2010.06.23. 20:13

Ezen a képen nem Zádi van, de ő is hasonlóan "dolgozik". Egyszerre 7 ujja fér el a szájában, különböző forgatókönyv szerint...

Fogzunk, arculunk

 2010.06.23. 20:12

Zádikám fogzik, eredmény még semmi, de sem aludni, sem szopizni nem tud nyugodtan.

Konkrétan reggel 7-kor evett normálisan és utána délután 4-kor. Közben kortyolgatott, de nem ment rendesen ez az evéskérdés.

Na jó, nem félek, hogy elfogy az én haspókom, de azért érzem, hogy nincs jól szegénykém.

Igen tudom, ezt mindenki végig csinálja ennyi idősen (vagy korábban, vagy később), de akkoris sajnálom.

Nem igazán tudok segíteni.

1: Dentinoxot nem akarok adni neki a lidokain miatt.

2: a kamilla gyöngyökkel is óvatosan bánok a laktóz miatt (ma kapott életében harmadszor).

3: dologél - valeriana van benne. (No comment).

4: amit vettem borostyán láncot nem adtam rá végül, mert szúrósak rajta a kövek. Én vettem fel a kezemre, hogy kipróbáljam, de erősen belenyomódtak és így eldőlt, hogy nem kapja meg.

Húztam, halasztottam, de végül mégis adtam a gyöngyökből neki délután, mert már teljesen kifáradt a nyűglődéstől, a nemigen evéstől, ezért belediktáltam a NAGYON nehezen olvadó/oldódó golyócskákat.

Bevette (5 kanál tejcsivel) és nem sokkal később bealudt (lehet, hogy az a kevés tej is segített, hogy komfortosabban érezze magát).

Háromnegyed óra múlva megébredt és félálomban szépen nyugodtan evett, majd visszaaludt újabb 2,5 órára.

Azt hiszem fürdetés után, lefekvés előtt is kap ma kivételesen újra, hátha akkor jobban alszik este és nem sikolt fel az éjszaka közepén kb. félóránként a fájdalomtól.

Szóval az élet nem annyira horror, mint amennyire természetes, hogy így van, de megörökítem, hogy majd emlékezzünk rá.

Most pedig tényleg megpróbálom ezt a kamillázást.

Ja, az arc...

Igen, az meg az enyém.

Megint kezd bedurranni. Tegnap kb. fél órát töltöttem a szélben és meg is lett az eredménye.

Ma reggelre a jobb fülem és az arcom jobb oldala is fáj...

Ma már lámpáztam, ha a pici elaludt, megint meglámpázom.

Többet nem tehetek...

Ma voltunk a tb-nél, tádááááám! Nagyon kedves volt az ügyintéző, amikor meglátta a babakocsikat (Nyúllal és nyuszilánnyal mentünk) odahívott, hogy mi járatban vagyunk.

Elmondtuk, hogy csak szeretnénk beadni a már itthon kitöltött, igazolásokkal ellátott igénylő lapjainkat. Gyorsan átvette és jöhettünk is el.

Kedves volt, mosolygós, segítőkész.

Ritka az ilyen eset, annál értékesebb!!! 

 2010.06.22. 22:20

TB

 2010.06.22. 22:20

Folytatódik az intézkedés Eu TB kártya ügyben. Papírok kitöltve, holnap megyünk a HIVATALBA...

Zádikám tegnap nem lázasodott be az oltásoktól, de éjszaka többször is fel- felsírt. Ilyenkor jórészt elég volt, hogy ott voltunk mellette, de időnként cici is kellett (mégiscsak ). Nagyon sajnáltam, de vígasztal a tudat, hogy ez majd megvédi őt... Inkább ezért nyűglődjön kicsit, mint a betegségekkel sokat.

Amúgy jókedvű, ma egészen úgy tűnt mintha értette volna a Nagyapját, amikor azt mondta neki, hogy felveszi. Akkor mosolygott.

Utána odajöttek hozzám, elmesélte apósom, mi történt és a kis gézengúz újra mosolygott...

Jó elhinni, hogy érthette... Ha nem, akkor is jó ábránd...

Délelőtt vendégeink voltak. Egy pocak és a szülei.

Hoztak meglepit Zádinak és nekünk is.

Nagyon kedvesek. Minden csudi jót kívánunk nekik is!!!

Közeleg a keresztelő. Nagyon várom. El sem tudom mondani mennyire. Sokat jelent ez nekem.

 2010.06.21. 22:05

Pötty

 2010.06.21. 21:32

Korán kezdődött a mai napunk. Nem tudom, hogy az volt-e az oka, hogy olyan korán elaludt tegnap, vagy egyébként is így lett volna, de reggel 5-kor Felébredt a mi drága porontyunk, kinyitott tenyerére támaszkodott , nézelődött és kurjongatott. Nagyon élvezte a dolgot. Megpróbáltam (később apjával ketten is próbáltuk) meggyőzni, hogy még este van, nincs reggel, tényleg vissza kellene aludnia. Csitítottuk, simogattuk, döcögtettük, de nem, ő nem aludt vissza. Kb. fél6-ig szopizott az egyik ciciből, garázdálkodott egy adagot közöttünk, háromnegyed6-kor "hozzávágtam a másik cicit is, azon elnyammogott még egy negyed órát, kicsit elbóbiskolt, ekkor visszatettem az ágyába. Nyilván azonnal rájött hol van és mit tervezek "ellene". Újra felkelt, kicsit dühöngött, majd elaltatta magát hümmögve. Így még egy picurit mi is alhattunk.

Délelőtt elmentünk a doktor bácsihoz, aki megállapította (ismét ! ), hogy anyuka túlaggódta a pöttyöket HÁLISTENNEK!

Alighanem gólyacsípés, csak az "aprócska alighajától" eddig nem tűnt fel.

De ha már ott voltunk (szerdára volt időpontunk egyébként), akkor beadta a szurikat is (2-t).

Így most kicsit hektikus napunk lett.

Zádi időnként (csak ha a szuri hatását érezte - gondolom) nyüszike volt, máskor pedig nagyot kacagott Nagymamának.

Este már szopi közben elaludt (ez azért ritkán fordul elő). Lementem egy teáért, de a párom máris szólt utánam, hogy sír a pici. Visszaadtam neki a szopit, hátha kér még, de csak tartogatta a szájában (mennyivel egyszerűbb lenne ha cumizna...) most kivételesen hagytam, szeretném, ha jól érezné magát (nesze neked elméletek, hogyan rontjuk el, hogyan okozunk gyermekünknek orális fixációt...).

A lényeg, hogy fel-felsír, ilyekor megsimogatom, beszélek hozzá, ha nem elég, akkor felveszem és sétálok vele. Ezt a bejegyzést is úgy kezdtem írni, hogy rajtam aludt.

Nem baj, ennek a napnak így kellett alakulnia.

Most nyomozok, hogyan lehet EU-s tajszámot/kártyát, - vagy nem is tudom mi ez - kapni, hátha eljutnánk nyaralásképpen a férjem rokonaihoz.

Majd kialakul. most mindenesetre igyekszem minden papírt (ezért igényeltünk személyigazolványt is) beszerezni, ne ez legyen az akadály.

süti beállítások módosítása