Nos, köszönöm a bíztató hozzászólásokat!

Jót tett a dühöngés, elszállt a mérgem a végére.

(Mondjuk szegény Párom rám szólt közben, hogy ne püföljem akkora indulattal a billentyűket...)

Mindegy, lapozzunk!

Jó mozgalmas napunk volt ma.

Valami nagyon fontos dolog történik éppen, de erről még nem írok, majd csak akkor, ha sikerül. Mindenesetre jó hír lesz - legalábbis nekünk az.

Emiatt aztán rengeteg telefon zajlik minden irányba. Semmiképpen sem mondhatom, hogy magányos vagyok itthon a babámmal.

Eljöttek a szüleim is unokázni kicsit. Hihetetlen, mekkorát alszik rajtuk a kis zsivány.

Pár napja észrevehető, hogy kifejezetten ismeri a különbséget a testhelyzetek között.

Karban tartva egyértelműen jobban érzi magát - minő meglepetés!!!

IGEN! El lesz kényeztetve! Jogunk van hozzá, úgyis mi hallgatjuk a hisztit majd. (Ti pedig olvassátok az én panasz áradatomat majd miatta... De ez legalább nem kötelező.)

Nem ááám! Tényleg nem hiszem, hogy egy ekkora gyereket el lehet kényeztetni!

Érzi Ő, hogy mire van szüksége. Mi megadjuk neki, hogy kiegyensúlyozott lehessen. Felvesszük, ha "szól", hogy tudja, bízhat bennünk.

(Meg persze próbálok arra is figyelni, hogy legyen letéve is, ha bírja, hogy erősödhessen a nyaka és a gerince is megfelelően alá legyen támasztva. Hol itt az arany középút??? Mindegy, majd lavírozunk.)

Szóval nagy élvezkedés volt részéről. Általános dicséretek, puszik, ölelések, simogatások "elszenvedője" volt Zádikám.

Középső Nyuszicsemetének nem volt túl jó napja, de valamit valamiért. Majd jobb lesz minden! Tudom.

Ma többet tudtunk együtt lenni a Párommal is, mert itthon dolgozott. (Ezt nagyon szeretem.)

Hozott nekem "csakúgy" rózsát, ami nagyon-nagyon-nagyon jól esett. Az ééééén férjem!!! Bizony ám!

Estére pedig Apróságunk a tudomásunkra hozta, hogy a pocakfájás projekt (de szép magyar szó) kiegészítendő a fogcsírák mozgolódásával.

... Jól megrágta Apuja ujját...

Már egy-két napja eléggé folyik a nyála, ma pedig egyértelműen a szájába húzta az apja ujját és nem szopizta, hanem rágta.

Időnként panaszosan felsír.

Kezdődik a következő szakasz.

- szopi tanulás (kipipálva - ez ment ösztönösen)

- böfi, puki bejáratása pocakfájás ellen (egyre jobban megy)

- fogacskák növesztése (hosszadalmas folyamat, remélem nem szenved majd tőle nagyon)

Szóval megy minden a maga útján, a frontot nagyon megérzi, sokat panaszkodik. De mit is várnék.

Apai nagymamája, Apja, anyja frontos.

Kollektív fejfájás időben a felsorolt sorrendben eltolva.

Szép kis társaság!

Mert fogjuk egymást szorosan...
Zádi és Papája

minden rendben!

Dokibácsi jólmegvizsgáltaösszevissza az én Drága Nagyfiamat.

Nyaka rendben, majd ösztönözzük az izomerősítésre, de minden-minden a legnagyobb rendben van. Soha nem örültem még ennyire, hogy "csak" hülye vagyok...

Meg is mértük.

Ügyesen, szépen hízik, ez meg is látszik rajta.

Merthogy a hossza annyit nem képes nyúlni, mint a popója/tokája/combihurkája hízni...

Kerekedik, pofisodik, hurkásodik.

Tehát a mai napon 7 hetesen és 2 naposan 5080g!

Szájpenész szépen gyógyul mindkettőnkön.

Kaptunk újabb adag boraxot - jól bevált.

Kenem, kenem mindenhol, ahol kell.

--- o ---

A temetőről:

1. soha, senki sírjáról nem hoztam, hoztunk el semmit.

(Gabótól jó párszor "csemegéztek már" mások...)

2. Ha Gabó kap valami szezonális ajándékot (értsd: karácsonyfa, télapó, nyári virágok...stb.) amikor aktualitását vesztik, hazaviszem őket, letakarítjuk és akkor kapja vissza megőrzés után, ha újból itt az ideje.

Hiszen az övé!!!

Nyáron nem mutat jól a karácsonyfája, de télen visszakapja.

Nem fogom kidobni a temetőben azért, mert nem aktuális és különféle babonák miatt nem vihetem haza...

3. Gabóca "ágyán" borostyán él.

Igenis elhoztam magammal a leszakadt leveleit, lepréseltem és odaadtam Keresztanyjának, Dédikéjének, hogy bár ők messze vannak, mégis legyen egy kézzelfogható kapocs nekik Hozzá.

4. Az ilyen régi babonákat azért találták ki, hogy elrettentsék az embereket attól, hogy a temetőből lopjanak.

ÉN NEM LOPOK A TEMETŐBŐL!!!

De örülök a gesztenyének, ami a fiam sírja környékére esett és igenis elviszem Szabellának és Rolikának Pécsre az ő "ágyukra", hogy Gabó küldte.

Van nálam is mindig gesztenyéje.

Nekem ez így jó. Mert velem van KÉZZEL FOGHATÓAN is a Kisfiam.

És igenis örülök, hogy Nyúl gyerekei - a Férjem nővérének gyerekei - nem idegenkednek a temetőbe jönni.

B pedig autistaként/asperger szindrómásként hadd örüljön annak, hogy az unokatestvére, akit talán meg sem ismerhetett (bár nagyon szerette) az alatt a még csak nem is másfél év alatt, amit köztünk töltött, küldött neki egy gesztenyét, ami kicsírázott. Elültette, gondozza, neki is lesz valamije TŐLE.

Ez a kirohanás pedig azért született, mert fontossá vált elmagyaráznom, hogy nem gondolom, hogy jó ötlet egy gyermekét már elveszített ember figyelmét felhívni arra a babonára, hogy a temetőből hazavinni bármit betegséget hoz a házra.

Nem hiszem, hogy ez szerencsés.

Nem bántódtam meg, nem dühöngök (na csak egy icipicit).

De szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy megvannak a magam frászai.

Igyekszem ésszel túlesni rajtuk.

Ha nem sikerül (ahogy most sem ment), akkor elmegyek a megfelelő emberhez, aki rámutat. (Zádinak nincs szüksége egy neurotikusra.)

Nem kérek több görcsöt, köszönöm.

Nem hinnétek el, miket kaptam már eddig is.

De tényleg!!!

Volt, aki azért fenyegetett meg, mert szerinte túl sokáig hordtam fekete ruhát.

Úgy ítélte meg, hogy ezzel bajt hozok a következő gyermekemre.

Más egyenesen engem hibáztatott Gabó haláláért, mert nem mentem boszorkányhoz rontást levetetni (NE HARAGUDJ I, hogy ide leírtam, csak Ő a hülye, nem mi!!!).

Gabó temetése után már azt kaptam, hogy nem is borultam ki, mert már megint terhes vagyok - nem voltam terhes és nem kértem, hogy minősítsék a kiborulásom szintjét.

A temetőőr szerint jobb is így, hogy elment, ha beteg volt...

Na, nem sorolom tovább.

A lényeg, hogy... nem is tudom mi a lényeg.

Igyekszem az életemet ép ésszel élni.

Megpróbálok a lehető legjobban megfelelni azoknak a normáknak, amiknek hitem szerint mindenkor meg kell felelni.

Akárhol is van most Gabócám, majd egyszer, ha eljött az én időm, szeretnék mellette lenni.

Ezért is fontos, hogy miként élek.

Lehet bírálni amit teszek, hiszen nem vagyok tévedhetetlen. Nagyon is esendő vagyok. Hibázni is szoktam, hiába próbálok legjobb tudásom szerint élni.

Szép számmal van rossz tulajdonságom is. Hogyne lenne!

Ezekkel (majd azokkal, amiken nem tudtam változtatni) nekem kell elszámolnom, ha megmérettetem.

De kérek mindenkit, ne ijesztgessen, fenyegessen olyannal, hogy rontást/betegséget hozok a családomra (gyermekemre)!

Az életemet adnám oda érte. Gabóért is adtam volna, ha ezzel neki segíthetek.

Számtalanszor kértem a Mindenhatót, hogy Vele maradhassak. Bárhol, bárhogyan.

Nem hiszem, hogy Zádinak ártanék azzal, hogy a testvére sírjáról a pénztárcámban van egy borostyán levél, vagy a táskámban egy gesztenye, az unokatesójának pedig odaadtuk a csírázott gesztit, hogy fát neveljen belőle...

A témát ezennel lezártam.

--- o ---

Gabóról írni fogok.

Nem akartam, de többen jeleztétek, hogy szeretnétek tudni, mint ahogy arra számítottam.

Megírom. Ígérem.

Itt.

Mégis itt...

De ehhez most idő kell.

Megpróbálom 28-ra megírni. (A 2. évfordulóra.)

Remélem sikerül.

Talán méltó lesz hozzá...

Igyekezni fogok.

napunk volt.

Reggel felhívtam kincsnek számító gyermekorvosunkat, aki már a telefonban nagyon megnyugtató volt. Holnap megyünk is hozzá.

Természetesen pont akkor vettem észre Zádi szájpenészét, amikor már letettem a telefont, így nem tudtam rákérdezni.

Boraxozunk és remélem hamar elmúlik, mert már nekem fáj a szopi tőle.

Délután látogatni mentünk a kórházba és még elmentünk sok-sok gyógyszertárba receptekkel, csak az a baj, hogy nagyon elfáradtunk. Koppan le a szemem minden második betű lenyomásánál.

Majd írok...

Igyekszem eleget tenni a kéréseknek.

De előbb aludnom kell.