az összes energiáját. Úgy érzem magam, mint egy leeresztett gumikacsa, amit a strandolás után csak a sarokba száműztek nedvesen, nem pakolták el a helyére.

Most itt a férjem és szeretne valamit írni Nektek: "sz" -hű, nem is Nektek írta, hanem nekem... Bocsi.

Szóval folytatom.

Múlt csütörtökön félálomban egy epilepsziás rohamhoz hasonló remegést produkált Zádi. Nyilván frászt kaptam. Felkiáltottam, erre ő felnézett, hiszen felébredt. Remegés semmi. Tovább altattam, majd újra remegés. Megsimogattam, felébredt, elmúlt. Láttam, hogy 5 nap után végre bekakilt, tisztába tettem, majd mondtam a férjemnek, mi történt. I-tel kielemeztük a helyzetet és abban reménykedtem, hogy tényleg csak a nagy dolga miatt reszketett.

Nem, nem akartam belegondolni, hogy elölről kezdődik. Hinni akartam, hogy nincs baj. Reménykedtem, hogy többé nem jelentkezik.

Mert tudom, hogy a lombikkal éppen azt akartuk (és kell, hogy így is legyen) elkerülni, hogy újra az történjen, ami Gabóval...

Pénteken reggel újra reszketés. Megint tele volt a pelus. Megmagyaráztam, hogy ettől van.

Napok óta semmi. Már éppen kezdtem megnyugodni, amikor ma reggel újra reszketés, de a pelusban csak pisi van.

Tehát mégsem jó a magyarázat.

De akkor mitől???

Egész délelőtt sírtam. Délután 14:15-re volt időpontunk a dokihoz.

Zádival eddig mindig büszkén mentem az orvoshoz, mindig jó híreket kaptunk.

Ma éppen olyan rettegés volt minden levegővételemben, mint anno Debrecenben. (Nem tudtam, mit fogok hallani. Pont, mint ott...)

A doki azonnal látta rajtam, hogy gáz van. Megkérdezte mi a baj. Elmondtam mindent, amit tudok, amitől félek, mindent, amire emlékszem a múltból, mindent, amit megfigyeltem most.

Csodálatos dokink van. Ezt nem tudom elégszer elismételni.

Végighallgatott. Kérdezett, rávezetett, hogy nem lehet baj.

Nincs semmi kísérő tünet, aminek lennie kellene, ha tényleg baj lenne.

Adott beutalót neurológiára, de azt mondta, csak az előéletünk miatt teszi, meg mert tudja, hogy addig úgysem nyugszom meg, amíg szakorvos nem mondja ki, hogy ne aggódjak.

Dicsérte Zádit, mennyit fejlődött, leírta, hogy jóval ügyesebb, mint ami ennyi idősen elvárható lenne.

(3-an kellettünk hozzá, hogy meg tudja vizsgálni, mert inkább hasra fordult és elkúszott a dolgára...)

Tényleg jobban érzem magam a doki magyarázata óta.

Imádkozom. Nagyon, nagyon megijedtem.

Holnap kérek időpontot az ideggyógyász doktornőtől.

Bízom a háziorvosunkban.

Hinni akarom, hogy tényleg minden rendben.

Délelőtt enni sem tudtam, csak sírtam.

Délután fejfájás és émelygés váltotta a stresszt.

Kimerültem alaposan.

Remélem hamar kapunk időpontot.

Legyünk túl rajta jó hírekkel!

A délelőttbe egy búcsú is belefért, egy számunkra nagyon kedves család költözik másik kontinensre. Felhívtak elköszönni.

Amúgy is érzékeny voltam, a beszélgetés után bizony megint elsírtam magam.

Minden csuda szépet kívánok nekik, szeretném, ha hamar beilleszkednének, megtalálnák a számításaikat és kihasználnák a lehetőségeiket végre együtt.

De be kell vallanom, hiányozni fognak.

Nem voltunk napi kapcsolatban, de jó volt a tudat, hogy itt vannak.

Nagyon jó emberek.

Sírós nap volt ez. Nem gondoltam, hogy maradt még ennyi könnyem.

Na igen, ezek szerint van ott még...

Mindeközben Zádi szépen közlekedik, játszik, mosolyog - boldog.

Szeretem. Nagyon szeretem. Úgy, hogy szinte fáj...

... Megvoltak ma a mérések is:

* 7200 g

* 66 cm

Szépen növekszik.

Drága kisfiam...