Kovács Kati : A festő és a fecskék

hosszú nappalokon s éjszakákon át
feküdt betegen egy szőke hajú kislány
a kislányhoz egyszer egy látogató jött,
aki egy festményt hozott magával a karján

elmondta a kislánynak hogy ezt a képet ő festette régen
festett még sokat, mégis ez a legkedvesebb
és ezért ezt az egyet bárki is kérte tőle sosem adta el
pénzzel nem tudta ezt megfizetni senki

egy hírt hallott egy barátjától
egy szomorú kisleányról
s elhozta a festményt az ára csak egy mosoly,

a kislány erre csendes szóval így válaszolt,
"nagyon köszönöm a képet s azt hogy ily kedves volt
de a festményéért kár,
hisz örömet e kép számomra nem sokáig jelent már
az időm lassan lejár,

mert mióta sorsom így az ágyamhoz köt,
csak a fecskefészket figyelem az ablakom előtt
s mikor elszállnak a fecskék a hajnalt többé sosem látom már"

a festő sajnálta, hogy műve ennyit ér,
elment s elvitte a csodálatos festményt
s csak arra gondolt vajon mit tegyen,
hogy a fecskepár még télen is ott őrizze a fészkét

a kislány elfeledte gyorsan őt
s nézte az ablakon át azt a karcsú fecske párt
a szemközti ház ereszére hó hullott már
el is repült messze délnek minden vándormadár

távol jártak mind a fecskék
de az a kettő itthon maradt őrizni a fészkét
s a kislányban a reményt
és egyre jobban hitte el sem szállnak talán

lassan meggyógyult és egy napon már lábra is állt
és az első rövid útján
ott lenn a havas utcán
a fecskefészket nézte meg a szemben lévő ház falán