Tehát:

panaszaim VÉGRE nincsenek. Egy-két öklendezést leszámítva csodásan érzem magam. Mostanra már talán enni is tudok. Remélem ez nem csak időszakos állapot.

Az, hogy látszik-e a pocak, pillanatfüggő. Illetve emberfüggő, hogy látja-e/akarja-e látni. Van, aki igen, van aki nem.

De a lényeg, hogy Apró ott lakik a pocakban, nem pedig az, hogy látják-e.

Azért azt meg kell jegyeznem, hogy egyáltalán nem bánnám, ha már mindenki egyértelműen látná a boldogságom. Nem, ettől semmi sem függ, de mégis örülök, ha látszik.

Ó mindegy. Ezen nem szabad tovább témázni.

A testtartás: úúúúúú ez régi bűnöm. Párom szerint időnként olyan vagyok, mint egy gyomorbajos macska. (Nem akar bántani, tényleg nagyon görbén tartom magam.)

De szerintem ezen már nem fogok tudni változtatni.

Aztán ki tudja.

Egy csomó-csomó ötletet, torna módszert hallgattam már végig, próbáltam ki, de tartósan egyiknek sem lett eredménye a partvisnyéltől a gyógytornán át (személyesen és kazettáról) a csontkovácsig mindenfélét kipróbáltam, de akkor is hanyag a tartásom.

Passz.

Jó kis ötlet a könyv részéről, hogy még most gyorsan változtassak rajta...

Na igen... még most... gyorsan...

Apró:

Igen, hall. Ez tuti. Apukáját nagyon csípi. Nagyokat mocorog a hangjára. Meg a forró kakaóra...

Ezen kívül azt nem szereti, ha felhúzom a lábaimat és úgy ülök.

Egyértelműen védi a területét.

Na jó, teheti is. Az Övé...

Október 7-én UH. Kíváncsi leszek a méhlepény tapadására.

Gabóval mellső tapadású volt. Az akkori dokim nem volt igazán elragadtatva.

Hááát, most majd kiderül.

De alighanem az UH miatt le fogok maradni a helyi terhesgondozásról... (Minden hónap első szerdája 10:30-12:00)

Úgy sajnálom! Nem fogok találkozni a védőnővel...

Naaa, viselkedni!

Más:

A szilvalekvár-főzés sikeresen befejeződött. Nem bánom, bár nekem igazán semmi dolgom nem volt vele, de sajnálom Anyósomat és Apósomat. Nagyon elfáradtak. Nem is csodálom. Két napos folyamatos kevergetés...

Nagymamám küldött hazai szőlőt. Annyira örülök neki! Ma már nem bírtam enni belőle, de holnap bepótolom!

Ráadásul elküldte a saját magának vásárolt, de otthon rám ruházott kardigánját, amit nagyon megszerettem. El nem hoztam volna tőle, de elküldte mégis.

Így most abban virítok. Mamiszaga van. (Ezt kifejezetten jó értelemben illik értelmezni!!! Gyerekkoromban hívtam így.)

Ráadásul, mivel tudja, hogy fagyos vagyok, egy polár takarót is becsomagolt, ami hatalmas, két ember méretű. Így fölül a kardigán, deréktól lefelé pedig a takaró melegít.

Tetszik ez a nap!