztensnőjének, hogy megkérdezzem, megérkezett-e.

Megnézte, de a mai anyagok között nem volt.

Azt kérte, hívjam fel később, vagy próbáljam egyenesen a labort megkérdezni.

Fel is hívtam a kórházat, kértem a labort. Ott azt mondták, tegnap nem csináltak TSH vizsgálatot, majd ma délután fognak, hívjam őket 13h után.

De mire letettem a telefont, már keresett is a háziorvosom asszisztensnője.

Amint felvettem, azonnal közölte, hogy utánanézett és ugyan ma nem jött eredmény, de tegnap délután igen, így megvan.

Le is diktálta, hogy az érték 4,6.

Nos, szó szerint levert a víz.

A normál érték maximális szintje a 4,6. - Pont a teteje.

Ráadásul 1,94-ről? Egy (jó, másfél) hónap alatt?

Gyorsan lefuttattam a verziókat magamban, hogy kb. egy hónapba telik, míg a megemelt gyógyszeradagra a szervezetem reagál, de annyi már nincs is a szülésig.

Igaz, hogy holnap vár a doki, de hívjam fel mégis ma?

Bár, ezen az egy napon már igazán nem számít semmi...

Vagy mégis???

De ilyen rövid idő alatt ennyi emelkedés???

A múltkor 2 hónap alatt ment fel 0,56-ról 3,3-ra.

Határértéken belül, de egyértelmű emelkedés, így gyorsan emelt a doki a gyógyszer dózisán.

Na, mire ide jutottam a cikázó gondolatok összefésülésében, újra csörgött a telefonom.

Az asszisztensnő hívott - újra.

Elnézést kért, de az előbb rossz értéket diktált be, mert nem az én adatomat nézte, hanem a referencia tartományt. (Húúúúúúú...)

Az én számom az 1,4.

Ez a hívás úgy működött, mint egy újraélesztés. De komolyan!!!

Köszi! A tegnapi közelharc után már csak ez hiányzott.

De legalább minden rendben!!!

Hála Istennek!

Holnap megyek az endokrinológushoz, majd megbeszéljük a továbbiakat. (Különben én is egy magánklinikára járok amúgy, de így, hogy havonta böködtek a kórházban toxoplazma miatt is, összevontam a vizsgálatokat.

Ha az ember fizeti a tb járulékot, meg amúgy is szurkálják, legalább legyen meg együtt a kettő. Nem?

Én is azért döntöttem a magánklinika mellett, mert ugyan van, hogy heteket kell várni a kapott időpontig, de ott legalább már pontosan sorra kerül az ember, tényleg leveszik a vért 1000 Ft-ért, szólnak, ha valami van.

A doki kedves, figyelmes és jó szakember.

Szóval jó így.)

De ha már ez így van, legalább azon ritka alkalmakkor tegyen ki magáért a labor, mikor mégis oda megy az ember.

Na, de ezt most már nem kezdem elölről. A lényeg, hogy az érték jó lett.

Holnap pedig megbeszéljük a Dokibácsival, mit hogyan tovább.

Aprócám délelőtt szinte egyáltalán nem mozdult. Már kezdtem aggódni - tudom, túlzásba viszem...

Vártam, figyeltem, semmi.

Gondoltam egyet és elkezdtem bosszantani.

Na, akkor végre arrébb vitte formás kis hátsóját.

Akkor már tudtam, hogy jól van, csak lustizik. Alighanem az időjárás Őt is nyomta.

Délután viszont jól behozta a lemaradását.

Össze-vissza közlekedett Édesem.

Egyszóval jól vagyunk. (Mennyivel rövidebb lett volna, ha csak ennyit írok. Nem?)

Ja, és referálok:

Bdori, WildShyccu és "Ismerősöm", úgy tűnik nem jött be a tippetek.

20-a, 22-e és már lassan a 24-e is együtt tartott minket.

Ágianya a holnapot tippelte. Majd meglátjuk.

 2010.02.23. 22:58

A padlás

 2010.02.23. 22:57

Mindig is tudtam, hogy csodálatos darab. A zenéjét már régen ismerem, de Gabó átköltözésével a dalok új értelmet kaptak...

Régen volt már ennyire eltalált szereposztású, ilyen jól kivitelezett darab Kaposváron.

Minden pillanatát élveztem. Volt egy pont ahol elsírtam magam. Hát hiába, a hormonok - és a háttérgondolatok...

Nem merném kijelenteni, hogy elfogulatlan vagyok a darabbal kapcsolatban.

Mindenesetre kár lett volna kihagyni. Nagyon hálás vagyok Aprónak, hogy kivárta a mai délutánt. Apró Apujának pedig, hogy elvitt megnézni.

Széppé varázsolta a napomat minden rossz indítás ellenére.

(A védőnő pedig meglepett, mert végre hajlandó volt telefonálni, mielőtt jött hozzám. Ezt fel kellett jegyeznem a krónikának...)

 2010.02.23. 22:40

Ez hihetetlen!!!

Először

 2010.02.23. 22:39

legyünk túl az újabb dühöngésen, aztán jön a nap szép része is.

Nos, a délelőttöt nagyon jó kedvvel kezdtem meg. Igaz, az éjjel megint nem sokat aludtam, mert a hátam és a csípőm versenyt fájtak, de tudtam, hogy délután színházba megyünk, és nagyon vártam már ezt a darabot.

Szóval vidám voltam.

Nézegettem az órám, hogy mikor hívhatom az orvosi rendelőt a február 8-ai vérvételem TSH értéke után érdeklődni (ez ugyebár a pajzsmirigy hormon szintet megmutató szám - lenne).

Amikor már úgy láttam, hogy lemehetett a reggeli roham, rácsörögtem az asszisztens nőre.

Nézegeti az adatokat és azt mondja, hogy még mindig nem érkezett meg...

Kérdeztem, hogy akkor hol érdeklődjek, ki tud vajon segíteni, hiszen legkésőbb csütörtökön már mindenképpen tudnom kell, hiszen megyek a szakorvoshoz, aki meg fogja mondani, hogy szülés után mennyi gyógyszer kell majd.

Az asszisztens nő a kórház izotóp laborjához irányított.

Felhívtam őket.

A hölgy a telefon másik végén kérte a taj számomat és már előre leszögezte, hogy az értéket telefonon nem áll módjában megadni.

Mondtam, hogy nem gond, csak azt mondja meg, mikor lesz végre eredmény.

Bediktáltam a taj számom. Tanácstalankodott a hölgy erősen. Valami kolléganővel egyeztetett, hogy a számítógép azt jelzi, hogy időn belül kért vizsgálatról van szó.

(Az Országos Egészségpénztár valóban 30 naponta engedi elvégezni ezt a vizsgálatot. A múltkor azért szivóztak velem, mert a 30. napon mentem levetetni a vért és nem 30 nap után, ezért kellett megismételni a vérvételt. Most január 4-én voltam, majd február 8-án. Akárhogy számolom, a 30 nap megvolt!!!)

Felvilágosítottam a hölgyet, hogy nálam január 4- és február 8 között több, mint 30 nap telt el.

Erre nem tudott mit felelni, azt kérte, kérdezzek rá a másik laborban - és megadta a telefonszámukat.

Rendben. Felhívtam hát őket is.

Nem részletezem, ugyanez a párbeszéd zajlott le. A hölgy a végén azt javasolta, hogy egyenesen a doktornővel beszéljek.

Megkaptam hozzá is a telefonszámot.

Felhívtam őt is.

Unott hangon beleszólt a telefonba egy női hang.

Bemutatkoztam és elmondtam, hogy egy február 8-ai vérvizsgálat ügyében telefonálok.

Ő is kérte a taj számomat. Bediktáltam.

Nézi a számítógépet és ugyanazzal a sablonszöveggel próbál lerázni, mint az előző két hölgy is.

Neki is elmondtam a számítási módszert és eredményt, erre tovább nézelődik.

Majd, mint aki rátalált a megoldásra, nekem szegezi a kérdést: a januári TSH eredménye 1,94 volt, ami teljesen normális. Miért akartak februárban újra vizsgálatot kérni???

Az elképedésem nem látott határokat. Ezt ki is fejtettem neki:

1. Ha az ember beutalót visz, akkor az azt jelenti, hogy az orvosa indokoltnak látta a vizsgálat kiírását.

2. Miért kell nekem bárkinek is telefonon, vagy egyéb módon magyarázkodnom, hogy miért van szükségem egy vizsgálatra???

3. Már egy gyermeket elveszítettem. Most pocakos vagyok és nem kívánom, hogy a pajzsmirigy problémám miatt betegen szülessen meg a kisbabám.

A terhességem alatt már volt olyan, hogy a TSH szintem meredeken elkezdett felfelé kúszni, amiért a gyógyszeradagomat meg is kellett emelni. Így nem csoda, hogy 30 naponta megismételteti a dokim a vizsgálatot.

4. Bármikor megszülhetek. Friss adatok híján ki (itt azt kérdeztem, hogy talán ÖN) fogja megmondani, hogy a szülés után mennyi gyógyszert szedjek???

A doktornő készségesen elismerte, hogy így tényleg szükséges, de értsem meg, ha ők minden beutalón kért vizsgálatot elvégeznének, akkor gazdasági okok miatt be is csukhatnák a labort két hét után, így neki felül kell bírálnia a beutalókat.

Ő igazán nem tudhatta az én indokaimat, mert csak a taj számomat és a nevemet látta.

Itt felhívtam a figyelmét arra, hogy a magam részéről befizettem a TB járulékot. Már az is vérlázító, hogy a vérvétel után nincs ragasztószalag, vagy hogy azt a papírdarabot, amelyikkel a felesleges fertőtlenítőszert törlik le a karomról félreteszik és ugyanazt adják oda, hogy nyomjam a vérvétel helyét, de hogy az előírt vizsgálatokat felülbírálják, az egyszerűen elfogadhatatlan.

A doktornő elmondta, hogy ha egy orvos fontosnak tartja a betege vizsgálatát, akkor oda szokott neki telefonálni és az asztala tele van cetlikkel, hogy kinek a vizsgálatát kell mindenképpen elvégezni.

Elmeséltem neki az álláspontomat, hogy szerintem nem fordulhat elő, hogy egy előírt vizsgálat elvégeztetéséhez protekció kell. Ilyen NINCS!!!

KÖSZI!!!

Mellesleg a beutalón fel volt tüntetve, hogy 36 hetes gravida vagyok. Magyarul TERHES!!!

Ki az az idióta, aki pocakkal felesleges böködésnek teszi ki magát???

Elismételtem, hogy a beutaló nem viccből van.

A doktornő, mivel már indokoltnak látta a vizsgálatomat, felajánlotta, hogy újra leveszik a vért és megnézik a hormonszintet.

Rendben. De mikorra lesz meg az eredmény? - Lett volna több hetük elvégezni a vizsgálatot, de most viszont már nincs idő...

Csütörtökön kell az eredmény!!!

Készségesen felajánlotta, hogy ma délután, legkésőbb holnap meglesz az eredmény.

Mondtam, hogy most nincs beutalóm.

A válasz az volt, hogy a február 8-ai beutalót csatolják hozzá.

Megkérdeztem a doktornő nevét újra és mondtam, hogy rá fogok hivatkozni.

Azt mondta, hogy ha gond adódna, hívják őt fel, akár mobilon is.

Így indultam el a laborba, ahol pedig nem akarták levenni a vért, mert nincs beutalóm és nem regisztráltam.

Mondtam, hogy beszéljék meg a doktornővel.

Meg is próbálták felhívni, de nem sikerült.

Mondtam, hogy a beutalóm a február 8-ai.

Utánanézett a hölgy és ő is elmondta, hogy időn belül kértük a vizsgálatot a számítógép szerint. Na most nem taglalom, mennyire lett elegem!!!

Elmagyaráztam a naptárt, majd közöltem, hogy a doktornő elismerte, hogy ő bírálta felül a beutalómat és a vizsgálatra szükség van.

Na, nagy nehezen mégiscsak levették a vért.

Most várom, hogy tényleg meglesz-e az eredmény holnap.

Kis magyar valóságsó. Csupa élvezet.

De kérdem én: ha valaki nem olvas annyit utána a problémának, vagy nem tud TSH adatokkal dobálózni, esetleg érvelni, annak nem végzik el a vizsgálatát? Az egyszerűen veszélybe sodorja a gyermekét???

Mi ez???

 2010.02.22. 21:43

38 hetes internetes baba

 2010.02.22. 21:43

süti beállítások módosítása