Robert Capa egyik könyvének volt ez a címe.

Az én helyzetem közel sem olyan tragikus, mint a II. Világháborút végigélő fotósé, mégis kifejezőnek tartom ezt a címet.

Ma döbbentem rá, hogy tulajdonképpen több, mint 2 hónapja nem aludtam egyben 3 órát. Nem panaszkodom, de így legalább értem, miért ásítozom, miért tudok (konkrétan sikerül) állva elaludni.

De szerencsére ha Zádi a kezemben van, nem alszom el, nem fogom elejteni!!!

Mindenesetre értékelni fogom, ha sikerül megnyújtani a szopik között eltelt időt. (Gabó 7 hónapos koráig éjjel-nappal 2 óránként evett... Nincs illúzióm.)

Érzem a frontokat is - most legálisan lehet hivatkozni rá, mert a tv szerint váltogatják egymást egész héten.

Húúú most nem vagyok túl szórakoztató.

Egy csomó dologról akartam írni, de szerintem ezt most elnapolom.

Ugyan nem Bear Grylls-től tanultam, hanem magamtól következtettem ki, de igaz, hogy nekem most az a túlélés törvénye, hogy amint tudok, lapítsak aludni.