Napok óta rág valami, de először hessegettem, azután közvéleményt kutattam, telefonon konzultáltam, majd férjet győzködtem és pityeregtem. 
Nagyon kettős érzés (remélem csak tisztán hülye vagyok!!!).
Miközben látom, mekkora különbség van a fiaim fejlődése között, imádom, körbeörülöm Zádi ügyességeit (ma simán utánam fordította a fejét, hogy még tovább láthasson), rettegek, mert kicsit ferdén tartja a fejét hanyatt fekve. 
Ezt úgy kell elképzelni, hogy az álla a válla felé mutat valamelyik irányban.
Ügyes, mert hason át tudja fordítani, hanyatt is nézelődik (sokkal nehezebben fordul, de meg tudja tenni), ha a hóna alatt fogom, akkor tartja a fejét, ha felvesszük, a vállunktól elemeli a buksiját és nézelődik... de sokszor ferdén tartja.
Félek.
Gabónál többek között ez volt az egyik első intő jel...
TUDOM, hogy nem ugyanaz a helyzet.
TUDOM, hogy direkt azért kellett a sok hókuszpókusz a lombikkal, hogy ne ismétlődhessen meg...
TUDOM, hogy összehasonlíthatatlan a két gyerek képességeiket tekintve.
LÁTOM, hogy rám néz szopi közben.
Mégsem tudom elhessegetni a gyomromig csúszó jégcsapot, a kezemben a remegést...
Először meg akartam győzni magam, hogy csak a félelmem vetítem ki.
Megkérdezgettem a családot, hogy ők is úgy látják-e.
(Látják-látják, de szerintük nincs gond, csak gyenge a nyaka. DE OLYAN SZÉPEN EMELGETI A FEJÉT!!!)
Felhívtam a keresztanyját - végigbeszéltük, áthívtam Nyulat, hogy nézze meg... aggódom, aggódom.
NEM AKAROM betegségtudatban nevelni.
NEM AKAROM belebeszélni, hogy baja van.
NEM AKAROM orvostól orvosig cipelni.
HALLANOM KELL, hogy jól van.
Nem akartam erről írni. Biztosan neurotikusnak tűnök.
Nem tudnám Őt is elveszíteni...
Féltem, szeretem, akarom egészségesen!!!
Hétfőn felhívom a doktorbácsit, kérek időpontot, hogy megnézze és tovább küldjön minket, ha szükséges. (Apa el fog kísérni. Szeretem. Szerintem megőrül tőlem. Csak legyen igaza!!!)
