Halasztott romantika és cukor

 2009.11.28. 22:49

A szakdolgozat leadásának sürgető határideje miatt a házassági évfordulós kiruccanásunkat határozatlan időre elnapoltuk.

Tegnap, ahogy a hátra lévő 101 napról beszéltünk, akkor jutott Drágám eszébe, mi lenne, ha a 100-at együtt ünnepelnénk meg az évfordulóval?!?!?

Így ma este ezt meg is tettük.

Szépen felöltöztünk, elmentünk egyet vacsorázni, majd sétáltunk egyet a még éppen ki nem világított Sétáló utcán. (Holnap lesz a díszkivilágítás ünnepélyes felkapcsolása - ha minden igaz és elmegyek megnézni, szegény Párom dolgozni fog, így Anyósomékkal megyek, ha meg tudom őket győzni.)

Ha nem, akkor kettesben Apróval...

Érdemes felidézni egy több éves hagyományt is.

Az első közös Adventkor, amit Kedvesemmel együtt töltöttünk (ennek már 8 éve), Nyúl is kedvet kapott, hogy együtt készítsük el az adventi koszorút.

Azóta pedig ez hagyománnyá vált. Ugyanúgy, mint az, hogy természetesen ezt az utolsó pillanatban tesszük.

Mondjuk idén még jobban össze is szedtük magunkat mint korábban, mert nem az első gyertya meggyújtásának napján, hanem MÁR egy nappal korábban elkészültünk velük. :)

...

Cukorügyben pedig az előrelépés:

ha őszinte akarok lenni, be kell valljam, hogy kicsit féltem tőle, hogy az elmúlt hetek üzemi mennyiségben elfogyasztott csokiadagja után magasabb lesz a vércukorszintem.

Ehhez képest az éhgyomri mérésem (tesztcsíkkal) 4,6 lett, ami tökéletes.

Tegnap este a szomszéd (jó sok ház van közöttünk) áthozta a kórházból kapott levelemet - mert hozzájuk dobta be a postás - melyben a vizsgálat eredménye volt.

Igazolták, hogy az éhgyomri mérés valóban 4,6 volt és a terhelés után pedig 4,3...

Ez nem gyakori, maradjunk ennyiben.

Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a doki.

Gabóval hasonló eredményt mértek, az akkori orvosom elképedt és azt javasolta, hogy nassoljak és legyen nálam mindig cukorka, vagy csoki, ha leesne a vércukor szintem, tudjam korrigálni.

Majd azt is megjegyezte, hogy ritka, hogy ilyet kell mondjon a kismamáknak.

Szóval ezek az új hírek, én meg gyorsan lefekszem, mert kiesek a saját számon annyit ásítozom.

Jó éjt!

100 nap!

Holnaptól kétjegyű a számlálónk.

Izgalmas!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr626492411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emma 2009.11.29. 08:33:14

:) Jól működik a hasnyálmirigyed. :D Hallod, ha nekem orvosi előírás lenne az édesség fogyasztása, hajjaj! :D
süti beállítások módosítása