Ki hallott már valaha csecsemőszínházról?
Nos, én hónapokkal ezelőtt találkoztam ezzel először, de akkor sajnos nem tudtunk elmenni.
Már akkor is érdekelt, de be kell vallanom nem is tudtam elképzelni, hogy az én örökmozgóm kibírna egy előadást.
Istentiszteleten is többnyire ringatnom kell.
Igaz, apja és én is szeretünk színházba járni, olvasni, de nem is reméltük (bár azt hiszem itt most csak a magam nevében írhatok) nem is reméltem, hogy Zádi élvezné, hiszen még 8 hónapos sincs.
Úgy terveztük, hogy majd sokat olvasunk neki, mesélünk esténként, elmegyünk színházba, ha elég nagy lesz hozzá.
Nos, Zádinak nem kellett felnőnie a színházhoz. A színház guggolt le Zádihoz...
Hihetetlen, de Zümikém a 25 perces előadást teljes koncentrációval, időnként hangos meglepetéshang kiadásával végignézte, és maximálisan élvezte.
95%-ban az eseményeket követte a szemével, a maradék 5%-ban pedig a hatalmas lámpákat tanulmányozta.
Az előadás végén még kiélveztük a hatalmas játszó szőnyeget is.
Nem csak Zádinak volt hatalmas élmény, hanem nekünk is.
Nagyon sokat énekelünk, mondókázunk neki.
Ez a műsor pedig szintén erre épült.
Egyszerű szavakat használtak, érthető, letisztult, érdekes program volt.
Csak legekben tudok mesélni róluk.
Érdemes kipróbálni.
Ha Zádit lekötötte, tényleg hiszem, hogy bármilyen egészséges picúrt lenyűgöz.
Ma a Vaskakas Bábszínház mutatkozott be.
Korábbi előadásukról találtam egy cikket:
http://programportal.hu/?id=event&event_id=92&comment
Itt írnak a csecsemőszínházról.
Érdemes figyelni Kaposváron a http://www.babszinter.hu oldalt, mert itt csecsemőszínház és nagyobbaknak való bábszínházi előadásokat is lehet találni.
Azt hiszem mi törzsvendégek leszünk.
Kár lett volna kihagyni.