No, ennyi volt a nap.
Pá Mindenkinek.
Na jó, nem. Inkább leírom rendesen.
Szóval:
reggel Drágám bevitt a városba.
Egy órába telt, míg a postán a megcímzett válaszborítékra bélyeget kaptam. Ez azért kell, mert vérvételre is mennem kellett, de a leletet nem küldik ki, ha az ember nem visz így borítékot nekik. Erre úgy látszik nem elég a TB járulékunk és a munkáltató által fizetett egészségügyi hozzájárulás... No comment.
A posta "csodálatos" élmény volt. Sorban állásom ideje alatt teljes társadalmi metszetet sikerült látnom. Nem részletezem. Valami osztás lehetett a közelben, mert feltűnően sok ápolatlan ember keringett arra.
Nem bántok én senkit tényleg, de a szag és hanghatások kellőképpen kifárasztották az érzékeimet. A reggelim még a csomagomban lapult, hátha sikerülne elfogyasztani, hát, mit mondjak nem csúszott le...
Végül meglett a bélyeg, indulhattam a fantasztikus gyógyintézménybe.
"Ügyesokos gyakorlott" felnőtt TB páciensként jól elmentem regisztrálni, ahol ismét megleptem a számítógépnőcit, hogy fejből tudom a TAJ számomat. Hogy ezen miért lepődnek meg kendőzetlenül?
Végülis csak lustaság. A franc akarja mindig előszedni a kártyát.
Szóval gyakorlottan regisztráltam, és mint aki eddig dobozban élt, teljesen elfelejtettem, hogy nem csak a kellemetlen vizsgálatra kell mennem, hanem vérvételre is, így a regisztrációja annak rendje és módja szerint el is maradt.
Aggódva, hogy melyik doki lesz ma beosztva lebotorkáltam a terhes ambulanciára.
Igazán nem tartom sznobnak magam. Azt is tudom, hogy akinek nincs módja választott orvoshoz, annak bizony szintén szüksége van ellátásra.
De kérem szépen! Amikor zárlat alatt van a kórház ezen része, akkor hogy engedhetik meg, hogy az egész pereputty betolongjon és ordítozzon a váróban?
Ráadásul külön szadista élvezetet látnak némelyek abban, ha még nem szült kismamáknak horrorokat mesélnek hatalmas gyerekekről, magára hagyott szülőnőről, elakadt babáról, szanaszét szakadt intim részekről.
De most tényleg. Miért???
Olyan kétségbeesett arcot vágott a mellettem ülő mindenórás fiatal csaj, hogy már nem bírtam és fennhangon mondtam neki, hogy a horrorokat pedig nem kell végighallgatni, mert a természet rendje szerint mindennek rendben kell lennie.
Úgy sajnáltam.
Végül megvolt a vizsgálat, a doki normális volt. Mondta a diagnózist, ami cseppet sem lepett meg.
Kérdeztem, hogy lehetett volna ezt elkerülni és hosszan taglalta, hogy nem lehet...
Köszi!
De ezek szerint jó vagyok, vagy mázlista, mert 10 hétig nem jelentkezett a "móka".
Amikor kijöttem, hívtam a párom. Jól kitárgyaltuk a dolgokat, eközben teljes nyugalommal elbaktattam a laborba, ahol közölték, hogy oda nem regisztráltam.
ÜGGGGGYES!
Visszabumliztam a regisztrációhoz, kaptam egy számot, ami belépést engedett a vérvételre.
Egy kislány volt csak előttem.
Szegénykét megbökték, de annyira félt, hogy teljesen összehúzódott a vénája, így nem sikerült a projekt.
Na most el kell mondjam, hogy teljesen besz@ri vagyok, ha böködésről, vágásról, fogászról van szó.
Csakhogy azután, amin a kisfiam végigment igazán nem érzem, hogy hisztizhetek ilyenek miatt.
Anya úgy döntött, hogy hős lesz.
Így tehát szegény csajszit látva rámosolyogtam bíztatóan (tudván, hogy teljesen megértem) és elindultam ahhoz a nőhöz, aki nem tudott tőle vért venni, mert közben a lánykát átültették egy másik nagyra nőtt szúnyoghoz.
Meglátták, hogy mosolygok és azonnal velem példálóztak, hogy "Nézd, a néni mosolyogva jön. Ő nem fél...".
Köszike!
Leültem és azon koncentráltam, hogy nehogy vicsorgásba váltson a vigyor.
A lányzó engem nézett és nem vette észre, hogy közeledik a tű.
Amikor meg már túl volt a szúráson, már minden rendben volt...
Így esett, hogy vak vezetett világtalant.
Ha tudna a kislány a fogorvosommal köttetett paktumról!?!?!?!
Hát ezt igazából én is szégyellem.
A gyermekfogászat olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy rettegve, hasmenéssel mentem mindig felnőttként is.
Akkor találtam meg ŐT!!!
Telefonos egyeztetésnél megkérdeztem, van-e szüksége egy igazán hisztis páciensre.
Nem hitt nekem - akkor még.
Azután érkezéskor közöltem a feltételeim.
Hiába. Egy túsztárgyaló veszett el bennem.
Tehát: a piszkavasat, amivel kopogtatni szoktak, na azt elfelejti.
Vizsgálat hátratett kézzel.
Kezelés megbeszélése, SZURI!!!
MP3 lejátszó a fülbe, hogy ne halljam a fúrót, és csukott szem.
Nagyjából ennyi.
ANNYIRA KEDVES, MEGÉRTŐ PASAS, hogy simán eltűrte ezt nekem addig, amíg magamtól eljutottam oda, hogy a feltételeimet egymás után hagytam magam mögött.
(Na jó, még nem mindet...)
De azért még emlegeti...
Talán a gyermekeimnek már meg tudom oldani, hogy ne rettegjenek úgy, mint én.
Mert ez tényleg durva.
Na, azért ne sírjunk. Szépszemű dokibácsim kiérdemelte a bizalmam.
Visszatérve a mai napra, hát megvolt a szúrás, ezek után engedélyeztem magamnak egy fantasztikus jeges limonádét.
De amíg a kedvenc helyemre bandukoltam, platánfák között kellett elmennem.
Hát, hogy ezek milyen büdösek?
Vagy ennyire bezavar a pocakosság????
Eszméletlen!
Így aztán nem is csoda, hogy ennyi szagminta után délután újra rókabarátkozás volt napirenden.
Pedig tényleg azt hittem, hogy már megúszom lassan.
Egy két napig egészen elkerültek az ingerek.
Napi 2-3-nál többször nem jelentkezett ihlet.
Hááát, ez volt a nap.
Makarónit főztem, eddig bent van.
