Elég nyűgös napunk volt.

Zádi – valószínűleg azért, mert többet van kézben, mint otthon és kevesebbet mászhat, állhat, nem igazán találja a helyét. Többször bekéretőzött a járókába, de ott pedig többször úgy hanyatt dobta magát, hogy rossz volt nézni. Feláll, nézelődik, amikor pedig elfárad, egyszerűen elengedi a rácsot és már dől is. Próbáltam megtanítani neki, hogy előbb üljön le, aztán dőljön csak, de nem igazán vette a lapot. Délelőtt többen voltunk még, mindig lekötött egy embert, hogy elkapjuk. Édes picikém egyik kézből a másikba kérte át magát. Kihasználta a figyelmet. Tulajdonképpen nem igazán van még jól, szörcsög, köhécsel, délután (amikor keresztszüleim és az unokatesóim elmentek és kevesebb kéz jutott neki) elég sírós volt.

Le is mondtuk a találkozókat, amiket beterveztünk, istentiszteletre sem jutottunk el sajnos.

Igaz, még délelőtt mentünk volna, de mivel amúgy is nyűgösebb, az itteniek pedig nem ismerik úgy, mint otthon, nem mertük megkockáztatni, hogy esetleg sír és nem tudunk mást tenni, csak eljönni, hogy másokat ne zavarjunk.

Délután pedig végülis vagy nyöszörgött, vagy aludt, így nem mentünk el itthonról.

Két helyre mentünk volna, az egyik családból eljöttek meglátogatni minket, a másik helyre még megpróbálunk majd eljutni.

Zádi végülis játszik, kifejezetten jól eszik, csak többet alszik és többet nyűgös, mint normál esetben.

Ma délután megkóstolta a szőlőt.

Mamikám kertjében termett, bio fehérszőlőt evett. Nagyon ízlett neki. Leszedtem a héját, kivettem a magokat, de nem törtem össze, hagytam, hogy megrágja. Úgy tátogott neki, mint egy kis veréb.

Holnapra is nagy terveink vannak. Zádi keresztszülei és kereszttesója jön látogatóba, még papikámhoz is szeretnénk kijutni a temetőbe.

Nagyon rövid ez a pár nap, amit itthon töltünk.

De legalább itt vagyunk.

Itthon vagyunk végre!

Hajnalban megérkeztünk, azt hittem alhatunk, de Zádi másként gondolta.

Igen, van valami romantika abban, hogy hajnali 4 és 5 között az egész ház alszik - újra,- kivéve Zádi és én...

Egész nap felváltva próbáltunk pihenni, babázni és kiélvezni, hogy együtt lehetünk.

Itt vannak az unokatesóim, a keresztszüleim nagymamámnál. Egyszerűen nagyon jó.

Zádi különösen élvezi a helyzetet, még a járóka is tetszik neki, csak a lába szorul be a rácsok közé, vagy a fejét üti meg néha.

Remélem, hamar stabilizálódik a térben és nem lesznek ilyen balesetek.

Erőteljes családlátogatásba kezdünk, kalandos lesz az itt töltött idő.

Még az eső is esik...
:-(

megfürdetjük Zádit, elaltatjuk és indulunk a mamikámhoz.

Nyilván megint csigát játszom és a teljes házat összepakoltam a négy napra...

Zádi nyűgös, szerintem érzi.

Egy barátom, aki sajnos Gabócával van az elmúlt két napban újra közelebb került hozzám egy facebook-os adatlap segítségével.

Nagyon jó érzés!

Drága Vidikém!

Nagyon hiányzol! 

Aki nagy,az nagy!

Gyerekkoromban is utáltam a köptetőt.

Nem az ízét, hanem a hatását.

Már akkor tudtam, hogy nem szabad egyszerre köptetőt és köhögéscsillapítót szedni, de mindig kikönyörögtem a háziorvosomtól, hogy adjon valamit, mert nem tudok aludni a köhögéstől.

Zádikám édesem nagyjából túlesett ezen a megfázáson, mint élete első megbetegedésén, már nincs hőemelkedése, nem levert (már falevelet is eszik...), nem folyik az orra, csak néha és akkor is csak kicsit.

Mindenesetre újra elvittem ma a doktor bácsihoz, mert éjjel elkezdett köhögni és nem különösebben tetszett a dolog.

Gyógyító ember megvizsgálta, örült, hogy a torka nem lett rosszabb (köszi keresztanyu a kúratippeket) és elismételte, hogy nem akar antibiotikumot adni.

Ezt szeretem hallani.

Zádi állt a vizsgáló asztalon, amíg megvizsgálta a doki és belém kapaszkodott. Most már nyilvánvaló, hogy megismeri és emlékszik rá, hogy ő a szúrósember.

Másokkal nem ilyen bizalmatlan. Még soha senkitől nem félt, nem akart a nyakamba mászni.

Elérkezett tehát a félünkazorvostól időszak is.

Megbeszéltük, hogy adok neki C vitamint, az ilyenkor nem árt, folytatom a torok fertőtlenítést, kamillával edzünk a gyulladás ellen és... adjak köptetőt is.

Megértem, hogy miért kell, tényleg.

De úgy sajnálom!

Az előírás szerint reggel és uzsonna időben kell beadnom.

Nem tudom mit érthetett uzsonnaidő alatt, mindenesetre 3 óránál későbbre nem mertem tolni a beadását, mert nem akartam tönkre tenni az éjszaká/ját/nkat...

Jól köhögött is a maszat délután, estére valamennyit csökkent, most is néha köhög egyet, de egyelőre alszik.

Nem merem én sem sokáig húzni a fekvést, mert nem vittem túlzásba az alvást az elmúlt napokban.

Meg kell viszont még jegyeznem, hogy az étvágya nagyon jó.

Ma "lecsúszott" 50 ml almás bébiétel. Csak úgy tátogott közben, és hümmögött, hogy adjam már.

Imádom ezt látni.

(Nem ecsetelem, hogy Gabóval, aki tulajdonképpen nem is tudott emészteni rendesen mit éltünk át minden etetésnél. A lényeg, hogy ezt látnom maga az egészség...)

Közben természetesen kukorica pufit eszegetett, egyedül, így aztán folyamatosan a "netegyélannyitaszádbakisfiam", a "megakarszfulladni?", a "nyisdkiaszádhaddnézzem" és a "kicsitinnodkéne" vezényszavakat váltogattam.

Mókás ebédet csaptunk na!

De annak örülök, hogy jól eszik, talán nem fáj a torka, ha darabosat is szívesen csócsál.

Na igen, apja kitalálta ma, hogy a kamillagyöngyöket próbáljuk meg úgy beadni, hogy nem oldom fel teljesen, hanem egy kanálban összetöröm majdnemporrá és fejek rá egy kis anyatejet, majd kanállal beadjuk úgy, hogy a darabos részét is "bekanalazzuk neki".

Nos, nemhogy krákogott volna tőle, hanem kifejezetten élvezte. Rágcsálta, szopogatta a darabkákat vigyorogva.

Ennyit a potyatejcsiről, amit eddig kapott.

Mostantól újra megdolgozik érte.

Vicces, hogy én erőltetem a "babás" dolgokat - cumi, cumisüveg, csőrös üveg - ő pedig bizonygatja, hogy ezeket már "kinőtte" és bizony a cumit rágókának használja, a teát pohárból issza, az étele legyen darabos és ő akkor is állni és lépegetni fog 6,5 hónaposan.

Igaz.

Neki van igaza.

Ő tudja. Nem?

Dúlanya küldött egy e-mailt, amiben találtam két nekem tetsző gondolatot:

"A kisebbségi uralom tökéletes példája az, ha kisbaba van a háznál."

- a másik pedig:

"Gyereket akarni igen nagy dolog. Úgy dönt az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve."

(www.bokretasandras.atw.hu)

No, ennek tudatában elteszem magam holnapra.

Nem tudom, hogy tudok-e majd jönni, mert pakolok, hiszen este, ha Zádi elaludt elindulunk Dédikéhez, az én drága mamikámhoz.

Ismerkedés a világgal...

Ki ismeri ezt az ősrégi szóviccet???

Na, ez a mai bejegyzés megint olyan lesz, ami miatt Zádi majd elmegy az ombudsmanhoz, ha felcseperedik és felfogja miket írtam...

Merthogy...

szegénykém már délelőtt is próbált volna anyja kedvére "csomagolni". Nyögések, hanghatások és a koncentrálás megvolt, de eredmény semmi.

Már éppen azon gondolkodtam, hogy holnap (vagy még ma) barackot fog kapni, hogy megkönnyítsem a dolgát.

Jól ebédelt - nem az általam próbált alma nyerte el a tetszését, hanem a kukorica pufi, amit természetesen egyedül szeretett volna a szájába gyűrni és önállóan kívánt megfulladni tőle, amit szívtelen anyja nem hagyott neki... (Mondom én, hogy ombudsman lesz ebből...)

Ezt az én teám lejmolása követte - nem cumisüvegből de még csak nem is csőrös üvegből, hanem pohárból.

Az ebédlő asztalhoz tolt etetőszékben, mint a nagyok!!!

Olyan akarat szorult ebbe a kicsi emberbe, hogy magunk is meglepődünk. Na igen. Székely apa és dacos anya mellett nem is tudom mire számítottunk...

Szóval megvolt az ebéd, anya rajtra készen várakozik, amíg késő délután megérkezett végre a produktum.

Teljesen gyanútlanul próbáltam kincsemet kitisztogatni belőle, amikor hirtelen megakadt valamin a szemem.

VIGYÁZAT! INNEN KEZDVE CSAK ERŐS IDEGZETŰEK OLVASSÁK TOVÁBB!!!

Az én gyermekem bizony valami zöldet is tett a bugyrába.

Anya lázas gondolkozásba kezdett, mit is evett utóda az elmúlt napokban.

- A krumpli és a kukorica pufi volt az állandó vendég - na az nem így néz ki.

- Egy kanálnyi sütőtökpüré főtt krumplival - nem nyerte el a tetszését egyelőre, nem is erőltettem, helyette paradicsomos krumplit kapott - ez szombaton volt, azóta kitisztult volna és nem zöld!

- Vasárnap almapüré - akkor ízlett neki először - nem hiszem, hogy eddig vendégeskedett volna a pocakjában és szintén nem zölden látom viszont.

- Hétfőn sárgarépát főztem krumplival, aminek még a levét is szerette - kizárt, hogy ilyen állapotban köszön vissza.

- Kedden paradicsomos krumpli (még nem találkozott elég étellel, hogy változatosabban variálhassuk, a paradicsomot pedig nagyon szereti).

- Ma ugyebár kukorica pufit töltött teával, de már előtte is erőlködött - egyszerűen elképzelni sem tudtam mi lehet.

Na igen, a levelet nehezen hozta a "postás"...

Mert mint kiderült, drága gyermekem falevelet evett. Két napja az apjával sétáltak a kertben és ismerkedtek a környezettel, amikor megtörtént a "baleset", hogy bizonyos növénnyel közelebbi ismeretséget kötött, mint azt én feltétlenül szerettem volna.

Amint szembesültem a ténnyel, kiabáltam a páromnak, mert ha csak elmesélem, tuti nem hiszi el...

Lejött az emeletről, meglátta és teljes természetességgel a hangjában közölte, hogy igen, ez akkor lehetett...

Jó-jó anyukám szembesített a ténnyel, hogy piciként én a diffenbachiát "legeltem le" - azt mondja el is zsibbadt tőle a szám... (korán kezdtem a zsibbasztást... )

Frissítés 2010. 09. 16. 07:05:

Ma reggel bizony megkaptam életem párjától, hogy meghatározhattam volna pontosabban: az bizony almafa levél volt. Amúgy meg is magyarázta neki, hogy inkább cseresznyefa levelet kellett volna ennie, mert azt szoktunk tenni a kovászos uborkába, így az "természetesebb" fogyasztási cikk.

Meg különben se hüledezzek, ő mutatott neki hüvelykujjpercnyi pókot is, azt nem ette meg... Mit szóltam volna, ha nyolc lábacska köszön vissza a pelenkából Köszike! Bbrbrbrbrbrbrbrbbrbrbrbrbrrrrrrrrrrrrr!