Apás...

Nos, ma Kispapis kívánósságról akartam írni.

A rendszer nálunk mostanában az, hogy mi (Anyósom, Apósom és én) kora délután ebédelünk, amikor Anyósom hazaér a délelőtti köréről. Délután, amikor Drágám hazaér, nagyon éhes. Ilyenkor felkínáljuk a fellelhető kajákat, hogy válasszon belőlük. (Egyikőnk sem tud keveset főzni. Így általában, mivel frisset főzünk minden nap, lehet még a maradékokból is választani.)

Ma tojásos nokedlit készített Anyósom frissen, volt szószos csirke, puliszka, tökfőzelék és egyebek.

Életem a tojásos nokedli mellett döntött. Én pedig, fellelkesedve azon, hogy 4 nap eltelt rókavadászat nélkül, gondoltam, hogy a déli leves és tojásos nokedli adagom után, még bevállalok egy adag bolonyait újra.

Az ember szociális evő, gondoltam a Férjemnek is jobban fog esni, ha mellette (l)eszek én is.

Le is ültünk, de ekkor az én Drágám megérezte a makaróni illatát... éééés... futott a konyhába, letette a nokedlit és már viharzott is megmelegíteni a meghagyott bolonyait.

Így esett az eset, hogy a mi Kispapánk, illat miatt kívánós lett. Én meg vigyorogtam rajta egy sort.

(Szeretem, hogy szereti a főztöm. Ez hála az Égnek mindig is így volt, mióta együtt vagyunk. 2 esetet leszámítva - hú de kínos...)

Egyszer a házi kenyérsütőben ki akartam próbálni a "gyorskenyér funkciót" és barna kenyérlisztet - merthogy baromi egészséges - tettem bele. Nos, a végeredmény látványát nem részletezem. A lényeg, hogy nem kelt meg a tészta, de legalább összesült kívülről, míg belül teljesen nyers maradt. Többször ezzel a gyors - kenyérrel nem próbálkoztam. A ciki teteje, hogy pont az újkenyér ünnepén, augusztus 20-án sikerült ezt elkövetnem. Tényleg szégyen.

A másik eset pedig a marhahúslevessel esett meg. Merthogy nemigen szoktam marhát főzni levesnek. Drágám annyira szereti, gondoltam megfőzöm, mi az nekem.

Na ja, csak éppen sikerült valami rettenetesen vén marhát bevásárolnom, egy napig főztem és nem mellesleg iszonyú faggyú íze volt, hiába szedtem le róla minden zsiradékot.

Tudom, hogy amúgy nem komplikált, de ez azóta elrettentett a próbálkozástól.

Amúgy nagyon szeretek főzni. Vendégeknek is! Egy időben, amíg albérletben laktunk, egészen rendszeresen jöttek hozzánk vacsora vendégek. Amióta kiköltöztünk Anyósomékhoz, azóta ezek lényegesen ritkább esetek.

A lényeg, hogy a Párom szereti a hasát, a hasa meg a főztöm és ettől (is) boldog vagyok.

A zanzásítás pedig most, estefelé kezdett el kerülgetni.

Ilyenkor végignézem az általam érdekesnek talált blogokat, hogy kivel mi történt. Együtt sírok és örülök az ismeretlen és ismerős ismerősökkel.

Ma Szonja és Léna blogján láttam egy édes-kedves videót.

Nővérke segít hugija fürdetésében és mindent kommentál.

A szüleik csodálatosan ráéreztek, hogy engedniük kell a nagyobbnak, hogy "segíthessen". Ezzel a két gyermek is közelebb kerülhet egymáshoz, ráadásul a nagyobb sem érzi magát mellőzöttnek a kicsi fürdési ideje alatt. Gondozási feladatokat tanul, szabályokat (az arcát nem szabad...), egyszóval nagyon jó, hogy így gondolkoznak.

De... be kell valljam... felkavartak a képek.

Az én kisfiam nem ismerheti meg az Öccsét/Hugicáját.

Majdnem sírdogálni kezdtem, de sikerült megúsznom azzal a gondolattal, hogy a hormonjaim tombolnak és biztosan hiperérzékeny vagyok.

Megúsztam, erre Nünüke blogján találtam egy zenét.

Ezt:

Mad World - Gary Jules

https://www.youtube.com/watch?v=4N3N1MlvVc4

Na, akkor rájöttem, hogy nem nyertem.

De, hogy optimistán fejezzem be a bejegyzést:

ma elkezdtem csökkenteni a lombikgyógyszert, mert fokozatosan kell letennem.

Ez is eredmény már!

Haladunk.

Holnap - szerintem - elkerülhetetlen lesz egy vérvétel, de ezen is túljutunk.

Apósom cipekedett. Én csak néztem...

Egész délelőtt futkároztunk Apósommal.

Ügyeket intéztünk, vásároltunk.

Voltunk csavarboltban, húsboltban, 2 pékségben, gyógyszertárban, banknál, Lidl és Tesco csodákban.

Mindezt tömény 3 órában. Kegyetlen volt. De nagyon-nagyon büszkék voltunk, hogy ennyi mindent el tudtunk intézni ennyi idő alatt. Na, nem mondom. Néha le kellett ülnöm, de megoldottuk.

Ezután "Nyugalom kertje", Gabólátogatás, majd hazaestünk.

Ekkor kitaláltam, hogy nekem bizony bolonyait kell ennem. Ekkor egy tányér fini leves után nekiláttam ééés, mikor elkészült, jól bekajáltam.

Mire lepihentem volna, megjött a Férjem, neki is sütőbe tettem az Őfajta makarónit, majd beszélgettünk, amíg megette.

Ma valahogy nem sikerült pihenni, most pedig jól bebólintok időnként.

Este, mivel túlettem magam előtte buktát akartam enni forró kakaóval.

A bukta fele csúszott csak le, de a kakaó jól esett (szerintem nem csak nekem). Apró is táncikált neki.

Lassan elhiszem, hogy Ő az...

Hú, de álmos vagyok!

Még hétfő estig ki kell tartanom az éjszakázással, mert addig kell használnom a lombik gyógyszert.

Ez ugyebár 3*8 órára osztja a napot.

Ezért vagyok még ébren.

De kedden: végre korán fekszem majd!

Álom álom...

Igen, vagy nem?

Tegnap nem egészen jól írtam le, ami történik.

"De azért mit meg nem adnék, ha már biztosan érezhetném, hogy jól van!!!"

Ez így igaz. De azt sugallja, hogy még nem érzek semmit.

Pedig... mintha... de ez őrültség még. Neeeem?

Gabót 16 hetesen éreztem először, mert nem adtam neki elég helyet. Összegörnyedtem a számítógépnél, és szólt a Drágám, hogy hagyjak neki teret. Akkorát rúgott, ami kicsi testéből kifért.

Így ismerkedtünk az érzéssel...

Akkor, a központi védőnő (még nem a mostani, hanem a városban lévő) azt mondta kerek perec, hogy első gyereknél ez még lehetetlen, majd a 19-20. héten. Ezek most még biztosan csak a gázok...

Azt válaszoltam, hogy ugyan babát még nem vártam, de a gázokat ismerem...

Mindegy. Hülyének lettem nézve. Központilag.

Most ezt először csak a Férjem tudta... KÉT HÉTTEL EZELŐTT. Igen, 13 betöltött hetesen.

Apa idő volt. Beszélgettek, Apuja rátette a kezét a pocakra és muszogtak.

Egyszer csak egy határozott nyomást éreztem a párom gyűrűs ujja alatt. Mondtam is neki. Ő hitt nekem.

Lassan próbáltam a családnak pedzegetni, de nem mertem határozottan kijelenteni, bár időről időre - ez még nem napi rendszerességű - van olyan érzésem, mintha egy apró suhanás haladna végig a hasam egy-egy szegletében.

Na, ma volt nálunk a védőnő. Megint nem jelentkezett be, csak megjelent. Kikérdezett, mi van a hányásokkal, fogytam-e és mikor megyek újra dokihoz.

Megjegyezte, hogy lassan kezdhetem figyelni, mert a 16 héttől már érezhetem a mozgását.

Mondtam, hogy az a baj, hogy szerintem én már érzem, még ha ez lehetetlen, akkor is.

Végülis ő most nem nézett hülyének.

De rákezdett megint, hogy legalább valami homeopátiás cuccot szedhetnék.

DE ÉN NEM AKAROK!!!

A helyzet egyelőre nem tragikus. Bizonyos gyógyszereket elkerülhetetlenül szednem kell, ezek a pajzsmirigyre szedendő, a lombikhoz szükséges gyógyszerek és a magzatvédő vitamin.

Többet nem szeretnék.

15 éves és 22 éves korom között annyi de annyi gyógyszert bekapkodtam már, hogy a háziorvosom szerint el sem fogok bomlani, mert annyi szintetikus vackot eltároltam már... (Bocsi, tudom, hogy morbid, de a dokim elég szemléletesen tudatja a véleményét.)

Gyomorfekélyre való csodaszerek egész tárházát, amik mellékhatásként csontritkulás okoztak, majd a csontritkulásra kalciumot, ami rontott a gyomrom állapotán.

Egyéb mellékhatásokra egyéb bogyók... Szinte maréknyit. 15-16...-22 évesen!

Köszönöm, ebbe az ördögi körbe én újra nem mászom.

Örülök, hogy egy doki váltás és egy alapvető környezetváltozás segített ezekből kikecmeregni.

Mostanra már fejfájásra sem szedek be semmit.

A pajzsmirigyemre sajnos életem végéig be kell vennem a hormonpótlást, de ezzel még lehet élni rendesen.

Drága Mamikám inzulint adagol magának. Ehhez képest még jó, hogy nekem nem kell szúrnom...

Na, de visszatérve a védőnőre, megmagyaráztam, hogy a homeopátiás szerek nagyon nagy százaléka laktózt tartalmaz, ezek nekem újabb bajokat okoznak.

Szóval köszi, nem.

Most, hogy ezt így összegeztem, tiszta hipochondernek, vagy biológiai roncsnak tűnhetek.

Pedig nem.

Édesapámtól örököltem a hajlamot a tejérzékenységre, ezzel is lehet élni. Kis odafigyelés és semmi gáz.

Persze Aprónál nagyon kell majd vigyázni, nehogy túl hamar kapjon tehéntejet, vagy annak származékát, mert ez ronthat a helyzetén...

A gyomorproblémák női örökségnek bizonyulnak a családban.

De felfoghatjuk korunk sztenderd betegségének is.

Alapvetően elmúltak a tünetek.

Azt mondjuk nem mondom, hogy Gabóca utolsó velünk töltött heteiben nem utaltak ki nekem is az intenzíven gyógyszert, mert igencsak görnyedeztem az ideg miatt...

De ezen is túl vagyunk.

A stressznek köszönhetem a pajzsmirigy vackot is...

Úgy tűnik ezek velem maradnak.

Gyógyszert ezek közül csak a legutolsó kényszerít belém.

Szerintem most már érthető, miért ellenkezem, ha erőltetik ezt a témát.

Jól vagyok, a pocakosság természetes állapot. A hányás is az.

A magzatvédő vitamint a kedvesszülészdoki kérte. Hiszek neki. Apróért mindent!!!

No, mai Patika rovatunkat ezennel bezárom.

Bocsi.

Nem is tudom, miről akartam ma írni valójában...