Amit sosem gondoltam volna:
* Zádi szereti a cukkínit (ezt már kezdem megszokni)
* szereti a sárgarépapürét (mondjuk másodszorra nem ette akkora lendülettel...)
* a zöldbab is nagyon csúszik...
Ma zöldbabos bébiételt kapott a Drágám.
190g egy üveg bébiétel, ebédre megevett belőle úgy 160-170g körül, uzsonnára a maradékot és még 60ml (70-80g) őszibarackos bébiételt is.
Ma végre úgy éreztem rendesen evett.
Igaz, hogy az ebédet háromnegyed 12-kor, az uzsonnát pedig 17h-kor, ami késő, de korábban eddig nem volt hajlandó ételt enni, csak szopizni és ez ma sem volt másképpen...
De ha legalább 17h-kor elfogadja az uzsonnavacsit, akkor már örülök.
Nyilván fürdés után újra szopizott és lassan megint éhen akar majd halni, de így szépen lassan bevezetjük az ételek világába.
A szilva és a lekvárok még nem voltak a terveim között székletsegítés ügyében, mert a családi védőnő (nem a "védőnők gyöngye", hanem másik!) szerint a szilva még korai, a lekvárokban pedig tartósítószer van, ami még nem ajánlatos.
De most nekiállok és utána kutatok ennek a szilva témának, mert HÁTHA...
Egyébként napok óta azon mesterkedik, hogy elenged mindent állás közben. Az eddigi rekord 3 másodperc... a huppanás előtt...