Ez a kép nyilván nem Zádiról készült. Még nem vagyunk naprakészek képekkel ebben a témában...

fontos történés, hogy Zádi ELKEZDETT INTEGETNI

Először csak Gábornak, az egyik rég látott messzi rokonnak adagolta csak, de neki legalább kacagva és kitartóan.

Később már mi is részesültünk ebből a kegyből. (Annnnnnnnnnyira éééééééééééééééédes!!!)

Ma nem vittük magunkkal istentiszteletre (a 127. zsoltárról beszélt Zoli... gondolatindító volt -valamit nem jól csinálunk... ezt még át kell gondolni), majd Gabóhoz téliesíteni a vázákat. Amikor hazaértünk, az ablakban állt nagyapa, karján Zádival. Mikor meglátott, nagy örömmel üdvözölt, de amikor nem befelé indultam, hanem az autó hátuljához, teljesen kétségbeesett, hogy hozzá jövök.  Drágám!

Mikor megláttam, hogy elsírta magát, úgy futottam be, mint egy sprinter.

Másik újdonság, hogy PAKOL!

Nem, nem csak úgy és nem kizárólag a játékait.

Szekrényeket nyitogat (odacsukja az ujjacskáját...) és amit talál, azt kicibálja.

Kitárul a világ kérem szépen!

Sok napja készültünk a mai délutánra.

Hazudtunk. Sokat. Mit szépítsem?

Majdnem lebuktunk - napjában többször is.

Összefogás, titkolózás, szervezkedés, lopakodás... és sikerült valóban meglepni anyósomat a 60. születésnapján.

Messze és közel lakó rokonok lapultak a sötétben, amikor belépett.

Örömet tudtunk szerezni. (Voltak kétségeim. Komolyan!)

Jó volt látni a meglepett csillogást a szemében!

Szeretetre méltó asszony.

Az egész család nagyon sokat köszönhet neki.

Akkora szíve van, hogy a világ beleférne, és még lötyögne is.

Igen, én nagyon szeretem az anyósom!!!

Rengeteg dolog történt azóta.

Az "egészségben, betegségben, jóban, rosszban..." nálunk valóban megpróbáltatott... 

Gáz van.

Nagy gáz.

Még nem beszélhetünk róla, de rendesen fejbe vágott mindkettőnket.

Mondhatnám, hogy nem is vártam jobbat ettől a novembertől, de nem lennék igazságos.

Azt hiszem - komolyan hiszem, hogy az érkező jeleket figyelmen kívül hagytuk, így erőteljesebb üzenetet küldött a döntéshozó...

Hogy ezzel most mit fogunk kezdeni?

Jelenleg fogalmam sincs.

Tudom, hogy lesz valahogy, de hogy pontosan hogy azt nem tudom.

Egyelőre elképzelésem sincs.

Ha belegondolok, félek.

Ha tervezni próbálok, látom mit veszítünk.

Hogyan hagyjam itt mamikámat???

Hogyan hagyjam itt Gabót?

Mi lesz?

De hogy maradhatnánk???

Imádkozom.

Bíznom kell.

Egy probléma addig probléma, amíg meg nem oldjuk. 

Ma megkaptuk az influenza elleni kombinált védőoltást.

Párom is és én is.

Csúnya járványt jósolnak, ami egy-két hét múlva esedékes.

Igen tudom, tavaly is megjósolták a H1N1-et és elmaradt (hála Istennek), most is riogatnak...

DE: lehet, hogy azért nem lett nagy járvány, mert beoltatta magát nagyon sok ember.

DE: jobb félni, mint megijedni.

DE: Zádi még szopik és ha bedugul az orra, akkor fulladozik szopi közben, viszont éjjel cici nélkül nem tud visszaaludni, következésképpen akkor mi sem alszunk.

DE: nem magyarázom, mi így döntöttünk és a döntést tett követte.

Ha minden igaz, az ellenanyagot, amit az én testem vált ki az oltásra válaszolva Zádi megkapja és így ő is védett lesz.

HA rajtam múlik, megvédem. Amitől csak lehet.

DE: nyilván nem akarom búra alatt tartani, de ezt az oltást fontosnak tartottam. Mivel engem szúrt a doktor néni, nem őt, így még csak nem is fáj neki.