Pasasok. MedveKeresztapám és Zádi. Na, ki találja meg a kép pikantériáját?
Borzasztóan
2010.05.23. 23:00álmos vagyok, így rövidre fogom.
Sajnos Mamikám és a Keresztszüleim ma reggel hazamentek.
Elég nyűgös napon vagyunk túl, bár igazán büszke lehetek a Kispasira, mert az Istentisztelet alatt nagyon szépen viselkedett.
Este viszont csak a nyekergés ment hangos keserves sírással tarkítva.
még csak most aludt el...
De a lényeg, hogy alszik, így én is sietek feküdni.
El ne felejtsem megörökíteni, hogy Zádikám ma reggel 4-től 7:30-ig aludt, de akkor sem kért rögtön enni, csak 8-kor.
Ez volt az első 4 órás szopiszünete.
Hiába, öregszik a Fiam!
Kellemesebb téma
2010.05.22. 22:51Amikor Karcagon voltunk, ugyebár találkoztunk Katával és Józsival, akik elhozták magukkal Zsófit, a kislányukat is.
Beszélgettünk, játszottunk, sétáltunk és Zsófibaba altatásánál meghallottam egy ismerős-érdekes dalt.
Igen, már kapcsoltam is, hogy a t-mobil karácsonyi reklámjának a dallama.
Kata mesélte, mennyire szereti Zsófi és milyen szívesen alszik el rá.
Azóta sem jutott eszembe, hogy egyszer végre végighallgassam. Pedig miért is ne? Amit a reklámban hallottam belőle, az tetszett.
Ma pedig végre eljutottam odáig, hogy rákerestem a youtube-on.
Van egy olyan verzió, ahol a szöveg is le van írva. Nagyon tetszik.
Végülis nem is kifejezetten karácsonyi dal.
Bármikor aktuális.
Fogadjátok szeretettel:
Sikerélmény
2010.05.22. 22:42mármint nekem...
Igen, türelmetlen lettem. Igaz, hogy a doki azt mondta, hogy teljesen normális, ha egy ennyi idős, csak anyatejen élő baba akár 12 napig sem kakil, ma úgy döntöttem, nem várunk tovább egy esetleges rekorddöntésre és bizony meghőmérőztem Zádit.
Nos, a gyengébb idegzetűek, most köszönjenek el szépen és eszük ágában se legyen tovább olvasni a mai történéseket! Megnyugtatásul közlöm, nem bántalmaztam a gyermekem!
Tehát:
Egy hét után már újból kezdtünk aggódni és várni. Aznap este kapott egy kúpot. "Tisztességes" nevén glicerines végbélkúpot. Még az én nemesfémmel ötvözött eremre vettük, így a 3g-os volt itthon, amit a Párom szépen ketté szedett és formára igazított.
Tehát a 7. napon az elsőt. Vártuk is az eredményt másnap (hátha úgy alakulnak a dolgok, mint a múltkor), de semmi.
Így a 8. napon újabb kúp, hátha a kettő kisegíti egymást - szintén semmi eredmény.
A 9. napon "pihenőnapot" tartottunk és teóriákat gyártottunk a rektálisan emésztett glicerinről...
A 10. nap tegnap volt, amikoris újabb kúpot küldtünk mentőcsapatnak.
Az eredmény újfent elmaradt.
Ma délelőtt figyelgettem a Kisembert. Mosolygott, de sokat tekergett szegénykém. Bele sem mertem gondolni, mit érezhet.
Ekkor pedig beindult a vészcsengőm és bizony annak rendje és módja szerint meghőmérőztem a Picikémet (képzelem, ha nagyobb korában ezt visszaolvassa, mit fogok kapni!!! Bocsi Drágám, de ez volt a mi saját reality-nk).
Az eredményén pedig őszintén elképedtem.
Be kell valljam, azt hittem, hogy már sokat megéltem. Nem gondoltam, hogy ilyen téren meg tud még lepni valami.
Pedig sikerült. A 3 kúp ugyanis változatlan méretben és formában távozott.
Nem oldódott fel. Pedig, ha jól számolom, az első 3 napot töltött 36,5C-on.
A második 2-őt, a harmadik is több, mint 12 órát!!!
Ha fél órával a felküldés után érkezik változatlanul, azt gondolnám, hogy kicsit megolvadt és elindította az eseményeket.
De akár "csak" 12 óra után is, ezt nem tudom megmagyarázni!!!
Még jó, hogy nem torlaszoltuk el az útvonalat teljesen!
Én még ilyet nem hallottam!
Kihagytak volna valami hatóanyagot? Vagy mi történt???
Szegény babám! Mit szenvedhetett!
Azon gondolkozom, hogy a dobozban lévő maradék kúpokat bevizsgáltatom.
Szóval meglepődtem rendesen.
Kacagi
2010.05.21. 22:14Képek
2010.05.20. 22:04Kata és Józsi megengedték, hogy nevükön nevezzem őket és megmutassam a képeket, amik az első találkozáson készültek.
Mikor Karcagon voltunk, eljöttek hozzánk, hogy megismerkedhessenek leendő keresztgyermekükkel.
Elhozták tündéri kislányukat is, aki... de ezt majd később.