Gyarapodááás

 2010.03.17. 20:25

Két napja azon filóztam, hogy mi is kerüljön a pelenkázó táskába.

Nem bolondultam meg, csak az elmúlt másfél héten nem mentem el itthonról.

Ráadásul annak idején a lázmérőtől a gyógyszereken át a több napi váltás ruhán keresztül a hálóruháig minden volt nálunk, hiszen sosem lehetett tudni, hogy egy-egy séta nem a kórházban ér-e véget...

De most "átlag gyerekünk" van!!!

Nem kell az egész házat magunkkal cipelni.

Ezen ábrándoztam napokig.

Jól esett.

Ma reggel pedig teljesen "besózva" ébredtem.

Gyorsan felöltöztünk, együtt reggeliztünk, elengedtük Apát dolgozni, majd még összebújtunk, hiszen szadista szülőként másfél óránként keltettem a Picit, hogy tukmáljam rá a kaját...

Persze inkább Ő keltett engem, de így jobban hangzik.

Szóval dél után nem sokkal - pelenkázó táska már régen össze volt készítve... - felkerekedtünk és elmentünk a Doktor bácsihoz.

Amint odaértünk, kedves - aranyos védőnéni Erika néni fogadott minket.

Már előre örült, hogy láthatja Zádort.

Végig kérdezte, hogy egészséges, ügyes, anyatejes baba és velünk együtt örült.

És akkor jött a csoda: levetkőztettük Drágánkat és rátettük a mérlegre...

Emlékeztetőül:

3270 g-mal született

3110 g-ra fogyott vissza

3200 g-mal engedtek minket ki a kórházból 5-én.

Ma pedig: 3660g!!!

Másfél hét alatt majdnem fél kilót hízott!!!

Doki bácsi szerint ezért sír annyit.

Aki így - idézem: "ZABÁL", az sír.

Amíg így van, Doki bácsi örül, mi pedig kitartunk.

Szóval dagad a mellem a büszkeségtől.

Hát még ha azt is elárulom, hogy Doki bácsinknál volt egy "kisdoktornéni", aki szintén megvizsgálta Picikénket.

Zádornak egyetlen hangja sem volt.

Nézett minket Apjával, de nem sírt. Türelmesen hagyta, hogy vizsgálgassák.

Anya feltette az összes parakérdést, dokik elnézően válaszolgattak.

Szóval minden rendben!

Édesem hízik, a másfél óránkénti evést pedig nem tartják gondnak.

Elmondtam, hogy a kutacsa kicsit behorpad már másfél óra után,  ezért adok neki újra - azt mondták, jól teszem.

Ja és ezek után megtörte a rendet.

Fél 1-től 3 óra utánig bírta evés nélkül.

Mert ha már bementem a városba, gyorsan elugrottunk a MÁK-hoz GYED-et és szülési támogatást intézni, majd beszereztük a szülésznő és szülészorvos ajándékát, így tényleg elmúlt 3, mire hazaértünk.

Kicsikém közben meg-megébredt, de Apja kiszállt vele a kocsiból és sétáltak pár percet a jó levegőn, amíg rám vártak - a MÁK-hoz nem vittem be!!!

A levegő visszaaltatta, majd a kocsi elringatta.

Szóval tevékeny napunk volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr806491753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kendemami 2010.03.17. 22:50:43

Kis zabagép :))Így maradjon sokáig, nőjön nagyra, ti meg büszkélkedjetek vele!!! És tessék jól kipihenni ezt a fárasztó napot! Egyébként megállapítottam, hogy mi el vagyunk kényeztetve, hozzánk ugyanis 1 hónapos koráig hetente kijön a gyerekorvos, és csak 2 hónaposan kell bevinni hozzá, szurira. Na még egy pluszpont az egyébként is imádott doktorbácsinak :)))

Évi 2010.03.18. 07:31:55

Jajj csak zabbatson nagyokat a drágaság.. naggyon jól hízott:-))).Szupergyerek. Kérdés.Kilinkelhetlek a blogunk oldalára??Kérekszépen engedélyt.Illetve a lányokéra?? Pusz, Évi

Vianya 2010.03.18. 08:14:15

Hogyne linkelhetnél ki Évi!!! Én is megtenném, de még sehogy sem jöttem rá, hogyan is kell csinálni. Pedig lenne egy-két értékes blog, amit szívesen kitennék...
süti beállítások módosítása