Először is: a mai napra tervezett szilvalekvár főzés a megrendelt szilva szállításának késlekedése - tehát szilva híján későbbre halasztódott.

Másodszor: biztonsági őrök sokkolása - na jó, nem új sportágat választottam, nem kergetek senkit őrületbe - legalábbis szándékosan semmiképpen!

Arról van szó, hogy általában, ha bemegyek egy bevásárló egységbe, bemutatom az általam máshol vásárolt termékeket, nehogy félreértés legyen. Asszisztáltam már kényelmetlen szituhoz...

Ráadásul köszönni is szoktam, ezért aztán konkrétan úgy néznek rám, mint az UFÓra. Pláne, ha mosolygok is közben.

Pedig ma egy kedves eladónőnek köszönhetően kifejezetten jó kedvem volt, így a biztonsági őrnek vidáman mutattam be a bevinni szándékozott üdítőt és üres alapozós tégelyt, amit mintának szántam. Jól van na, nem bírom megjegyezni a nevét...

"Szegény" pasas hitetlenül meregette a szemeit, bátortalanul visszamosolygott és a végén még a kosarat visszatenni is segített.

Bár minden nap ilyen "sokkolásokat" élnék csak át!!!

De ami a legfontosabb - csak nem akartam beszámozni, mert ugyan nem a mai naphoz kötődik kizárólag, mégis írnom kell róla.

Régóta érzem, tudom, de újra és újra bebizonyosodik (nem dicsekvés), de a lelkészünknek lehet igaza. Nem véletlen, hogy mi a Férjemmel egymásra találtunk.

Csodálatos ember.

Fantasztikus APA! Gabó érkezésének híre pillanatától. Sőt, amikor kollektíven letettük a cigarettát Gabó tervezése előtt egy évvel, hogy kitisztuljon a "környezetünk", már azóta.

Bocsánat minden férfitől, de be kell látni, hogy beteg gyermekek mellett a legritkább esetben marad ott az apukájuk. Ezt szépen meg tudom magyarázni ösztönökkel, de hiszem, hogy nem véletlenül tud az ember gondolkodni.

Van olyan szerencsém, hogy három olyan férfit is meg tudok nevezni, aki nem tűnt el a nehézségeknél.

Egyikük a Párom.

Sem a szembesülésnél, sem a helyzet egyre rosszabb fordulatainál, sem a több hetes búcsúnál, vagy utána nem ingott meg abban, hogy egyek vagyunk. Hárman!

Amikor kiderült, hogy az én petesejtem betegsége okozta Gabó baját, akkor sem fordult el tőlem.

Közös erővel kerestük és találtuk meg a megoldást Apró életéhez.

Most pedig a még mindig hányós, hangulatingadozós, gyógyszeradagolós állapotomban is közölte, hogy imádja, amikor babát várok.

Figyel minden apróságra, beszélget a Picúrral, egyetlen percre sem kételkedem abban, hogy Égi szerencsém van, amiért ő a társam.

Hogy ne csöppenjen el a gép, megjegyzem, hogy természetesen hogyne lennének súrlódások közöttünk!!!

Ezeknek mostanában többnyire én vagyok az okozója (mutogatok is a hormonokra rendesen), vagy az Ő fáradtsága.

4 helyen szeretne munkaügyben megfelelni azon kívül, hogy családja van.

Kimerült, rohanós, de ha összebújunk, valahogy leállnak a világ dolgai.

Maradjon ez mindig így!

Egy hasonló cipőben járó anyuka blogjára került fel a "stand by anya" kifejezés. Nagyon megfogott.

A stand by egy már bekapcsolt, mégis pihenő állapotba állított funkciót jelölt.

Mi, akiknek átköltözött a gyermekünk már szülők vagyunk.

Csakhogy ez a funkció jelenleg nem aktív - bár napról napra közeledünk hozzá!!!

Szóval most szépen lassan aktivizálódunk.