Érvek ellene:

Talán Dr. Ranschburg Jenőtől olvastam, hogy mindenképpen ellenzi a cumira szoktatást. Úgy gondolja, hogy minek egy pótlék a gyereknek, amiről aztán később le kell szoktatni. Ráadásul az ő véleménye (már ha jól emlékszem és tényleg ő írta/mondta) szerint le sem szabad szoktatni a gyerekeket sem a cumiról, sem az ujjszopásról, mert majd megérnek rá maguktól, amúgy meg törést okoznánk nekik.

A cumi ellenzők szerint a szájpadlás deformitását okozhatja, a fogak növekedését torzíthatja, beszédhibát okozhat, ráadásul a folyamatos orális inger esetleges étkezési zavarokhoz vezethet a későbbiekben - ha az nyugtatja meg, hogy a szájában van valami, amit rágcsálhat/szívhat, később is ilyesmivel vigasztalja magát.

Azt is mondják, hogy később kezdenek beszélni a cumis babák, hiszen mással vannak elfoglalva.

Nyúl sem vett a gyermekeinek sosem cumit, vagy cumisüveget, mégis elég jól boldogulnak nélküle a gyerekek. Valóban így sosem volt vita, hogy az oviba már ne vigye be magával a pici...

Negatív élmény:

Gabónak a kórházban még az inkubátorban adtak a nővérek cumit, amikor MR-re vártunk és az altatás miatt nem szoptathattam 10 órán keresztül az akkor még csak 2 napja szopizó babámat.

Persze dühöngött Életkém, mert szívta, szívta, de nem jött belőle semmi. Már szinte lila volt a feje az üvöltéstől...

Amikor kiderült 10 óra koplaltatás után, hogy mégsem lesz MR, mert nincs altatóorvos, akkor fél órába telt meggyőznöm, hogy a cici az nem cumi és tényleg jön belőle a tejcsi.

Előbb fuldoklott az idegeskedéstől, majd egy korty után bealudt - végre nem volt már olyan veszettül éhes, majd felébredt és kezdődött elölről minden.

Szóval elátkoztam még a gondolatát is a cuminak... De Gabó is!!!

(Amúgy ezt az MR témát kétszer játszották el vele egy hét alatt...)

Na mindegy, ezen már túl vagyunk.

És most jöjjön a másik oldal.

Miért lett végül mégis cumis az én Angyalbabám?

Mert véleményem szerint ha egy picinek szüksége van orális ingerre akkor találni fog valamit úgyis hozzá.

Alighanem az ujját. Márpedig az ujjszopásról szerintem sokkal nehezebb leszoktatni a gyerekeket, mint a cumizásról. A cumit elviheti a cica, de az ujját nem. Márpedig én nem fogom bekenni az ujját csípős paprikával, vagy egyéb rosszízű krémmel. Ráadásul sok embernél az ujjszopást a körömrágás váltja fel... Köszi...

Igen, leírtam a sokat kritizált "elvitte a cica" szófordulatot.

Mert arról bizony nincs tapasztalatom, hogy mivel is szoktassuk le a gyereket róla - Tudom Dr. Ranschburg! Nem kell leszoktatni! - de hallottam én olyan menyasszonyról aki az esküvője napján bizony elbújt az ajtó mögé, hogy az ujját szophassa. Igen Vera, én is hallottam ilyeneket, mint az öcséd...

A cumi sokkal nyilvánvalóbb dolog, és azt azért már gondolkodó korban nem viszi magával, mert ciki...

Ráadásul a cumi is leeshet, de akkor van másik. Ha az ujját szopja, akkor hozzányúl mindenhez, aztán kézmosás nélkül újra a szájába veszi.

A Párom szerint a gyereknek meg kell ennie élete során egy megadott mennyiségű koszt az immunrendszere normális fejlettsége érdekében.

Ezt még el is fogadom, de nem egyszerre és tényleg nem mindegy milyen típust...

Nem részletezem a herpeszt és egyéb száj- és emésztőrendszeri fertőzést, amit így beehet a Pici...

A cumikat - már amelyiket - úgy kísérletezik ki, hogy ne deformálja a szájpadlást. Én direkt olyat vettem Gabónak és most Aprónak is, amely ilyen feltételek mellett készül. Nem fogok reklámozni, és tényleg nem hiszem magam tévedhetetlennek, de legalább megpróbálom megtalálni a megoldást.

Még egy adalék: vannak olyan babók, akik csak akkor nyugszanak meg, ha cici van a szájukban - ez lehet időszakos is.

Márpedig anya melle ilyenkor kiázik, besebesedik... stb.

Mondjuk még anya a legkevesebb.

Ha pocakfájós a picúr, akkor ugyanúgy viselkedik, mint aki éhes. Ilyenkor anya cicit ad, a baba "rákap", óhatatlanul rászív, a tejcsit lenyeli és még jobban fog fájni a hasa.

A cumival ilyen gond nincs. Nem jön belőle semmi ugyebár...

És még egy utolsó történet Gabóval a cumi védelmére:

Sok időbe telt, amíg rászoktattam - rossz anya - mert nagyon sokat sírt.

Ha azt írom, hogy sokat, akkor azt kéretik komolyan venni.

Napi 13 óra folyamatos ordítás szerintem kimeríti a sok sírás fogalmát.

Gondoltunk mi mindenre. Pocakfájás - az összes praktikát végigpróbáltuk.

Betegség - sosem találtak semmit.

Húú még azt is megkaptuk, hogy kisbaba, hát hogyan kommunikáljon?!?!

Ja, és azt is, hogy el van kapatva...

Igen, de ha az elkényeztetés miatt sírt volna, akkor meg kellett volna nyugodnia karban. Nem?

Márpedig folyamatosan ordított (ez már nem is sírás volt), magából kikelve szegénykém. (Megkaptuk a javaslatot, hogy tegyük le és hagyjuk ott, ha már úgysem segít semmi... - Köszi!!! Ezt sosem tenném. Látom, hogy rosszul van, és hagyjam ott??? SOHA!!!)

Szóval nem ragozom. A cumi bizony időszakosan tudott enyhíteni a dolgon.

Megnyugodott valamennyire.

Tulajdonképpen minden pillanatban össze voltunk kötve. Vagy hordozókendőben, vagy kenguruban de mindig rajtam volt, vagy mellette voltam.

Igenis a cumi tudott segíteni.

Megjegyzem, a pici babákat véleményem szerint csak meg kell érteni. Ha nincs komfort érzetük, akkor sírnak. Nem elkényeztetés miatt.

Vörösbegy írt anno arról, hogy olvasott egy könyvet a babák kötődéséről, bizalmáról... Talán Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában - A kontinuum-elv című könyv lehetett, ha jól emlékszem.

A lényeg, ami engem megfogott, hogy a baba hónapokon át az anyukája pocakjában érzi minden rezdülését, a járásával mozdul ő is, hallja a szívverését, a hangját folyamatosan. Melegben van és biztonságban.

Erre a születése után kint találja magát a hidegben (ha nem a 40 fokos nyárba születik, akkor a 36,5 fokos testhőmérséklet után bizony hideg van). Túl sok a fény és hirtelen egyedül marad.

"Holt anyagba" csomagolják - textilek - és leteszik egy fix helyre. Mondjuk egy ágyba. Semmi nem mozdul, nem érzi a bőr érintését, nem hallja folyamatosan az anyját, nem érzi a rezdüléseit. Hogy várhatjuk el, hogy azonnal önálló legyen???

Hát még, ha rosszul is érzi magát!?!?! (Gabónak - mint utóbb kiderült, a feje fájt rettenetesen. De ezt sem megfejteni, sem megfelelően csillapítani nem tudtuk...)

Szóval annak a híve vagyok, hogy a baba igenis érezze, hogy vele vagyunk. Adjunk meg neki mindent, ami a biztonságérzetéhez kell.

Ha cumira van szüksége, akkor azt is.

Lehet megkövezni.

Nos, én nem akarok cumi mozgalmat indítani.

Eleve ez az egész akkor jön elő, ha a babának szüksége van rá.

Nem mondom, hogy mindenki celluxozza gyermeke szájába a cumit.

De igenis úgy gondolom, ha úgy alakul, inkább a cumi, mint az ujja.

Na, jól kiveséztem a témát.