Gyerekkoromban is utáltam a köptetőt.

Nem az ízét, hanem a hatását.

Már akkor tudtam, hogy nem szabad egyszerre köptetőt és köhögéscsillapítót szedni, de mindig kikönyörögtem a háziorvosomtól, hogy adjon valamit, mert nem tudok aludni a köhögéstől.

Zádikám édesem nagyjából túlesett ezen a megfázáson, mint élete első megbetegedésén, már nincs hőemelkedése, nem levert (már falevelet is eszik...), nem folyik az orra, csak néha és akkor is csak kicsit.

Mindenesetre újra elvittem ma a doktor bácsihoz, mert éjjel elkezdett köhögni és nem különösebben tetszett a dolog.

Gyógyító ember megvizsgálta, örült, hogy a torka nem lett rosszabb (köszi keresztanyu a kúratippeket) és elismételte, hogy nem akar antibiotikumot adni.

Ezt szeretem hallani.

Zádi állt a vizsgáló asztalon, amíg megvizsgálta a doki és belém kapaszkodott. Most már nyilvánvaló, hogy megismeri és emlékszik rá, hogy ő a szúrósember.

Másokkal nem ilyen bizalmatlan. Még soha senkitől nem félt, nem akart a nyakamba mászni.

Elérkezett tehát a félünkazorvostól időszak is.

Megbeszéltük, hogy adok neki C vitamint, az ilyenkor nem árt, folytatom a torok fertőtlenítést, kamillával edzünk a gyulladás ellen és... adjak köptetőt is.

Megértem, hogy miért kell, tényleg.

De úgy sajnálom!

Az előírás szerint reggel és uzsonna időben kell beadnom.

Nem tudom mit érthetett uzsonnaidő alatt, mindenesetre 3 óránál későbbre nem mertem tolni a beadását, mert nem akartam tönkre tenni az éjszaká/ját/nkat...

Jól köhögött is a maszat délután, estére valamennyit csökkent, most is néha köhög egyet, de egyelőre alszik.

Nem merem én sem sokáig húzni a fekvést, mert nem vittem túlzásba az alvást az elmúlt napokban.

Meg kell viszont még jegyeznem, hogy az étvágya nagyon jó.

Ma "lecsúszott" 50 ml almás bébiétel. Csak úgy tátogott közben, és hümmögött, hogy adjam már.

Imádom ezt látni.

(Nem ecsetelem, hogy Gabóval, aki tulajdonképpen nem is tudott emészteni rendesen mit éltünk át minden etetésnél. A lényeg, hogy ezt látnom maga az egészség...)

Közben természetesen kukorica pufit eszegetett, egyedül, így aztán folyamatosan a "netegyélannyitaszádbakisfiam", a "megakarszfulladni?", a "nyisdkiaszádhaddnézzem" és a "kicsitinnodkéne" vezényszavakat váltogattam.

Mókás ebédet csaptunk na!

De annak örülök, hogy jól eszik, talán nem fáj a torka, ha darabosat is szívesen csócsál.

Na igen, apja kitalálta ma, hogy a kamillagyöngyöket próbáljuk meg úgy beadni, hogy nem oldom fel teljesen, hanem egy kanálban összetöröm majdnemporrá és fejek rá egy kis anyatejet, majd kanállal beadjuk úgy, hogy a darabos részét is "bekanalazzuk neki".

Nos, nemhogy krákogott volna tőle, hanem kifejezetten élvezte. Rágcsálta, szopogatta a darabkákat vigyorogva.

Ennyit a potyatejcsiről, amit eddig kapott.

Mostantól újra megdolgozik érte.

Vicces, hogy én erőltetem a "babás" dolgokat - cumi, cumisüveg, csőrös üveg - ő pedig bizonygatja, hogy ezeket már "kinőtte" és bizony a cumit rágókának használja, a teát pohárból issza, az étele legyen darabos és ő akkor is állni és lépegetni fog 6,5 hónaposan.

Igaz.

Neki van igaza.

Ő tudja. Nem?

Dúlanya küldött egy e-mailt, amiben találtam két nekem tetsző gondolatot:

"A kisebbségi uralom tökéletes példája az, ha kisbaba van a háznál."

- a másik pedig:

"Gyereket akarni igen nagy dolog. Úgy dönt az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve."

(www.bokretasandras.atw.hu)

No, ennek tudatában elteszem magam holnapra.

Nem tudom, hogy tudok-e majd jönni, mert pakolok, hiszen este, ha Zádi elaludt elindulunk Dédikéhez, az én drága mamikámhoz.