A miénk is ilyen, csak kék.
Ez volt ma Zádi homlokán. Ha elfelejtem, miért tettük fel, azt gondolom jól áll neki...
Jó, hülye vagyok...
Bocs.

Nagyjából félóránként felsír fájdalmasan.

Már kapott panadolt.  (De utálok gyógyszert adni...)

Holnap doki. Nem, nem azért, mert túlpörögtem. Tudom, ha nincs láz, nem kell orvoshoz rohanni. De nagyon rossz a közérzete, hét végén pedig utazni szeretnénk és jobb a békesség. Hátha van a dokinak valami ötlete hogyan lehetnénk túl ezen nagyon-nagyon gyorsan...

Ma nálunk voltak a szüleim, szülinapoztunk még egyet a drágámnak, ők babázat és Zádi a végére még azt is elfelejtette, hogy nincs jól.

Mindenesetre most eszébe jutott.

Megyek is, majd jövök, ha tudok... 

Ez nekünk eddig bevált. Remélem Zádinál is működik majd.

tényleg túlestünk eddigi élete legrosszabb éjszakáján.

Kínjában össze-vissza vergődött szegénykém.

Nemigen kapott levegőt, kiszippantyúzni nem tudtuk rendesen az orrát, nehezen nyelt, nem bírt aludni a rossz közérzete miatt.

Apja reggel 5-kor csatlakozott a virrasztásunkhoz, majd sikerült elaltatnia fél 6-tól fél 8-ig...

Most ott tartunk, hogy már folyik az orra, kicsit hőemelkedése lett reggelre, de nem vészes és már le is ment hála Istennek.

Valódi köhögést is produkál, néha tüsszent.

Nemsokára visszakapjuk a kölcsönadott orrszívónkat (elemes, nem porszívós, mert azt nem szeretem) és akkor kicsit jobb lesz, mert a kézi orrszívó nem a legjobb megoldás.

Kaptunk a kórházi csomagban homlokra ragasztható hőmérséklet ellenőrzőt, így most folyamatosan látom.

(Kíméletesebb, mint egy örökmozgót rektálisan (popsiban) méregetni.)

Egyelőre ennyi, nem tudom mikor jutok ide megint... 

írni az "alvamászóról", a szopi testhelyzetekről és Gryllus Vilmos zenéjéről, amit Zádi kiválasztott.

A genetikailag kódolt érdeklődési körről, de most nem fogok.

Úgy tűnik picikénk megfázott. Nyűgös, szörtyög az orra, de (még) nem folyik. Délután tüsszögött és mintha köhögni is akart volna, de napok óta krákogó hangot adva próbálgatja a kommunikáció megjelenéseit, így ebben nem vagyok biztos. Láza nincs (egyelőre és remélem később sem lesz).

Tippem szerint az eddigi horror éjszakáink legrosszabbját fogjuk produkálni, mert sehogy sem jó...

Ígérem írok, ha túl leszünk rajta.

Ez csak egy kép, mert tetszik

mire ide jutok, megint koppan a fejem a billentyűzeten...

Azért megpróbálom leírni a tegnapi napot.

Tehát, az úgy kezdődött, hogy valamikor régebben beszélgettem életem párjával, hogy milyen tortát szeretne majd a szülinapjára. Azt mondta túrótortát sok gyümölccsel. Főleg banánnal.

Aki ismer az tudja, hogy szeretek az ajándékokba valami csavart tenni - nem, nem anyacsavart...

Most is azon gondolkoztam, hogy milyen formájú tortát kellene csinálni, amikor eszembe jutott, hogy drágám nagyon szeret túrázni. Mivel a fejlámpát nem különösebben gondoltam tortázható formának, a túrabakancs mellett döntöttem.

Tettem mindezt teljes nyugalommal, hiszen I barátnőm nagyon csudiszép tortákat alkot, így biztos voltam benne, hogy az én elképzelésem alapján ő kitalálja hogyan is legyen.

De mivel rólam/rólunk van szó, miért is menne valami zökkenőmentesen???

Szegény I családostól lebetegedett, így aztán természetes, hogy nem a torta volt a legfontosabb.

Először megfutamodtam, (majd kap máskor tortát az ember, anyósom különben is tortával készül, nem is fog hiányozni) amikor Nyúl megkérdezte, hogy nem nézem ki belőle, hogy össze tud rakni egy túrótortát?

DE! Kinézem belőle. Annyira, hogy azonnal "rá is kattantam", hogy jó, akkor jövünk Zádival és megoldjuk.

Reggel elmentünk vásárolni, azután náluk nekiláttunk.

Elloptam a párom régi túrabakancsát, hogy legyen minta.

Éppen papírra akartuk tenni, hogy körberajzoljuk a talpát és utána a cipő felső részének a szabásmintáját is levenni, amikor rájöttünk, hogy Nyúl 8 és az én 6 hónaposom nem feltétlenül fogják tolerálni az anyukáik alkotó vágyát.

Felhívtam hát apósomat, hogy nem akar-e önként jelentkezni dupla baba felvigyázónak... Jött...

Amikor meglátta miben sántikálunk, megmutatta, hogy nem is kell a pontos mintavétel, meg lehet oldani anélkül is...

Ekkor Nyúl rádöbbent, hogy az összes otthoni torta dizájnját apósom "követi el", szóval ha valaki tud segíteni, az ő...

Így aztán felváltva szoptattunk, ringattunk, altattunk babákat, amúgy pedig a torta körül mindenki előre mozdított, amit bírt.

Apósom faragott (felszeletelte a piskóta tömböket lapokra, felhalmozta felváltva egy sima, egy fordított... izé... csokoládés), Nyúl túrókrémet kevert (megszállottként kardoskodom a bourbon vaníliás cukor mellett, mostanra a család is kipróbálta,

t é ny l e g j o b b ) én pedig gyümölcsöt mostam, pucoltam és aprítottam meg agyaltam, hogyan lehetne különleges az íze.

Ettem régen még a laktózdiétám előtt egy jégkrémtortát, amiben a jégkrém belsejében roppanós csokoládé volt. HÁTAZANNYIRAÍZLETTHOGYAZÓTASEMFELEJTETTEMEL!

Ezért aztán azt találtuk ki, hogy minden piskóta lapot megkenünk olvasztott csokoládéval, hogy roppanjon amikor felvágjuk, vagy eszik...

Így jött a következő ötlet, hogy mivel a túrókrémbe nem keverhetjük a gyümölcsöt, mert nehezebb lenne kenni, ragasszuk bele a felolvasztott és felkent csokoládéba.

Így is lett. Az első piskótalap csokijába kemény, de ízletes barack, a másodikra banán, a harmadikra szilva került, majd újra barack, banán, szilva és így tovább, mert a bakancs (legalábbis a száránál) igen magas.

Minden csokis-gyümölcsös szintet túrókrémmel kentünk meg, majd következett megint a piskóta...

Szeretek játszani az ételek textúrájával, hőmérsékletével, színeivel. Mókás. (A forró gulyáslevesbe (babgulyásbababgulyásbababgulyásba!!!) hideg tejföl, a zöldségsalátába sárga, piros és zöld, a tortába pedig a puha piskótán kemény roppanós csokiréteg, majd kemény és puha gyümölcsök a lágy túrókrém alatt... NYAMI!)

A bakancsot végül Nyúl által színezett marcipánnal fedtük le.

Eleinte színes marcipánt akartunk venni, de csaknem bíztunk abban, hogy végül bakancsbőrre és nem másra hasonlító barnát kapunk, így aztán az ételfesték mellett döntöttünk. Addig-addig adagoltattuk Nyúllal a színeket ("most egy kicsi pirosat még bele... jaj túl piros lett, még egy kis zöldet... kevés lesz a marcipán tegyél még hozzá a fehérből... most még több szín kell bele...") amíg a végeredmény éppen olyan szín lett, mint a titokban ellopott bakancsé.

Apósom "kiszabta" a marcipánt, rábiggyesztettük, süteményes villával "megvarrtam", majd jöhetett a csatok kialakítása. Ezeket katica étcsoki kockáinak felszeletelésével (leginkább lefarigcsálásával) és kilyukasztásával készítettem és olvasztott csokival rögzítettem, végül cukordekortollal "befűztem" a cipőfűzőt.

Kifejezetten nagy élmény volt.

A végeredmény pedig szerintünk hasonlított, akik pedig ehettek belőle, azoknak többnyire ízlett - a középső nyúlfi és szivárványgyermek azért anyósom csodálatos csokitortája mellett voksolt... (jómagam is részben a laktóz miatt, részben pedig mert zseniálisan finom)

Amikor már csak a gyertyák beillesztése volt hátra Nyúl szórakozni kezdett, hogy az öccse 43 éves, erre rádöbbentem, hogy nem 43 éves, de a lába 43-as! Így aztán fordítva tettük fel a gyertyákat, hogy meglepődjön.

De aztán mi lepődtünk meg a reakcióján...

Azt mondta, "de jó, most 9 évig így maradhat!"

Az ünneplés jól sikerült, édesanyja és én is kaptunk egy-egy szál rózsát az ünnepelttől. (Nem részletezem az okát, legyen elég, hogy mindketten meghatódtunk alaposan...)

Szóval most gyorsan leírom a receptet, mert még elfelejtem:

Gyümölcsös túrókrémtorta

Piskóta:

* 1 kakaós

* 1 natúr

Lapokra szeletelve felváltva felsorakoztatva.

Túrókrém:

* túró (Ha nem elég krémes, tejföl is mehet bele)

* bourbon vaníliás cukor

* porcukor

* valami szilárdító anyag - ez még nincs kikísérletezve, mi zselatint tettünk bele. Majd még kitalálom...

Ízlés szerint ízesítve.

Gyümölcsök:

* kopasz barack /nektarin - nem bírom megfogni az őszibarackot, mert kiütéses leszek tőle, ezért a kopasz verziót veszem

* banán (drágám nagyon szereti)

* szilva

CsokoládéK:

* Katica étbevonó (soksoksok)

Azért ét, mert ha tejcsoki lenne már esetleg túl édes lenne a torta. Márpedig ez édessavanykásfinom ízű kell legyen nálunk.

A mai napról pedig a legfontosabbak:

- Zádi elkezdett lépegetni az ülőke mellett a nappaliban. Kapaszkodik és oldalazva halad a kitűzött tárgy (mindenaminemszabad - távirányító, mobiltelefon) felé.

- Ma kapott paradicsomos bébiételt, de szigorúan nem pépként, mert azt nem szereti. Főztem bele krumplit, megnyomkodtam az ujjaimmal és úgy adagoltam a kanálra, hogy paradicsomos krumplis rágandó falatok legyenek és így elég jelentős mennyiséget megevett belőle.

- Bűnöztem, mert a saját Milford teámból (tein/koffeinmentes tea kevés cukorral) adtam neki hozzá, mert mindig az én bögrémben lévő teát szereti megkóstolni. Egy-egy kanállal kapott már belőle, semmi baja nem lett, így a csőrös tanulóüvegébe tettem neki és összesen a délután folyamán meg is ivott belőle 20ml-t.

- Nyúllal hozattam kukót/kukit/kukoricás puffancsot (ki hogy ismeri). Ma nem volt egyéb, amit be akartam volna vezetni az étrendjébe, így kaphatott belőle. Nagyon élvezte. Kifejezetten nagy élmény volt ez neki és nekünk is. Csak ült és tolta befele, mert élvezte, hogy rágcsálni lehet, nem fullad tőle és fogy és finom. Délelőtt 3-at, délután még 1-et kapott, nagy lelkesedéssel el is tüntette.

Ez a gyerek rágni akar.

Volt már olyan érzésem, hogy meg akar győzni, hogy idősebb, mint amekkora.

Fél éves és mászik, áll, lépeget. Nem pépeset akar enni, hanem darabosat.

Holnap mit talál ki??? Olvasni fog? Vagy rollerozni?

Büszke vagyok ám rá nagyon!

Hálás, hogy ennek a csodának a részese lehetek.

És még mindig nem derült ki, hogy hány puszi fér egy gyerekre. Sok, de még egy sem esett le róla...

Kacag, vidám és odahajol az arcomhoz, hozzá érinti a nyitott száját. Nem nyal meg, vagy nem akarja megszopni, csak hozzáérinti, majd elveszi.

Valami Zádipuszi féleség.

Az én nagyfiam...

Ezt a tortát apósom, Nyúl és én követtük el.

A párom pedig a látszat ellenére 34 éves...

A mai - inkább tegnapi nap drága párom 34. születésnapja (volt).

Nagyon jól sikerült, volt meglepetés, finomságok és számkavarás, holnap (ma) mindent elmesélek, csak bealudtam a TV előtt és most ébredtem...

Bocsi.

Szóval majd... maholnap.