Amikor az ember elfárad, ingerlékenyebbé válik.

Ha napközben sem jut lehetőség pihenésre, az éjjeli óránénti kelés megviseli az állóképességet.

Boldogan, de lassan zombisodva telnek a napok, így van, hogy az ítélőképességem nem az igazi.

Előfordul, hogy morcos vagyok - teljesen jogtalanul!!! - és ezt rávetítem a körülöttem levőkre (nyilván Zádi kivételével - Ő akkor is imádnivaló, ha éppen nem az... ).

A múlt éjszaka Kicsikém felülmúlta önmagát. Nem óránként evett, hanem háromnegyed óránként.

Reggel hisztis voltam.

Semmi szépítés, semmi mentség.

Szegény Drágám így ment el dolgozni.

Nyúllal közös sétára készültünk. Reggeliztem, próbáltam összeszedni magam...

ÉS AKKOR JÖTT EGY TELEFON...

mert minden viszonyítás kérdése...

helyre zökkentett egyetlen pillanat alatt a hallott információ.

Egy fiatal lány.

Most nehéz neki.

Nem taglalom, szerintem nem szeretné.

A lényeg, hogy ez emlékeztető volt számomra, hogy mi is a probléma.

Mert a kialvatlanság egy gyönyörű, jól fejlődő édes szuszmák miatt NEM AZ!

Kár, hogy más baját kell látnom ahhoz, hogy tudjam, hogy az enyém semmiség.

Volt idő, mikor tisztában voltam ezzel.

Nem szabad elfelejtenem.

Ha Zádi sír a pocakja miatt, az azt jelenti, hogy túleszi magát, jól hízik, fejlődik.

Ha óránként eszik, az azt jelenti, hogy van tejem, ő pedig ügyesen szopizik.

Ha a Párom keveset van velünk, az azt jelenti, hogy van munkája, lesz miből pelenkát venni.

Ha este hazajön, akkor pedig megfürdeti, összebújunk, családkoduk.

Mert egészségesek vagyunk, mert együtt vagyunk, mert jó nekünk.

Erre mindig emlékeznem kell.

Adja meg a Jóisten, hogy tudjak segíteni Neki, hogy minden jól alakuljon, hogy ez az egész egy idő múlva már csak rossz emlék legyen!

Amen!