Tehát:

panaszaim VÉGRE nincsenek. Egy-két öklendezést leszámítva csodásan érzem magam. Mostanra már talán enni is tudok. Remélem ez nem csak időszakos állapot.

Az, hogy látszik-e a pocak, pillanatfüggő. Illetve emberfüggő, hogy látja-e/akarja-e látni. Van, aki igen, van aki nem.

De a lényeg, hogy Apró ott lakik a pocakban, nem pedig az, hogy látják-e.

Azért azt meg kell jegyeznem, hogy egyáltalán nem bánnám, ha már mindenki egyértelműen látná a boldogságom. Nem, ettől semmi sem függ, de mégis örülök, ha látszik.

Ó mindegy. Ezen nem szabad tovább témázni.

A testtartás: úúúúúú ez régi bűnöm. Párom szerint időnként olyan vagyok, mint egy gyomorbajos macska. (Nem akar bántani, tényleg nagyon görbén tartom magam.)

De szerintem ezen már nem fogok tudni változtatni.

Aztán ki tudja.

Egy csomó-csomó ötletet, torna módszert hallgattam már végig, próbáltam ki, de tartósan egyiknek sem lett eredménye a partvisnyéltől a gyógytornán át (személyesen és kazettáról) a csontkovácsig mindenfélét kipróbáltam, de akkor is hanyag a tartásom.

Passz.

Jó kis ötlet a könyv részéről, hogy még most gyorsan változtassak rajta...

Na igen... még most... gyorsan...

Apró:

Igen, hall. Ez tuti. Apukáját nagyon csípi. Nagyokat mocorog a hangjára. Meg a forró kakaóra...

Ezen kívül azt nem szereti, ha felhúzom a lábaimat és úgy ülök.

Egyértelműen védi a területét.

Na jó, teheti is. Az Övé...

Október 7-én UH. Kíváncsi leszek a méhlepény tapadására.

Gabóval mellső tapadású volt. Az akkori dokim nem volt igazán elragadtatva.

Hááát, most majd kiderül.

De alighanem az UH miatt le fogok maradni a helyi terhesgondozásról... (Minden hónap első szerdája 10:30-12:00)

Úgy sajnálom! Nem fogok találkozni a védőnővel...

Naaa, viselkedni!

Más:

A szilvalekvár-főzés sikeresen befejeződött. Nem bánom, bár nekem igazán semmi dolgom nem volt vele, de sajnálom Anyósomat és Apósomat. Nagyon elfáradtak. Nem is csodálom. Két napos folyamatos kevergetés...

Nagymamám küldött hazai szőlőt. Annyira örülök neki! Ma már nem bírtam enni belőle, de holnap bepótolom!

Ráadásul elküldte a saját magának vásárolt, de otthon rám ruházott kardigánját, amit nagyon megszerettem. El nem hoztam volna tőle, de elküldte mégis.

Így most abban virítok. Mamiszaga van. (Ezt kifejezetten jó értelemben illik értelmezni!!! Gyerekkoromban hívtam így.)

Ráadásul, mivel tudja, hogy fagyos vagyok, egy polár takarót is becsomagolt, ami hatalmas, két ember méretű. Így fölül a kardigán, deréktól lefelé pedig a takaró melegít.

Tetszik ez a nap!

"A kismama:

Felléphetnek panaszok a terhességgel kapcsolatban, például orrdugulás, folyás, izzadás stb. Izzadékonnyá a fokozott vérkeringés miatt válik a kismama, egyidejűleg elöntheti a meleg, kipirulhat az arca. Ezek a jelenségek a szülés után megszűnnek.

Méhe gyorsan növekszik, a méhboltozat most félúton van a szeméremcsont és a köldök között. Állapota most már szembetűnő. Javítsa testtartását, hogy elejét vegye a hátfájásnak és a későbbi kellemetlenségnek!

A baba:

Hallja a külső hangokat, és ezek mozgásra késztetik. Végtagjai, bőre, izmai teljesen kifejlődtek. A mellkas izmai is úgy mozognak már, mint megszületése után, légzés közben. Mostantól már biztosan érezhetők a magzatmozgások. A baba kezén és lábán piciny körmök jelennek meg.

A baba kb. 18 cm hosszú, súlya pedig meghaladta a méhlepényét."

(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)

Merhogy alapvetően nem vagyok otthonülős, fetrengős, semmittevős beállítottságú.

De sajnos ezt a családom az elmúlt 3 hónapban nem így tapasztalta.

Igyekeztem nem nyavalyogni folyton, de be kell látnom, leginkább vagy feküdtem, vagy hánytam.

Az allergiám miatt nemigen léptem ki a házból (egy-két hete kezdtem ezt a tilalmat feloldani, amikor a pollenkoncentráció ezt lehetővé tette).

Szóval egyáltalán nem voltam szórakoztató társaság. Így van és punktum.

Tegnap viszont lényegesen jobban éreztem magam, erősebbnek, aktívabbnak.

Ehhez jött a remény, hogy ha elhagyom a mosdó 2 méteres körzetét, akkor sem kell zsebbe tennem a rosszullétem bizonyítékát.

Így tehát tegnap már elkísértem Anyósomat és Apósomat szilvaszedésre, ahol még segíteni is tudtam. Ezen aztán annyira fellelkesültem, hogy elvállaltam, hogy Anyósom legyen csak kint a szilvalekvár főzésen Apósommal, hiszen ők ketten tudnak ezügyben előre mozdítani, én pedig főzök ebédet, helyt állok a házban.

Reggel még nálunk voltak a "kisnyulak". Nyúl a két idősebbet korán elvitte egy lovas versenyre, ahonnan holnap este érkeznek haza.

A legkisebb velünk maradt. Párom dolgozni ment (de előtte még elmosogatott, hogy ne ezzel kelljen kezdenem (tudom! igazi kincs!). Eltűntette a gyerekek után hagyott romokat.

Amikor bejutottam a konyhába, valahogy nem is gondoltam, hogy annyi mindenbe belekezdek, hogy estig ki se jövök (délben azért egy órára megléptem...).

Bakonyi sertésszeletet főztem; fehérborban párolt, majd gyümölcsökkel megsütött húst és gyümölcslevest.  Csakhogy a legapróbb (már nem sokáig legifjabb) nyusszancs teljesen a gépek bűvöletében él. Így aztán, amikor felvetettem neki, hogy délután süthetnénk muffint, azonnal kapott az ötleten.

Így aztán az ebédszünetet kivéve, majd amikor Sógoromat hoztam el a munkából, végig a konyhába álltam. Vagy romokat takarítottam el magam után, vagy újabb káoszt idéztem elő.

Merthogy almás-diós-csokis muffint már többször is sütöttem, de ugye itt volt a rengeteg szilva, és kitaláltam, hogy keresek egy szilvás muffin receptet is. Persze találtam.

De akkor már ki is akartam próbálni.

Megérte.

Végeredmény: nagyokat ettünk, sürögtem-forogtam ééés kicsit túlpörögtem.

A lábaimat kevéssé érzem, de jól esett. Végre nem haszontalannak érzem magam.

Jó pocakosnak lenni.

Szegény Apró csak Apujával koketált dél körül, rám valószínűleg pikkelt ma.

Jó... túlzásba estem kicsit pörgésileg.

Most nem is pattogok fel minden szóra...

Megyek is, lezuhanyozom és fekszem izibe!

De jó is lenne egy kád forró vízben elmerülni!

Na, nem ábrándozunk!

Jó lesz ez így is!

Köszönjük a kommenteket. Kicsit jobban lett mára Drágám.

Nemigen ér rá betegeskedni. 

Máról:

Három hét várakozás után, végre, ma délben megérkezett a megrendelt szilva.

Igaz, 100 kg helyett 50, de legalább megvan.

Nem kell szörnyülködni, nem olyan sok ez. Legalábbis végeredményként lekvárnak már nem sok.

Szokták ajándékozni, ráadásul sógornőmék a 3 gyermekkel (mindjárt 4!!!), és mi is sokat eszünk szilvalekvárt. Anyósom süteménybe is teszi, szóval elfogy.

Így már délben tudtuk, hogy bár tényleg olcsón sikerült hozzájutni (150-200 Ft/kg helyett 90-ért), a kapott mennyiség nem lesz elég.

De ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy tőlünk 40km-re SZEDD MAGAD akcióban 50Ft/kg-ért lehet még szerezni.

Hazajöttünk, megebédeltünk, átöltöztünk játszósba és elindultunk szedni magunk...

Hihetetlen, de egy óra alatt 3-an (Anyósom, Apósom és én) 115kg szilvát szedtünk le. És már robogtunk is haza. Kipattogtattunk 50-60 kg-ot - kimagvaztuk.

Így, holnap kezdődhet a szilvalekvár főzés.

Amiért ezt ilyen hosszan leírtam az a PANEL. Merthogy ott nőttem fel.

Félreértés ne essék. Jó volt ez így. Valahogy nem igazán vágytam kertes házba. Nekem megfelelt a lakótelep. Jó kis társaság a játszótéren, sok ember, nekem ez bejött.

De ott ugyebár igencsak ritkán lehetett volna 100 kilónyi szilvából földkemencében rézüstben lekvárt főzni. Nem?

Szóval ezt most éltem át így először. Ilyenkor általában dolgozni szoktunk, és nemigen vettünk részt a Férjemmel. Szegénykém most is dolgozott, míg mi vigadoztunk a gyümölcsösben.

Mostanra pedig igencsak lefáradtam. Sajnos.

Megyek, le kell feküdnöm!

Tádáám!

Ma történt meg először, hogy valaki, aki még nem tudta, rákérdezett, hogy CSAK NEEEM???

Én pedig boldogan válaszolhattam, hogy CSAK DEEE!

Olyan jó érzés volt!

Este pedig, mikor ideültem a gép elé, egy e-mail várt. K látott minket az utcán és lehet, hogy nem kettesben voltunk a Férjemmel?

Örömmel írtam a választ, hogy úgy tűnik, hárman!

Szóval jó nap volt ez a mai.

Reggel egy baráti küldetés, utána randi a Párommal, közben összefutottam I-vel, akit nagyon kedvelek.

Ez így most kevés.

Egy suliba jártunk anno általánosba, majd amikor önállóskodtunk a Drágámmal és albérletben éltünk, akkor két házzal mellettünk laktak a férjével.

Mindig is nagyon szimpatizáltam vele.

Erős, kedves, derűs egyéniség.

Csak elköltözésünk után tudtam meg, hogy ikreket vár, majd, hogy meg is születtek.

Örültem Nekik! Aggódtam az elején...

Amikor Gabóval voltak a gondok akkor Ő aggódott, velünk érzett! Éreztük.

A blog megnyitása után összefutottam vele és az elsők között volt, akinek én szóltam róla...

Meg is könnyezte.

Na nem a blogot. - Aprókat.

Jó I-vel összefutni.

Mindig úgy tudjuk pillanatok alatt folytatni a beszélgetéseinket, mintha csak egy perce váltunk volna el.

Én az iwiw-en követem képekben az életüket, ő pedig ha minden igaz, ide látogat időnként...

Jó ez így.

Ma is majdnem lekéstem a randim Apával, mert alig bírtuk abbahagyni az eszmecserét.

A röpke találkán a kedvenc kávézónkban, megbeszéltük Életemmel, hogy szükségem lenne sajna egy vastag pocakos nadrágra, mert befagy a fenekem, ha jön a rossz idő.

Éééés:

kaptam is... egy... kordbársony... SZOKNYÁT!

Úgy örülök neki, hogy el nem tudom mondani.

Ilyen színű (gyönyörű zöld) szoknyát már régen szerettem volna. (Már nem pocakosan is, de nem lehetett kapni.)

Most pedig ott figyelt engem a fogason a boltban, ő egyedül, nem is volt több belőle.

Pont az én méretem!

Rám várt.

Hát, nem várakoztattuk tovább.

Jó meleg lesz, nem kell aggódnom.

Amúgy nagyon szoknyás vagyok.

Hazafelé beugrottam a nyugalom kertébe, vittem Gabónak fehér rózsát és krizit (cserepeset). A szüleim küldték neki.

Szépen elrendezgettem.

Remélem ott is maradnak, ahova tettem őket...

Estére sajnos az aggódás váltotta a vidámságot, mert a Párom nem érzi jól magát.

Remélem nem komoly a baj.

Egyelőre elkezdte kúrálni magát, talán elmúlik.

Jó lenne, ha nem betegedne le nagyon.

De nem negatívkodunk!

Talán kialussza. Lehet, hogy az általános fáradtság üt vissza.

Gyógyulj meg Édesem!!!