Hááát, nem írtam még le a 8. hét történéseit, de sajna most nem is fogom.

Holnap viszont bepótolom, a 9. héttel együtt. Most két hetet lépünk majd előre a tudatos megélés terén.

Merthogy ilyenkor, amikor beírom, mi történik Apróval, én magam is átérzem, mekkora jelentőséggel bír egy ilyen pici ember életében az idő.

De a többit majd holnap.

Ma Mesztegnyőn voltunk Rétes fesztiválon.

Csudajó volt. Finom rétesek, kedves emberek.

Ha mondjuk egynél többet bírtam volna enni még jobb lett volna, de sajna émelyegtem, gyengének éreztem magam és mi tagadás, pöröltem is...

Ezúton is bocsánat Drágám!!!

De a program mégis jó volt.

Ahogy hazaértünk lefeküdtem, nemrég keltem, de fekszem is vissza azonnal.

Még 3 nap meló.

Holnap betöltött 8 hét!!!

Az éjjel szinte semmit sem aludtam, mert elég nagy vihar volt felénk.

Először arra ébredtem, hogy durva szél van. Már azt hittem, viszi a háztetőt is.

Ezután az esőre keltem, majd amikor kísérteties hirtelenséggel elállt.

(Mintha egy-egy esőcsepp még esés közben vissza is fordult volna - mint amit elvágtak).

Furcsa volt, na.

Ezek után fél hétkor keltem az egyes számú gyógyszerem miatt, majd hétkor következett a kettes és én naív azt hittem, hogy vissza tudok aludni és lustálkodhatok kicsit.

Háááát, nem.

Tudom, akinek kicsi gyereke van, nem nagyon ábrándozhat lustálkodásról, így még dühítően is hathat a nyavalygásom, de én még mindig az álomkór közepén tespedek és SOSEM BÍROM KIALUDNI MAGAM...

Szóval visszafeküdtem, de kis bóbiskolásra futotta csak.

A második programpont a ruhaválasztás és próba több helyszínen, több szereplővel. Részletek ezügyben majd később...

Ezután temető, angyalkaprogram, majd hazaestem az ünneplés folytatására, mert Nyúlék megjöttek és ők is megköszöntötték anyósomékat.

Kis sütésfőzés, eszegetés, most pedig ááááásííítozom és szomjas vagyok.

Ennyi lenni mai nap.

Holnap Mesztegnyőre utazunk a Rétes fesztiválra ééés hétfőn be is töltjük a 8. hetet.

Még három napot dolgozom, aztán csütörtöktől táppénz.

Így egyeztünk meg a főnökkel. - Addig még van dolgom.

Ez van.

Későre jár.

Jó éjt Mindenkinek!!!

Amikor látszik, hogy igazán egymásra találtak több, mint negyven éve...

Amikor tudod, hogy egymásért és a családjukért élnek.

Amikor kiegészítik egymást.

Gondoskodnak egymásról.

A szeretet körüllengi őket.

Ők a gyermekeim nagyszülei.

Őket ünnepeltük ma.

Sikerült!

Beszéltünk VELE, a legkedvesebb csajszival a szülészeten.

Még akkor böktem ki magamnak, amikor Gabócám született.

Csupa mosoly, biztonságérzetet ad.

Kedves. Tudja, hogy mit kell tennie, hogy az ember magára és anyaságára találjon még olyankor is, mikor a pici inkubátorban van és nem mondanak semmit az állapotáról.

NAGYON REMÉLEM, HOGY EZ NEM ISMÉTLŐDIK MEG!!!

De Vele mindenképpen nagyon nagy biztonságban leszünk.

IGENT mondott!!!

Nagyon boldog vagyok!

mert más címet igazán nem tudok adni.

Két, egymástól teljesen elkülöníthető dolog fog történni.

Illetve három, de a harmadikról még nem írok. Majd...

Szóval a kettő sorrendben:

1: munka után rohanok a kórházba, mert beszélni szeretnék a reménybeli szülésznőmmel.

Ő még nem tudja, csak, hogy beszélni akarok vele.

Annak idején, Gabó születésekor rengeteget segített nekem.

Fizikailag is a babafelvigyázástól amíg elrohantam zuhanyozni (nem akartam beadni a csecsemősökhöz... no comment), valamint gátkezeléstől a lelki bajok orvoslásáig.

Pedig nem is ő volt a fogadott szülésznőm.

Jól megértettük egymást. A bajban sem fordult el tőlünk...

Az én volt segítőmmel sem volt semmi gond, nagyon kedves és profi volt, de megvannak az indokaim a váltáshoz.

Erről viszont nem nagyon akarok sem írni, sem pedig telefonon beszélni, így holnap meglátogatom és átbeszéljük a dolgokat.

2: Hát ez még bonyolultabb.

Házassági évfordulót fogunk ünnepelni.

Még nem tudom, mi lesz belőle.

Reméljük a legjobbakat.

Na, ma nem voltam túl konkrét. Bocsánat.

Vannak dolgok, amiket nem szabad boncolgatni.