De direkt nem ezzel kezdem.
Kérdeztétek:
- koszmó: ez most (eddig) elkerülte
- szájpenész: 2 hete küzdünk. 1 hete kapott erősebb kencét, de még mindig nem az igazi.
- védőnő: hazaérkezésünktől betöltött 5 hétig hetente megjelent. Már éppen kezdtem immunissá válni. Az utolsó alkalommal azt mondta, most nem jön egy ideig, de majd egyeztetünk időpontot...
27-én felhívott, hogy most jönne, alkalmas-e. Nos, nem volt alkalmas, mert a városban voltunk. Ledaráltam neki, hogy másnap megyünk oltásra és méretkezni.
Azóta még nem hallottam róla.
Nem kérdeztétek, mert mélyen hallgattam róla (de eléggé idegesített), hogy múlt héten - már előtte kezdte - elmaradt a salakanyagok külvilágra juttatása. (Magyarul nem kakilt!!! )
4 nap után felhívtam az orvost. Kérdezte milyen a pici közérzete, de nem látszott rajta semmi.
Megegyeztünk, hogy úgyis megyünk oltásra, majd megnézi - mi is láttuk, hogy nem kemény a pocakja.
Megvizsgálta, de semmi gondot nem talált. Megbeszéltük, hogy egy hét után adunk kúpot.
A hetedik napon meg is kapta.
A nyolcadikon érkezett meg a várva várt eredmény...
Megint egy nap szünet, ma pedig újra produktum.
A múltkori és a mostani is mosdatós szintű tett lett.
A doki szerint maradéktalanul felhasználta a tápanyagot.
Na igen, a hurkáit növeszteni kell...
--- o ---
Trátátátáááá!
Kürtszó és dobpergés!!!
Vigh Ádám Zádor a mai napon 2 hónaposan és 5 naposan, pontosabb számítások szerint 9 hetesen és 1 naposan a hasáról a hátára fordult - és még csak meg sem lepődött!
Az úgy kezdődött, hogy napok óta szinte le sem teszi a fejét.
Többször észrevettük, hogy ingatta oldalra, mintha próbálgatná, hogy meddig a pontig tudja megtartani.
Ma este pedig - apa dolgozott, így nagymamával miránk várt a fürdetés - amikor vetkőztettük (minden vetkőztetésnél és öltöztetésnél az oldalára fordul) igencsak izgága volt, így anyósom hasra fordította.
Ekkor pedig elkezdett jobbra dőlni.
Gyorsan elkaptuk, mert majdnem beütötte a fejét az ágy szélébe.
Ekkor gondoltuk, hogy le kellene tenni az ágyába, hátha direkt csinálta.
És tényleg!!!
Egymás után kétszer a jobb oldalára dőlt, majd a hátára fordult.
Az én ügyesokos nagyfiam!!!
Büszkebüszkebüszke vagyok.
Végig is hívtam a családot azonnal!!!
Olyan ügyes! nem?