Nagyon érzem, hogy közeleg a szerda... 
Fáj a fejem, ingerültebb vagyok. Zádival persze nem. Őt, ha ez még egyáltalán elképzelhető még többet ölelem, puszilom...
Jó érzés fogni, a karomban tartani. Itt van, jól van, szuszog, keres, mosolyog, utánam néz, fejet emel, játszik, él él ÉL!
Ma elkezdtem írni Gabó történetét.
Nagyon nehezen megy. Három részletben folytattam eddig, de még sehol nem tartok.
Úgy tűnik horrorisztikusan hosszú lesz, de hogyan is lehetne leírni egy ilyen mozgalmas életet röviden?!?!?
Minden nap velem van.
Ha Zádit simítom, puszilom, felveszem, kicsit olyan, mintha Gabó is kapná...
Sokszor gondolok arra, hogy Ő vigyáz ránk, de főleg az öccsére. Ez valahogy megnyugtat.
Része az életünknek - valóban az!!!
De most mégis nehéz ezt a történetet leírnom.
Érthető, hogy tudni akarjátok - hiszen én meséltem róla többször.
De a bajokat felidézni igazán szívet tépő.
Végülis, így az évforduló körül úgyis ezen kattogna az agyam. Legalább bemutathatom Nektek az én HARCOSOMAT!
Sokat írok Zádiról, most legalább elsőszülött Nagyfiamat is megismeritek.
Remélem időben be tudom majd fejezni. Nagyon szeretném. De lemeríti az érzelmi tartalékaimat.
Ilyenkor gyorsan felkapom Zádit, megölelgetem, megpuszilgatom és küldök sok-sok szeretetet Gabónak is...
Holnap folytatom.
Nem tudom, hogy szerdán mire leszek alkalmas...
Előre is bocsi!
