Merhogy alapvetően nem vagyok otthonülős, fetrengős, semmittevős beállítottságú.

De sajnos ezt a családom az elmúlt 3 hónapban nem így tapasztalta.

Igyekeztem nem nyavalyogni folyton, de be kell látnom, leginkább vagy feküdtem, vagy hánytam.

Az allergiám miatt nemigen léptem ki a házból (egy-két hete kezdtem ezt a tilalmat feloldani, amikor a pollenkoncentráció ezt lehetővé tette).

Szóval egyáltalán nem voltam szórakoztató társaság. Így van és punktum.

Tegnap viszont lényegesen jobban éreztem magam, erősebbnek, aktívabbnak.

Ehhez jött a remény, hogy ha elhagyom a mosdó 2 méteres körzetét, akkor sem kell zsebbe tennem a rosszullétem bizonyítékát.

Így tehát tegnap már elkísértem Anyósomat és Apósomat szilvaszedésre, ahol még segíteni is tudtam. Ezen aztán annyira fellelkesültem, hogy elvállaltam, hogy Anyósom legyen csak kint a szilvalekvár főzésen Apósommal, hiszen ők ketten tudnak ezügyben előre mozdítani, én pedig főzök ebédet, helyt állok a házban.

Reggel még nálunk voltak a "kisnyulak". Nyúl a két idősebbet korán elvitte egy lovas versenyre, ahonnan holnap este érkeznek haza.

A legkisebb velünk maradt. Párom dolgozni ment (de előtte még elmosogatott, hogy ne ezzel kelljen kezdenem (tudom! igazi kincs!). Eltűntette a gyerekek után hagyott romokat.

Amikor bejutottam a konyhába, valahogy nem is gondoltam, hogy annyi mindenbe belekezdek, hogy estig ki se jövök (délben azért egy órára megléptem...).

Bakonyi sertésszeletet főztem; fehérborban párolt, majd gyümölcsökkel megsütött húst és gyümölcslevest.  Csakhogy a legapróbb (már nem sokáig legifjabb) nyusszancs teljesen a gépek bűvöletében él. Így aztán, amikor felvetettem neki, hogy délután süthetnénk muffint, azonnal kapott az ötleten.

Így aztán az ebédszünetet kivéve, majd amikor Sógoromat hoztam el a munkából, végig a konyhába álltam. Vagy romokat takarítottam el magam után, vagy újabb káoszt idéztem elő.

Merthogy almás-diós-csokis muffint már többször is sütöttem, de ugye itt volt a rengeteg szilva, és kitaláltam, hogy keresek egy szilvás muffin receptet is. Persze találtam.

De akkor már ki is akartam próbálni.

Megérte.

Végeredmény: nagyokat ettünk, sürögtem-forogtam ééés kicsit túlpörögtem.

A lábaimat kevéssé érzem, de jól esett. Végre nem haszontalannak érzem magam.

Jó pocakosnak lenni.

Szegény Apró csak Apujával koketált dél körül, rám valószínűleg pikkelt ma.

Jó... túlzásba estem kicsit pörgésileg.

Most nem is pattogok fel minden szóra...

Megyek is, lezuhanyozom és fekszem izibe!

De jó is lenne egy kád forró vízben elmerülni!

Na, nem ábrándozunk!

Jó lesz ez így is!