egyrészt, mert a mai nap leginkább azzal telt, hogy normalizáljam az állapotokat - a tegnap lenyelt megfelelő mennyiségű idegnek köszönhetően azóta fájt a gyomrom, úgy nagyjából ma délutánig.

Folyamatosan lesem drága picikémet, aki mit sem törődve ezzel éli a majdnem fél évesek gondtalan (remegéstelen), vidám, teljes akarattal rendelkező (sokszor éhhalál küszöbére sodródó) életét.

Mindenhova felkapaszkodik, jobbnak látja állva fürdeni a kis kádjában - nem engedjük neki, de kitámaszt és feláll. Egyre többször nyújtogatja a kezeit a bútorok teteje felé, hogy meg tudjon kapaszkodni és felállhasson. Alighanem nemsokára lejjebb kell tennünk az ágyát is.

De amiért ezt az összefoglalót most rövidre zárom az az, hogy drága gyermekem úgy döntött, kiszereli a jobb szemem szopi közben. Folyt a könnyebb majd' fél órán át, mostanra kicsit jobb, de még mindig homályosan látok vele, így nem erőltetem tovább.

Anya lerokkan itt a végére... 

Szeptember 6-ára kaptunk időpontot. 

Augusztus 24-én, kedden pedig újra BCG oltásra kell mennünk az Újszülött Osztályra, mert nyomtalan maradt az első szuri.  

Ennyi a fejlemény. 

az összes energiáját. Úgy érzem magam, mint egy leeresztett gumikacsa, amit a strandolás után csak a sarokba száműztek nedvesen, nem pakolták el a helyére.

Most itt a férjem és szeretne valamit írni Nektek: "sz" -hű, nem is Nektek írta, hanem nekem... Bocsi.

Szóval folytatom.

Múlt csütörtökön félálomban egy epilepsziás rohamhoz hasonló remegést produkált Zádi. Nyilván frászt kaptam. Felkiáltottam, erre ő felnézett, hiszen felébredt. Remegés semmi. Tovább altattam, majd újra remegés. Megsimogattam, felébredt, elmúlt. Láttam, hogy 5 nap után végre bekakilt, tisztába tettem, majd mondtam a férjemnek, mi történt. I-tel kielemeztük a helyzetet és abban reménykedtem, hogy tényleg csak a nagy dolga miatt reszketett.

Nem, nem akartam belegondolni, hogy elölről kezdődik. Hinni akartam, hogy nincs baj. Reménykedtem, hogy többé nem jelentkezik.

Mert tudom, hogy a lombikkal éppen azt akartuk (és kell, hogy így is legyen) elkerülni, hogy újra az történjen, ami Gabóval...

Pénteken reggel újra reszketés. Megint tele volt a pelus. Megmagyaráztam, hogy ettől van.

Napok óta semmi. Már éppen kezdtem megnyugodni, amikor ma reggel újra reszketés, de a pelusban csak pisi van.

Tehát mégsem jó a magyarázat.

De akkor mitől???

Egész délelőtt sírtam. Délután 14:15-re volt időpontunk a dokihoz.

Zádival eddig mindig büszkén mentem az orvoshoz, mindig jó híreket kaptunk.

Ma éppen olyan rettegés volt minden levegővételemben, mint anno Debrecenben. (Nem tudtam, mit fogok hallani. Pont, mint ott...)

A doki azonnal látta rajtam, hogy gáz van. Megkérdezte mi a baj. Elmondtam mindent, amit tudok, amitől félek, mindent, amire emlékszem a múltból, mindent, amit megfigyeltem most.

Csodálatos dokink van. Ezt nem tudom elégszer elismételni.

Végighallgatott. Kérdezett, rávezetett, hogy nem lehet baj.

Nincs semmi kísérő tünet, aminek lennie kellene, ha tényleg baj lenne.

Adott beutalót neurológiára, de azt mondta, csak az előéletünk miatt teszi, meg mert tudja, hogy addig úgysem nyugszom meg, amíg szakorvos nem mondja ki, hogy ne aggódjak.

Dicsérte Zádit, mennyit fejlődött, leírta, hogy jóval ügyesebb, mint ami ennyi idősen elvárható lenne.

(3-an kellettünk hozzá, hogy meg tudja vizsgálni, mert inkább hasra fordult és elkúszott a dolgára...)

Tényleg jobban érzem magam a doki magyarázata óta.

Imádkozom. Nagyon, nagyon megijedtem.

Holnap kérek időpontot az ideggyógyász doktornőtől.

Bízom a háziorvosunkban.

Hinni akarom, hogy tényleg minden rendben.

Délelőtt enni sem tudtam, csak sírtam.

Délután fejfájás és émelygés váltotta a stresszt.

Kimerültem alaposan.

Remélem hamar kapunk időpontot.

Legyünk túl rajta jó hírekkel!

A délelőttbe egy búcsú is belefért, egy számunkra nagyon kedves család költözik másik kontinensre. Felhívtak elköszönni.

Amúgy is érzékeny voltam, a beszélgetés után bizony megint elsírtam magam.

Minden csuda szépet kívánok nekik, szeretném, ha hamar beilleszkednének, megtalálnák a számításaikat és kihasználnák a lehetőségeiket végre együtt.

De be kell vallanom, hiányozni fognak.

Nem voltunk napi kapcsolatban, de jó volt a tudat, hogy itt vannak.

Nagyon jó emberek.

Sírós nap volt ez. Nem gondoltam, hogy maradt még ennyi könnyem.

Na igen, ezek szerint van ott még...

Mindeközben Zádi szépen közlekedik, játszik, mosolyog - boldog.

Szeretem. Nagyon szeretem. Úgy, hogy szinte fáj...

... Megvoltak ma a mérések is:

* 7200 g

* 66 cm

Szépen növekszik.

Drága kisfiam...

Az érzést, ami miatt itt bőgök kb. fél órája és nem tudok rendesen írni, nos ezt nem hiszem, hogy teljesen át tudom adni ma.

Pedig szeretném.

Röviden: úgy érzem rendet kellene tenni ebben a világban.

Na, elkezdem valahol és csak érthető lesz egyszer.

Zádi napok óta nehezen alszik, álmában fel- felsikolt, sír, visszaalszik, vagy szüksége van a közelségünkre. Nem csak az én közelségemre (pontosabban a cici szájtávolságban történő behatárolására), hanem az apjára is. Miután evett/megnyugodott, oda fordul az apjához és megérinti, vagy megfogja a kisujját, ha eléri a kezét.

Ma nagyon nyűgös volt egész nap és sokat aludt. Megébredt, visszabóbiskolt, majd lassan tért magához. Egy ideig vidáman játszott, majd újra dörzsölgetni kezdte a szemeit és letette a fejecskéjét. Innen kezdve viszont ment a nyüszögés, a semmi nem jó állapot és nehezen aludt el újra.

Tulajdonképpen ezzel telt a napunk, amíg apa hazaért a munkából. Amikor észrevette, hogy megjött az apja, nagyot mosolygott, a karjába kéretőzött, hozzábújt, játszottak.

De apának el kellett mennie az utca végére, mert hoztak neki fényképeket, ezért a szokásos módon elköszönt. Odament Zádihoz is és mondta neki, hogy mindjárt jön vissza. Adott neki egy puszit és elindult. De néhány lépés után vissza kellett fordulnia, mert Zádi keservesen sírva fakadt. Könnyekkel sírt.

Apa visszajött hozzá, átvette, megszeretgette, mondta neki, hogy csak pár percre megy el és jön vissza hozzá. Megint megpuszilgatta és elindult. Zádi újra sírva fakadt.

Az én drágám megértette, hogy az apja elmegy és nem lesz vele. Még nincs fél éves és jelzi, hogy hiányozni fog neki az apja.

Mi nagyon-nagyon szerencsések vagyunk. Három generáció él együtt. Nagyapa tulajdonképpen velünk van itthon és teszi a dolgát, nagymama munka után rohan haza és apa, nos apa keveset van itthon, de amikor együtt vagyunk, az aktív közös idő, hiszen olyankor ő pelenkázza, játszik vele, sétálnak, öleli, hurcolja, beszélgetnek, fürdeti Zádit. Ez így jó. De lehettünk ma is délután hárman picikénkkel, de neki az apja is kellett. Megérett rá.

Ezt mindenképpen el akartam mesélni. Először éltünk át ilyet, egyszerűen fantasztikus élmény.

S hogy miért bőgök, mint egy dilis? - Nem, erre nem kell válaszolni. Az vagyok.

Szokás szerint ahogy géphez jutottam, elkezdtem szétnézni, kivel mi történt. A facebookra pedig Dzsemko feltett egy videót. Ezen kezdtem el sírni.

Nem fontos, ki mit gondol az amerikaiakról. Az sem, ki szerint mit keresnek Irakban. Nem akarok politizálni. Az emberi oldalát mesélem el a látottaknak, kérlek, azt érezzétek át!

A képsorok gyerekeket mutatnak egymás után, akik hirtelen meglátják az apjukat (egy az anyukáját), aki meglepetésként hazatért Irakból. Bement az iskolába, hazahozta a Mikulás, betoppan a röplabda meccsre, elmegy az óvodába, belép az ajtón, bekopog, becsenget...

A gyerekek szeme kikerekedik, több el is sírja magát, de az közös, hogy oda szaladnak, megölelik, a kicsik felmásznak, a derekuk köré fonják a lábukat...

Csodálatos és borzasztó. Az ismerőseink között többen is vannak, akiknek úgy kell élnie, hogy apa, vagy anya, esetleg mindkettő hónapokig nem ölelheti meg a gyermekeit. Nem jókedvükből döntöttek így. Mindenhol súlyos történetek vannak a háttérben.

Rendet kellene tenni a világban!

Nem lenne szabad megtörténnie, hogy a gyerekek sírjanak a szüleikért. Hogy a szülőknek el kelljen engednie a gyermekeit hosszú időre azzal a tudattal, hogy nem tudja mikor látja, ha egyáltalán...

A családok a vesztesek.

Ma, amikor a fiam szólt, hogy igenis számon tartja az apja közelségét, ma láttam ezt a videót.

Ma nem tudok még csak bele gondolni sem sírás nélkül.

Legyenek együtt a családok! A szülők a gyerekekkel. Mert ez a dolgok rendje!

A szeretet, az értékközvetítés, a családi hagyományok, a szertartások. A vasárnap reggeli bundáskenyér teával, a viháncolás a nagyágyban. A kacagások, a játékok.

Úgyis dolgozni kell, ezt Zádi is megtanulja majd. De legalább munka után legyen együtt a család!

Talán a Jóisten megengedi nekünk, hogy akárhová vezessen is minket az út, együtt mehessünk rajta. Egészen addig, amíg a gyerekek fel nem nőnek és a saját útjaikra nem lépnek (akkor nyilván azon fogok bőgni, de ez a dolgok rendje...)

„És az Úr így szólt Énókhoz: Akkor találkozol majd ott velük te és egész városod, és keblünkre fogadjuk őket, és látni fognak minket; és nyakukba borulunk, és nyakunkba borulnak, és megcsókoljuk egymást;”

(Mózes 7:63)

Meglett a vérképem eredménye és egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam.

Azt hittem (mit hittem meg voltam róla győződve), hogy még mindig túl sok gyógyszert szedek a szülés óta, ezért alszik olyan nehezen mostanában Zádi, ezért vagyok magam is nyugtalan. (Ha őszinte akarok lenni, reménykedtem, hogy Zádi rémes NEMALVÁSán tudok segíteni és mentségemmé válnak a hormonok az elsárkányosodásban... )

DE TÉVEDTEM!

Olyan rossz lett az eredményem, amilyen már nagyon régen nem.

Tulajdonképpen amikor azt mondták, hogy nem szülhetek többé, akkor lett ilyen tsh szintem. Akkor is szedtem a gyógyszeremet, most is szedem. Éhgyomorra, nem elfelejtve. Fél órát bőőőven megtartva utána, hogy nem eszem és iszom semmit. Mégis ilyen rossz lett. Számszerűsítve: 20,06.

A Normál érték 0,2-4,6 között van. Viszonyításnak megteszi. Ugye?

Szóval a dokim a gyógyszer adag megemelését írta elő, ami azért vicces, mert 2 hónappal ezelőtt a 0,096-os eredmény miatt csökkentette a mennyiségét.

Csuda tudja mi lesz itt.

Talán a szülés után most akarnak helyre billenni a hormonjaim és pont nem jókor csökkentettük az adagot...

Vagy talán nem kellene magyarázatokat gyártanom, csak betartani, amit a doki előírt. Vagymi.

Téma lezár, előírás betart, majd lesz valami.

--- o ---

Cumisüveg:

az ellenzők szerint

* fölösleges, mert a babák ösztönösen tudnak kanálból, vagy pohárból inni, nem kell rászoktatni egy segédeszközre, ami ráadásul

* káros, mert deformálja a szájpadlást/fogsort, előre álló fogaik lesznek a babáknak tőle

* veszélyes, mert ha cukrozott italt kap benne a pici, akkor több ideig tartja a szájában és elromlanak a fogai

* nehéz leszoktatni róla a gyerekeket

* a szopit rövid úton abbahagyják azok a babák, akik cumisüveget kapnak

(Biztosan van még sok-sok érv ellene, amik most elsőre nem jutnak eszembe...)

Ezzel szemben:

* Úgy vettem észre, hogy Gabó és Zádi is rengeteg levegőt nyelt a kanálból, vagy pohárból itatás közben.

* vannak már igen gondosan kialakított cumisüvegek (nem reklámozom, de leírom, hogy érthető legyen - én AVENT párti vagyok, mert minden része mindenhez jó [mellszívóhoz azonnal csatlakoztatható a cumisüveg teteje, a teljesen légmentesen záródó pohár. Minden fül mindenre passzol, a cumisüveg tetejét is rátehetem az aromazáró pohárra, szóval minden mindennel jó. Egy-egy alkatrészt kell csak beszerezni, nem kell mindenből egészet venni, ha bővíteni akarom...], szóval ezek már úgy vannak kialakítva, hogy a lehető legjobban hasonlítson a cumi és cumisüveg az anya melléhez, nem nyomja a szájat, ne okozzon deformitást, ne lustuljon el a baba, hanem dolgozzon meg a tejcsiért.

Ennek ellenére nem adom cumisüvegből a tejet, mert ha tud szopizni, az a legjobb megoldás. De ha fejnem kellene neki, mert nem szopizna, ilyen cumisüvegből adnám neki.

Vagy legalábbis megpróbálnám. Az én nagyfiam ugyanis az AVENT-es cumit például nem fogadta el- meg a NUK-ot sem, a MAM-ról nem is beszélve.

Zádi nem akar cumizni. Eleinte öklendezett tőle, most pár napja I tanácsára megint odaadtam neki, ő pedig előszeretettel rágcsálja. Nyugtatásra nem kell neki.

Lassan belenyugszom, hogy nem fog cumizni, de reményeim szerint az ujját sem fogja szopni, ha már így döntött.

* Zádi pocakfájós időszakában köménymagos teát kapott cumisüvegből, nehezen jött rá, hogy kell használni, az arcán mindig az a bizonyosság volt, hogy mi át akarjuk őt vágni, de nem fog menni, a cici az cici, az nem pótolható.

Gabó 5 hónapos korától kapott étrend-kiegészítőt, mert nagyon nem tudott hízni, ezért megismerkedett a cumisüveggel. A sinlac-ot (tápszerszerűség) és folyadékokat (leginkább a teákat itta meg - örültünk bármennyi lenyelt kortynak...) Ehhez képest 1 éves koráig szopizott.

Valahogy Zádi nem igényelte eddig a cumisüveget. A köményteát abbahagytuk, amikor elmúlt a pocakbaj, mást inni eddig nem kapott, mert ha szomjas volt, cicit kért.

Egy ideje viszont érdeklődni kezdett az üvegek (műanyag flakonok) iránt, amikben folyadék van. Csodálattal nézi, rázza, rágja őket (megmosás után persze). Öleli kézzel-lábbal.

Így jutottam oda, hogy megmutatom neki, mi van bennük. Mivel pancsolni szeret, a víz nagy barátja, nem akarom ezt az összhangot elrontani és vízzel kezdünk (babavíz).

Csakhogy a "szopókás" üvegből nagyon jön. Szegényem nyeldekelt tőle egy sort. Ez nem vált be. A pohárral lehet, hogy én vagyok béna következetesen, de sem Gabó, sem Zádi nem tudott rendesen inni belőle.

A kamilla golyócskákat anyatejben feloldva gyógyszeradagolóból szopacsolja ki, az megy, szereti is, de ilyen segédeszközt nem akarok a folyadékbevitelhez kötni. Ez maradjon csak az esti potyakaja. Élvezi, de kéri utána a szopit. Ez maradjon is így.

Ezért kerekedtem fel ma, és vettem tanuló csőrös pohár tetőt a cumisüvegre. Úgy gondoltam, hogy mivel az újszülötteknek tervezett cumit már régen kinőtte, a variábilis cumi macerás, a csőrös pohár szerűség jó lesz egy lépcsőfoknak.

Merthogy: az igazi csőrös poharaknak többnyire kemény az itató részük. Az AVENT-nek viszont van egy olyan átmeneti megoldása, amit fél éves kortól javasolnak, amely szilikonból készült "csőr", vákummal, így szívni kell, nem dől a lé..., és nem üti, nyomja meg a száját, mert puha.

Nem kellett teljes poharat vennem, mert a tetőt is megkaptam magában és rászerkesztettem a legkisebb cumira (sterilizálás után persze).

Zádikám először csak nézte a vizet a cumis üvegben, majd rázogatta a kis füleknél fogva, majd a szájába vette és elkezdte rágni. Itt segítettem neki, és megemeltem kicsit, hátha mégis jön belőle egy csepp és rájön hogy szívnia kell. (Nagyon nem aggódtam, mert az ujjunkat is meg- megszívogatja, amikor rágcsálja.

Szóval fogta, rázta, rágta éééééés, beleszívott.

Kifejezetten látható volt az arcán az öröm. Vízhez jutott és nem fuldokolt.

Így esett a nagy eset, hogy Zádi kezd rájönni a csőrös cumi rejtélyére... Nagyon tündéri volt. Na nem azért, mert az én fiam, de... (Huh, erősen büszke sóhaj.)

Utolsó megjegyzés ehhez a témához: úgy látom, hogy a csőrös megoldású cumisüveg nagyobb önállóságot ad neki és kifejezett sikerélményt.

Örülök és kész.

--- o ---

Pakolás: édes kincsem ma délután fogta magát, elkúszott/mászáskezdeményezett a játékos kosaráig és elkezdett kipakolni belőle...

Az éééééén fiam! (Megintcsak büszke anyai sóhaj...)

El ne felejtsem feljegyezni az utókornak, hogy pénteken (igen, 13-án) Zádikám nagymamája ölében asszisztált, hogy mamikája almát eszik. Ez ment is egy ideig, majd odanyúlt és a szájához húzta a nagyanyja kezét almástól.

Mami aggódva kérdezte anyatigrist, hogy szabad-e, paranya engedélyt adott egy kóstolásra.

Drágám ezt hangos cuppogással hálálta meg.

Így aztán elkerülhetetlenné vált, hogy 2 héttel fél éves kora előtt tegnap almalevet facsarjunk és egy kanállal adjunk neki.

Meglepett képet vágott. Azt hiszem ez a legjobb kifejezés.

Ma nem kapott, holnap megint adok egy kicsivel többet. Egyelőre csak levet, majd később jön az élet sűrűje...

--- o ---

Este vendégeink voltak és Zádi medvéket kapott. Az egyik akkora, mint ő maga. Nagy vigyor kíséretében nyúlt érte, megölelte és azonnal befalta az orrát.

Megállapítható, hogy Zádi és a medvék barátok. (Anya örül, hogy rokonlelket szült...) Lassan el lehet különíteni Zádor medvéit is. Mert gyülekeznek nagy boldogan a gazdi ölelésében. Előre látom, hogy az én nagy gonddal összeszedett mackóim is nála kötnek majd ki. És milyen örömmel adom neki!!!