hogy miről írjak ma.
Arról, hogy itthon voltunk, nagyon rossz az idő, tartalmasan voltunk együtt, mosolyogtunk, "beszélgettünk", játszottunk Zádival, VAGY...
...vagy a boldogságról.
Ez utóbbi mellett döntöttem.
A boldogságnak ezer és még ezer arca van. - Az ember élete során (ha szerencsés) sok félével találkozik ezek közül.
Őszinte romlatlan gyermekként egy mosolynak örülve mosollyal válaszol.
Nagyobbacska akarnokként egy elért célt, tárgyat, édeset jutalmaz boldogságérzet.
Serdülőként esetenként változó - második dackorszak erősségi foka szerint eltérő vágy elérése okozza.
Felnőttként a hevesség alábbhagy, de mélyebben átélhető.
Ezek persze csak felvillanások voltak. Szinte naponta, hangulatonként, szituációnként, megoszthatóságtól, előélettől, reményektől függően más és más.
Vannak, akik átengedik magukat ennek az érzésnek és vannak, akik (talán ösztönösen) elzárkóznak előle.
A boldogság... az fura dolog.
Van, hogy mindenkivel megosztanánk, van, hogy egy ideig megtartjuk magunknak, vagy egy belső körnek és ebben is megvan a romantika.
Voltam boldog.
Hála Istennek sokszor.
Fel sem tudnám sorolni, minek is örültem már életemben.
Embernek, barátnak, tekintetnek, simításnak, dicséretnek, egy ötösnek, egy vizsgának, kavicsnak, virágnak, két csíknak, felsírásnak...
Aztán valami megváltozott és átértékelődött minden.
Attól kezdve már nem azoktól a dolgoktól voltam boldog, mint azelőtt.
Örültem új gyógyszernek, orvos számának, kedves szónak, érintésnek, tekintetnek, reménynek, holnapnak, aznapnak, keresztségnek, fájdalommentességnek...Azután egy ideig nem tudtam örülni...
Egyszerre reményünk akadt egy újrakezdésre, vagy folytatásra, vagy fogalmazhatom ezerféleképpen, és újra tanultam boldognak lenni.
Már nem úgy, mint azelőtt.
Ebben a boldogságban mindig hiányérzet van.
Mert nem élheti át velünk.
Mert... nem magyarázom.
Boldogság az Apróságért.
Öröm, amely félelemmel teli.
Aggodalommal, hogy minden máshogyan, jól, egészségesen legyen.
A múlandóság tudatával körbevett boldogság.
A tanult öröm.
A tudatosított pillanatok, megjegyzett mosolyok, elraktározott képek és illatok sora.
Már tudok boldog lenni. De máshogyan.
Ez nem kevesebb, csak minőségében különböző.
De hogy ezt miért meséltem el ma???
Mert MÉGIS tudok félelem nélkül örülni.
Mert csütörtökön olyan boldog lettem egy "Kistesó" beköltözésétől, hogy napok óta ezen, pontosabban Őrajta jár az eszem.
ÉS (éssel nem kezdünk mondatot) és nem félek.
Tündi ma megmutatta azt az utat, amelyen végigjárva Kistesó beköltözött a pocakjába.
Boldog vagyok.
Nagyon kellett ez már.
Rolcsi és Gabó pedig egyengetik az útját, amíg ideér...
