Ezer meg millió

 2010.10.11. 22:57

dolog történt ma.

Mintha nem is egy nap telt volna el.

Megpróbálom sorban elmesélni.

Délelőtt voltunk Babadoki bácsinál.

Megbeszéltük a vigantol kérdést (szerintem fogadást kötöttek, ha gyógyszer para van, akkor én tuti megjelenek... - bejött.

Voltunk gyógyszertárban, ahol a hölgynek fogalma nem volt róla, hogy most mi legyen.

Mondta, hogy írassam fel újra receptre és dobjam el a másikat.

Erre megkérdeztem, hogy nem veszélyes anyagnak számít, mint gyógyszer, ekkor pedig azt a választ kaptam, hogy rendben, majd ő kidobja.

Jártunk postán, összefutottunk apukámmal, meglepődtem alaposan a munkahelyemről jövő híreken...

Zádi ma nemigen akart enni, pedig cukkínivel próbálkoztam.

Alighanem a fogacskája lehetett a bűnös.

És itt következik egy fontos bejelentés:

TÁDÁÁÁÁÁM!

Na még egyszer:

TÁDÁÁÁÁÁM!

Utoljára:

TÁDÁÁÁÁMTÁDÁÁÁÁMTÁDÁÁÁÁÁÁM!

Zádinak kibújt az első fogacskája!!!

A bal alsó 1-es.

Ez innentől kezdve fogas kérdés.

A másik mesélni valóm pedig a csere kereskedelem, amit Zádikám rajtam próbált ki ma.

Együtt voltunk, ő játszott, én pedig a telefonomon akartam valamit átállítani.

Zádi egy ideig figyelt, majd odajött hozzám, felkapaszkodott rám/mellettem és a telefont tartó kezembe tette a rágókának használt cumiját, de cserébe kérte VOLNA a telefonom...

Mondtam neki, hogy nincs üzlet, de annyira nevettem, hogy össze is kellett puszilnom...

Este pedig megérkezett erre a világra egy igen régen várt nagyfiú ÁBEL!

Nagyon jó egészséget kívánunk nekik!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr296490561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kendemami 2010.10.12. 01:41:00

Gratulálok az első fogacskához, kívánom, hogy testközelből ne kelljen kipróbálnod, milyen éles ;)

Nunuke 2010.10.19. 09:02:26

Nagyon szépen köszönjük a gratulációt! :)

Nunuke 2010.10.19. 09:02:49

Ja, és persze gratula az első foghoz! :D
süti beállítások módosítása