"A kismama:

Ha az utóbbi hetekben hányingere volt, most kezdi jobban érezni magát."

(Ezt még nem vettem észre... Ma kétszer hánytam... de azért ettem is valamennyit. Mondjuk kevesebbet, mint alap esetben. Mérlegre álltam. 2,3 kg-t fogytam.)

"A baba:

A hét végére kialakulnak életfontosságú szervei, és legtöbbjük működik is. Mostantól kezdve ezek a szervek csupán növekedni fognak, ezért a baba viszonylag biztonságban van abból a szempontból, hogy komoly károsodást a továbbiakban semmi nem okoz.

Testéhez képest még mindig nagy a feje, végtagjai pedig igen rövidek és vékonyak. Van már bokája és csuklója, s könyöke meg térde is alakul.

A hét végére tisztán fölismerhető a picike emberilény.

Arca is egyre emberibb, miután szeme természetesebb helyzetbe kerül és füle is tovább fejlődött. A baba szíve az egész testbe, valamint a köldökzsinórba pumpálja a vért.

A baba kifejlett kéz- és lábujjai most már külön állnak."

(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)

Mivel jelentős időt töltöttünk a intenzív osztályon, ami éppen a koraszülött intenzív mellett található, sajnos több olyan probléma végkifejletét láttuk, amiről ez a könyv azt írja, komolyabb károsodás nem érheti a babát...

De erre nyilván nem lehet(ne) folyton gondolni. Ha K kibírja ideggörcs nélkül, nekem is ki kell. Pedig Ő ott dolgozott. Amit én láttam, Ő érti is. Minden tiszteletem az Övé...

Persze totál aggódom. Le sem tagadhatom.

Csak legyen egészséges!!!

Többször volt már olyan helyzet az életemben, amikor mérlegelnem kellett.

Ahogy egy számomra kedves ismerős fogalmazott: meg kell szabadulnom a gacatoktól...

Hogy érthető legyen:

az ember sok olyan kapcsolatot is fenntart, amelyek valamikor jót hoztak az életébe, azután kifáradtak...

Nem, ez így nem érthető.

Próbálom máshogy.

Mindenkinek vannak krízis helyzetei - kinek így, kinek úgy.

Ilyenkor az az igyekezet, mellyel megpróbál az ember "annak a bizonyosnak" a tetején evickélni, leszívja minden erejét.

Na, ilyenkor érzi meg jobban, ha olyan kapcsolatok szívják tovább az energiáját, amik régi "örökségek", de ilyen-olyan indokból már nem építik, inkább rombolják a személyiségét.

Volt ilyen időszakom. Amikor a holnap tervezése nem volt egyszerű feladat.

A múlt megkérdőjeleződött, a jelen zavarossá vált... hogy is láttam volna előre?!?

Akkor... nagyon éreztem a ballasztot.

Most sokan megrökönyödnek bizonyára.

Hogy is lehet emberi kapcsolatokról így nyilatkozni?!?!?!?!?!

Pedig sajnos kell.

Fontosnak érzem, hogy egy kapcsolatot (nem feltétlenül párkapcsolatra gondolok!) mindkét fél építse.

Ha valaki csak töltekezni akar, az rombolja a másikat.

Persze előfordulhatnak időszakok, amikor egyik, vagy másik fél szorul támogatásra, de ennek nem szabad teljesen egyoldalúvá válnia.

Szóval akkor, nagyon nehezen, de végrehajtottam egy "nagytakarítást" az életemben.

Tényleg szomorú volt és egyáltalán nem könnyű.

De felálltam és utána jobb lett.

A Fiam "átköltözése" tette szükségessé a következő szanálást.

Akkor nem feltétlenül a mi döntésünk volt minden kapcsolat-szakadás, de tény, hogy többen eltűntek a közelünkből.

Aztán volt, aki úgy érezte, hogy a gyengébbet lehet rúgni, mert nem tud védekezni.

És valóban nem tudtam...

Csak szépen kisétáltam...

Keresett azóta, de nem talált... már nem engedtem...

Egy idő után már nem fájt annyira...

Sőt, volt, hogy eszembe sem jutott.

Ha mégis, emlékeztettem magam az okokra.

EZ NEM HARAGTARTÁS!

Önvédelem...

Nem bántom, de azt sem engedem, hogy ő bántson.

Különben is az én hibám.

Látnom kellett volna, hogy nem annak látja a kapcsolatunkat, aminek én.

Ő tetszelgett a jóságos segítő szerepében, én azt hittem barátok vagyunk és büszke voltam a barátságára.

Azt hittem, kölcsönös a figyelem.

A legsebezhetőbb helyzetemben világosított fel, mennyire nem.

Én a szülőszobából is felhívtam, majd gyermektelen anyaként a kórházból kilépve...

Ő hasznosnak ítélte a fájdalmamat, mert segíthetek a keresztlányán.

Fölösleges folytatnom.

Tényleg az én vakságomon múlt.

Szeretném hinni, hogy tanultam belőle, de ha így lenne, most nem kellene győzködnöm magam, hogy ne keressem meg.

Nem ruházhatom fel tulajdonságokkal, érzésekkel kényem, kedvem szerint...

Aprót olyan emberekkel kell körülvennem, akikre valóban számíthat.

Adja meg a Jóisten, hogy sikerüljön!

Liget Fesztivál

16 éves koromtól - 1996 óta (azt hiszem talán 4 kivételével) 2008-ig, minden nyáron Fonyódligeten voltam hosszabb-rövidebb ideig.

Ez teljes természetességgel hozzá tartozott a nyaramhoz, később a férjemmel együtt a közös nyarunkhoz.

Nagyon szerettem. Előző évben, sok ok mérlegelése után úgy döntöttünk, nem megyünk így többet.

Hiányzott is ebből a nyárból nagyon.

Szinte családi közösség alakult ott ki, az "őslakosok" már messziről integetnek egymásnak. A visszatérő táborozók is "haza" jönnek ide.

A Balaton déli partjának legszebb helye.

Tegnap a férjem azzal telefonált haza, hogy neki oda kell mennie munka ügyben, ha gondolom, menjek vele.

HÁT HOGYNE MENTEM VOLNA!?!?!?!

Nagyon szép, nosztalgikus napot töltöttünk ott.

Fesztivál hét van, holnapra a játéknapra készültek teljes gőzzel.

Nagy durranás lesz. Rengeteg élménnyel.

Sajnos én nem lehetek ott, de aki a környéken jár, ne hagyja ki!

Somogy Megyei Gyermektábor, Fonyódliget Virág u. 77.

Álmomban Aprót láttam.

Még a kórházban voltuk, az érkezése után, de már a kórteremben, valahogy kettesben.

Apró aludt a karomban, éreztem az illatát...

Képtelen voltam letenni.

Egyszerűen nem ment.

Fogtam, öleltem, éreztem a lélegzetét és tudtam, ha le kell tennem, belehalok.

Erre az érzésre ébredtem fel.

Hirtelen keresni kezdtem, és nem volt sehol...

Illetve... a pocakomban.