Szívemnek kedves

 2010.07.11. 23:51

Nagyon szép napunk volt.

Reggel egy igazán szép istentisztelet, majd gyors ügyintézés és jöttünk is haza.

Délután pedig egy nagyon kedves ismerősünket vártuk, aki már előre bejelentkezett, mert elhozta nekünk a gyerekeinél használt mei-tait, hogy megtanulhassam használni, hogy kipróbálhassuk Zádival.

De nem csak a mei-tait hozta el, hanem nagyon találó, számomra különösen szívmelengető meglepetéseket is hozott.

Zádi kapott egy pelenka/popsitörlő tartó kis szütyőt, amire lovacskát, fát hímzett, a hátuljára pedig Zádi teljes nevét.

Egyszerűen gyönyörű!!!

Az egész család rajong. Nem csoda.

A mei-tai nagyon bejött Zádinak. Először Emi vette fel, hogy a kötést megnézhessem. Most találkoztak először, a fiam mégis olyan biztonságban érezte magát nála, hogy majdnem elaludt. Látszott az arcán a teljes béke. Aranyosak voltak.

Ezután gyorsan átvettem, hogy én is kipróbálhassam, még mielőtt bealudna.

Több-kevesebb sikerrel magamra kötöztem a picit, aki úgy díjazta ezt az akciót, hogy azonnal el is aludt.

Mi pedig eközben jót beszélgettünk.

Emi volt mindig az az ember, akivel csudajót lehetett beszélgetni. Már énekkaron is .

De valahogy sosem töltöttünk együtt annyi időt, amennyit lehetett volna.

Énekkaros kirándulás, időnként közös programok... De most is onnan folytattuk a beszélgetést, ahol annak idején abbahagytuk.

Most jól el is határoztam, hogy ezután...

Na, nem fecsegek, hanem igyekszem cselekedni!!!

Ezúton is nagyonnagyonnagyon köszönjük a mei-tai lehetőséget és a fantasztikus Zádiságot és anyameglepit!!!

Amint a páromnak lesz egy perce, le is fényképeztetem vele. Remélem meg tudom mutatni, milyen gyönyörűűű!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr256491107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emi 2010.07.15. 22:43:09

Én is elhatároztam, hogy majd eztán sűrűbben...már csak rajtunk múlik. Ajándékot varrni mindig öröm! Főleg, ha az ajándékozottnak ennyire ízlik :) Jó utat és jó hordozást kívánok!
süti beállítások módosítása