Reggel Istentiszteletre mentünk, vittük B-t és Nagymamát is. Szép volt. Elgondolkoztató.

Ezután gyors gyógyszertár látogatás (pocakgyógyszer és már jóóóó előre fogínyzselé... mint kiderült, 3-4 hónapos kor alatt nem adható...).

Vettünk szép virágokat és gyertyákat, még kiléptünk a vásárba - Zádi kapott egy szép kis nadrágot, - majd Gabócához mentünk.

Délután pedig ellátogattunk a szüleimhez. Ott volt éppen tesóm a kutyájával (egy nagyon világos színű labrador retriever: Manó). Már találkozott vele Zádor, de eddig nem igazán engedtem meg, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek.

Ma megszaglászhatta végre.

Mindenképpen játszani szeretett volna babánkkal. Oda hurcolta neki a labdáját, az összes fellelhető játékát. 

Egész addig minden rendben ment, amíg Zádi el nem kezdett sírni (minő meglepetés - megéhezett...).

Akkor ugyanis előbb felugrott anyura, majd körbe-körbe futkosott a kertben. Először nem is értettem mi a baj. Hugi magyarázta meg, hogy a baba miatt viselkedik így.

Be is vittük a szobába és megkapta a szopiját (na nem a kutya, hanem a fiam!!!) 

Apróm úgy leste különben a szőrös pajtit, hogy magam is meglepődtem.

Nagy barátság lesz ez, én mondom!!!

Már előre látom, mekkorát fog zuhanni Zádi, amikor már tud majd járni és a kutya fellöki nagy örömében...

Mert ugyebár nem kis termetű négylábú...