megint elviszem a dokihoz.

Szegénykém összegörnyedve sír, nem akar fürdeni 3 napja (azért mi mégis lemosdatjuk, csak gyorsan és állva   ).

A legérzékenyebb pont, az bizony a legérzékenyebb...

Annyira sajnálom!

Remélem a doki tud valami okosat mondani holnap! 

kik és miért érintik meg a lelkem.

Vannak, akik értékes emberek, tudom, látom, mégsem találom azt a bizonyos kapcsot, amivel összeköthetém magam velük.

Vannak, akikkel pedig eleinte nehezen találom a közös hangot és mégis beleivódnak a létezésembe.

A legváratlanabb pillanatokban villannak fel képek, helyzetek, mosolyok, amik boldoggá tesznek.

Igen, néha fájdalmas is, hogy nem röppenhetek az időben oda-vissza és távolságokat sem tudok eltüntetni.

De boldog vagyok, hogy ismerhetem őket.

Te, aki ma a fejemben jártál, csak egy életjelet kaptál tőlem, semmi egyebet. A blogról sem tudsz, és talán azt sem, hogy agyon megszerettelek.

Máshogyan, mint Te akkor, de lehet, hogy a ragaszkodásom hosszabb ideig tart.

Jó ember Vagy. Nehéz ember. Nekem talán sok is néha.

De hihetetlen értékes. Szeretni való. OT

lenne, nem tudom, hogy mikor érek a végére.

Nem sorrendben pótolom az elmaradásokat, hanem gyorsan leírom a legfrissebbeket.

Szombaton az élménybeszámolóból kimaradt egy igencsak fontos mozzanat.

Ahogy sétálgattunk a különböző helyszínek között, egy ismerős alakra lettem figyelmes az egyik ház teraszán üldögélve.

Kaposvár egyetlen gyermekneurológusa ücsörgött ott mosolyogva.

A mi ismeretségünk igen furcsán alakult.

Amikor Gabóca megszületett, az Újszülött osztály doktornője látta, hogy baj van, de nem tudta beazonosítani a helyzetet, így konzíliumot kért a gyermekideggyógyásztól.

Mivel a tünetek megszűntek, egy idő után nem foglalkoztak a dologgal.

Akkor még személyesen nem találkoztunk.

Két hónapos volt, amikor a többedszeri kontrollra vittük már vissza az Újszülött osztályra Gabót, és a doktornő még mindig csak a vállát vonogatta és az ideggyógyászra hivatkozott, és úgy döntöttem, hogy akkor ezentúl akár személyesen hozzá is vihetném a picit.

Így is lett. Kértem időpontot és ezután oda mentünk felülvizsgálatra.

Elmaradást látott, fejlesztésre küldte, de diagnózist nem tudott mondani (nem is tudhatott, nem rajta múlt).

Amikor az epilepsziás görcsök megjelentek az alig féléves gyerekemen, akkor nem gondolkoztam, hanem azonnal Pécsre rohantunk, hiszen a tesómat is ott gyógyították meg (másik osztályon, egészen más probléma miatt volt), így természetesnek láttam, hogy oda mentünk (később ezt NAGYON megbántam... mindegy). Így aztán a kaposvári doktornővel nem találkoztunk egy ideig.

Egy kisebb baleset miatt futottunk össze újra, akkor is nagyon kedves volt és segítőkész.

Lényeg a lényeg, amikor Pécsen már egyre nagyobb bajba sodródtunk (túl sok gyógyszer miatt fel sem tudtam Gabót ébreszteni enni sem), akkor kerültünk Pestre.

A kaposvári szakorvossal is konzultáltunk, amit tudott megtett.

Gabóca átköltözése után elmentem hozzá és elmeséltem neki, mi történt. Az összes papírt elvittem hozzá, hogy tanulmányozza át, ha érdekli, hiszen számára is fontos a visszacsatolás. Ráadásul, ha ezzel valaki máson segíthetek, meg kell tennem.

Hálás volt érte a doktornő nagyon. Megrendült a végkifejletet hallva és bíztatott, hátha adatik még számunkra lehetőség. Akkoriban úgy látszott, hogy ez nem lehetséges, de jól estek a szavai.

Aztán Istennek hála megérkezett Zádi az életünkbe.

Emlékezhettek még, amikor egészen piciri volt és én úgy láttam, hogy összerándul elalvás, vagy ébredés előtt.

Pánikba estem, mit tagadjam.

Újra játszódott a szemem előtt minden...

Azonnal időpontot kértem és vittem is Zádit hozzá, a méltatlanul kikerült doktornőhöz.

Megismert és örült, hogy babával lát.

Betessékelt bennünket, alaposan megvizsgálta Zümikémet és megnyugtatott, hogy egyáltalán nincs jel arra, hogy bármi ilyen jellegű gond lenne.

Felhatalmazott, hogy ha bármi gondot látnék, menjünk nyugodtan, szívesen megnézi, sőt, mehetünk "csak úgy" is, mert örül, ha lát bennünket.

Nos, nyilván nem viszem látogatóba az EGÉSZSÉGES gyerekem az ideggyógyászhoz.

De jól estek a szavai. Azt jelentették, hogy nem vagyok hülye, amiért aggódom és nem idegesítettem fel vele, hogy hiába mentünk. Sőt, osztozik az örömünkben, hogy Zádit kaptuk.

Azóta nem láttam.

Most pedig ott mosolygott a ház teraszán.

Amint odaértünk hozzájuk, felpattant, köszönt és Zádihoz sietett. Beszélgetni kezdett vele, örömködött egy sort és minden jót kívánt.

Boldoggá tett.

Ember! Nagyon jó ember!

--o---

Ráadásul az én minden szempontból egészséges kisbabám már ott tart, hogy tegnap Matyit, az unokatesóját kézen fogta és visszahúzta a szobába, hogy ne menjen bicajozni, hanem maradjon inkább vele játszani.

Akkor csak mosolyogtunk rajta, mint azokon a véletlenül utánunk ismételt szavakon, amiket aztán sokáig nem mond ki újra.

De ma bebizonyította, hogy igenis tudatos volt ez a lépés tőle.

Ma a nagyapját fogta kézen és vezette vissza a szobába, ezzel elvonva a kerti teendőktől.

Amikor nem értett a "szóból", akkor a nadrágjánál fogva vonszolta vissza.

Drága Prücsök, ha tehetné, mindenkit, akit szeret maga köré gyűjtene, hogy mindig együtt lehessen velü(n)k.