Délelőtt pólókat készítettünk Nyúllal, délután pedig dokihoz mentünk mindketten. Szerencsére ugyanaz a dokink (nem véletlen különben!) így általában ő megy először és a következő alkalomra is úgy kér időpontot, hogy együtt mehessünk.
Nagyon jó így. Elbeszélgetünk, amíg sorra kerülünk, kibeszéljük a tapasztalatokat, együtt futunk be Gabóhoz a Nyugalom kertjébe...
Szóval kifejezetten jó így.
Kedvesdokibá' nevéhez méltóan kedves volt megint. A méhem szépen alakul, ahogyan kell nőnie, méhszáj teljesen zárt.
Megnézte a legutolsó találkozásunk óta készült leleteket, megmérte a vérnyomásom (90/50), nem örült a fogyásnak és nassolást javasolt.
Megbeszéltünk a holnapi AFP-t, az október 7-én esedékes UH-ot, a következő magánrendeléses találkozó időpontját...
Az UH után feltehetően engedni fog terhes tornára is.
Jó volt, vidám volt a rendelés.
Hazatérve levadásztam a házban lévő rókát, majd vacsiztunk a Párommal.
Így telt el a mai nap és nem is húzom már nagyon tovább, mert gyógyszermentes lettem (ami a lombikgyógyszert illeti), így nem kell éjfélig ébren maradnom.
Tádááám!
Mostantól igyekszem Aprónak megtanítani, hogy normál időben fekszünk.
Az ő napi ritmusa most még az enyém is és nem akarom, ha éjszakai bagoly lenne belőle, ha megszületett.