Elengedem-szólt a NagyUristen-
gyermekem hozzátok röpke időre.
Mig szive dobban,addig a tiétek,
s elsodor parttalan könnypatak Tőle.
De addig is,gondoznátok-e nékem?
Adnátok-e otthont mig odavan,
s mig eljövök érte,hogy szépen
hazavigyem?Csak lebbenő szél lesz,
májusi hó,almavirágnyi idő
szegény sorsa.De bánatotokban
vigasz az emlék,s Szavam békitő.
Gyermekemet csak tanulni küldöm.
Bölcs és türelmes sziveket kerestem,
s úgy találtam:a porban baktatók közt
nem lenne jobb eszközöm,mint Ti--Ketten.
Teljes szivvel fogjátok szeretni,
és nem sajnáltok kárbament erőt,
s nem gyűlöltök engem,ha úgy tűnik:
visszakérem Tőletek idő előtt.