Nagyon büszke vagyok Zádira!
Reggel hirtelen eldőlt, hogy azonnal Budapestre kell utaznunk és 1-1,5 óra intéznivaló elvégzése után jövünk is vissza.
Valójában félni sem volt időm, annyira kapkodtunk. Azért mindenesetre lelki szemeim előtt láttam a nyáron történteket, amikoris sokkoltuk szegény kicsimet az erdélyi úttal.
Utána 10km-t sem volt hajlandó megtenni autóval, annyira elege lett.
Azóta mindig éjjel utaztunk, hogy ne zavarja őt semmiképpen.
Ma viszont elkerülhetetlen volt a nappali autózás.
Egy órával később tudtunk elindulni, mint optimális lett volna, hiszen tényleg csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy megyünk.
Kapkodva összeszedtem neki a napi ételeit, a ruháit és a játékainak nagy részét, hátha kizökkenthetem majd az ordításból.
Nem is mertem remélni, hogy az alvásadagjait teljesíti majd.
Tényleg minden rosszra fel voltam készülve...
Ehhez képest Zádikám jót játszott velem, majd (egy órás késéssel a saját rendszeréhez képest) az éneklésre elaludt.
Egészen addig szunyókált, amíg oda nem értünk.
Majdnem két órásra nyúlt az ott tartózkodásunk, ezzel viszont az ebédideje is eltolódott.
Amikor végeztünk, azonnal elmentünk az IKEÁba, hogy ott megetessem és átpelusozzam.
Olyan lelkesedéssel evett, hogy a mennyiséget le sem merem írni. A lényeg, hogy meglehetősen jó étvágya volt.
Elmúlt 3 óra, amikor haza indultunk (nekem 5-től már programom lett volna - gondolom egyértelmű, hogy nem értem oda, csak késve...)
Zümikém a hazaúton is eszegetett még egyet, majd két falat között elaludt és csak fél órával a hazaérkezés előtt ébredt fel.
Na, az az időszak kicsit nyüszire sikeredett, mert nem szeret sötétben utazni. (Erre is fel voltam készülve - volt nálam egy kiszuperált bicajlámpa, ami pirosan világított. Mikor apa megengedte, máris lett egy kis fény és elmúlt a rosszkedv.)
Végülis szegénykém ma szinte semmit nem mozoghatott, mert bár kicseréltük a kagylóülését (babahordozót) normális autósülésre, mégiscsak be volt kötve állandóan, így nem mászhatott, lépegethetett kedvére.
Amikor aztán hazaértünk azonnal le akart szállni az ölemből és bebarangolta a házat.
Én még elrohantam a kiállítás megnyitóra, ahol tudtam, hogy Simon András is ott lesz.
Nagyon boldoggá tett a találkozás.
A munkáit már régen ismertem, beszéltünk is párszor telefonon, de személyesen még nem.
Ma megbizonyosodtam arról, hogy az írásaiban és rajzaiban megjelenő lélek igazi csodaemberbe bújt.
Ahogy a gyerekekkel beszél, ahogy az emberekre néz!
Eddig is rajongtam a munkáiért, de most még közelebb kerültek hozzám a gondolatai.
Akinek van kedve és még esetleg nem találkozott vele, kukkantson bele a munkáiba itt:
A kedvenceim:
Tenyerembe írtalak
Égi üzenet
Életünk fénye
Megszentelő figyelem
Emberarcú szentháromság
Örömben és gondban is együtt
Két félből egy egész csoda
Áldott anyaság
Éltető szeretet
Húúú még sokáig írhatnám őket.
Azt hiszem, aki ilyeneket tud rajzolni annak nagyon szép lehet a lelke...
