Nem tudom mi történt, de ma úgy megharapott többször is az én drága nagyfiam, hogy nemhogy csillagokat láttam, de minden igyekezetem ellenére felkiáltottam.
Ő dühöngött, én jajgattam, nem akart elaludni...
Szóval "mókás" esténk volt.
Már napközben is többször megharapott, de ezt, hogy este az egyik mellemet konkrétan bojkottálni fogja, el sem tudtam volna képzelni.
Volt benne tejcsi - a chamomillás golyókhoz abból fejtem ki több kanálnyit (bőven maradt is benne), de mégsem kellett. Ha azt adtam, újra és újra megharapott. Nagyon!!!
Végül a másik mellemet elfogadta (pár kanál chamomillás tejcsi után) és bealudt.
Ilyen még nem volt. Nem is tudom hova tenni.
Gabó is megharapott egyszer-kétszer, de nem ilyen következetesen, hogy másik mell kelljen neki.
Zádi pár napja harapós. Ilyenkor elvettem a mellem, vártam kicsit, majd visszaadtam és minden ment tovább.
Nagyon nyálzik, rágja a saját ujját is, meg az apjáét is - az enyémet úgy látszik túl csontosnak találja - elképzelhető, hogy mozgolódnak a fogcsírái.
A dentinox 4 hónapos kor alatt nem adható.
(Igazából nem is szívesen használom a lidokain tartalma miatt. Tudom, hogy nem nagy mennyiség van benne, de pici babának az is tétel, nem véletlenül van ráírva, hogy naponta max. 3-szor szabad kenni. Ráadásul Kata keresztanyu szerint a nyállal hamar eltűnik a fogínyről, így nem is hat sokáig. Az Ő javaslatára kezdtük kipróbálni a chamomillát. Egyszer már adtunk neki, de szerintem fölöslegesen, mert a kanálnyi tejcsivel beadott golyócskák bevétele után kb. fél perccel már aludt is - kizárt, hogy ilyen gyorsan hasson. Ma is hasonló forgatókönyv zajlott. Lassan olvadnak a golyók - pedig ma még el is porlasztottam őket - ezért 3 kanálnyi tejcsiben adtuk be. A kanalazgatástól látványosan lenyugodott, majd félálomban még egyszer megharapott, de cici váltás után megbékélt és elaludt... Szörnyen utálok fölöslegesen gyógyszert, vagy gyógyhatású készítményt beadni/bevenni. Jobbnak tartom a természetre, vagy a szervezetre bízni a javulást, ha ez megoldható. De ma este is annyira sírt és semmi nem hatott a bevált módszerek közül...
El ne felejtsem megemlíteni, hogy kb. 1 hónapja már történt egy olyan eset, hogy 3 napig nem fogadta el a bal mellem.
Azóta sem értem, miért. A jobbat mindig is jobban szerette, de ez, hogy a balt (éberen) elutasítsa, igencsak meglepett. (Álmában nem válogatott )
Ma este pedig a jobb nem kellett neki.
Na, ezt ki fejti meg???