Ma volt egy régen tervezett beszélgetésem, ami elfárasztotta a lelkem.

Az orvosok miatt meg kellett tanulnom Gabó bajairól beszélni sírás-kiborulás nélkül, de azért még igencsak felzaklat.

Sokszor emlegetem, de mindig inkább a jó dolgokat. Az elfáradását, a búcsúját nemigen.

Ma sem ezért mentem, de segíteni akartam és kellett hozzá.

Elfáradtam, felzaklatott.

Arról már ne is meséljek, hogy a lövöldözés áldozatának, Ákosnak a temetéséről is láttam egy rövid tudósítást az egyik csatornán, ahol az egyetem rektora beszélt.

Elmesélte a szülőknek, milyen volt a fiuk utolsó pár perce, hogy mi zajlott körülötte...

A legfinomabb megjegyzésem erről, hogy NEM NORMÁLIS!!!

Erre igazán nem volt szüksége a szülőknek.

Én sem mondtam el mindent a legközelebbi családtagoknak arról...

Mert fölösleges kegyetlenkedés lenne.

Miért bántsam őket?

Belőlem úgysem fog eltűnni, mert minden sejtembe beleégett.

De ezt így elmesélni és főleg a temetésen???

Na mindegy.

Erre most nem is gondolok inkább.

Csak azt érem el, hogy nem tudok majd aludni.

A jó dolgok:

megjött a Mikulásunk - vagy Télapó ki hogyan hívja.

Örültünk, jó volt.

Ráadásul ez sok-sok csokit jelent!!!

Jó éjt és szép december 5-6-ot Mindenkinek!!!