32 hét és 4 nap...
Nekem pedig 30 év...
;)

amikor megérkeztünk a színházból, Drágám még gyorsan készített egy-két pocakfotót harmincéves kettedmagamról.

Ez itt a publikus verzió.

Disznóvágás - nélkülem

szeretem, ha a húsnak, amiből főzök még állat formája van!

Bocsánat!!! Tudom, hogy most rengetegen mélységesen csalódtok bennem.

(Te is Apró, ha majd olvasod, szerintem szégyenkezni fogsz miattam... Jogosan...)

De akkor is ez az igazság.

Mamikámnak segédkeztem már csirkevágásnál - utána nem is szívesen ettem meg a csirkehúst.

Nyúztam már nyulat egy vadász ismerősünknél. - (Bocsi Nyúl!  Vigasztaljon a tény, hogy azóta sem eszem nyulat!)

Igen, többször is voltam disznóvágáson, és nagy önuralom kellett, hogy ne legyek vegetáriánus, pedig alapvetően húspárti vagyok.

Panelben nőttem fel, nem hiányzott a kert. Szívesebben voltam/vagyok a négy fal között.

Gyerekkoromban sokat jártunk túrázni, ezt még mindig szívesen teszem, ha nem kell a kullancsoktól félni, de sajnos nálunk ( a mi környékünkön) van a legtöbb kullancs az országban - ha jól tudom - ráadásul a fertőzöttségi szintjük is kiemelkedő...

Na mindegy. Alapvetően szeretek túrázni. Párommal anno még az éjszakai 40 km-es túrán is indultunk többször. Jó kis móka volt. (Az első után olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam menni - úgy közlekedtem, mint egy bentkiment kacsa... na, mindegy.)

Szóval nem vagyok egy dzsungellédi.

Lehet lenézni miatta - még azt sem mondom, hogy jogtalan.

Egyszerűen így alakult.

Nem, sosem hittem, hogy a csirke zacskóban terem a hűtőpultban, sőt a tehénről sem gondoltam, hogy lila foltjai lennének!

Szívesen főzök, de az étel készítésekor a húst szeretem látni, nem az állatot, amiből lett.

Azt hiszem valami lelkiismeret furdalás féle lehet.

Egyszerűen nem nézek a szemébe annak, amit megeszek, mert akkor már nem AMIT, hanem AKIT eszem.

Van egy rokonunk (Anyukám unokatestvére), aki állatokat tenyészt. Mindig megnézhettük a kismalacokat, a báránykáit és az aktuális picikéket, de sosem engedte, hogy nevet adjunk nekik, mert ezek az állatok étkezési célból vannak tartva, nem barátkozni.

Valahogy én is így vagyok vele.

Hogy miért ez a nagy beismerés???

Mert ma a családom disznót vágott.

Annyira, de annyira drágák, mert megértették, hogy ez nekem nem való.

Így délelőtt itthon maradtam tanulni, majd ebédkor csatlakoztam hozzájuk, és a délutánt Nyúllal, valamint Nyuszilánykával töltöttem.

Alig vártam, hogy felébredjen, kicsit megdögönyöztem, aludt is rajtam.

Ami mulatságos volt, az a "civakodás" Apró és Nyuszicsajszi között...

Először a Kishölgy kínlódott a pocakja miatt. Meg is "taposta" a pocakom, mindkét lábacskájával. Vízszintes testhelyzetben volt, így még az a röpke 3,5 kilója sem volt érezhető...

Mindenesetre Apró valószínűleg érezte, mert amint megöleltem a Lánykát, kicsi Fiam azonnal revansot vett egy szép sorozatlépés/rugdosás/püfölés képében.

Mennyit fognak még majd idekint is "balhézni"?!?!

Már előre látom magam előtt:

- ANYAAAAAAA! K ELVETTE A JÁTÉKOMAT!!!

- DE ÉN JÁTSZOTTAM VELE ELŐSZÖR!!!

- NEM IS!

- DE IGEN!!!!

- AZ NEM ÉR, HOGY Z TÖBBET ALSZIK NAGYMAMÁÉKNÁL!

- DE HISZEN Z OTT LAKIK!...

Szóval lesz nemulass!!!

De szerintem ők fogják legjobban megérteni is egymást, mert korban nagyon közel állnak majd egymáshoz.

Az a 2-3 hónap különbség el fog tűnni hamar.

Most pedig olyan szinten vagyok fáááradt, mint ha én aprítottam volna fel azt a több, mint száz kilós disznót egyedül...

Azt még meg kell jegyeznem, hogy azt viszont kifejezetten értékelem, hogy a Férjem egyedül is pótolja mindkettőnk lelkesedését disznóvágás, egyéb "zsákmány elejtés", túlélésre való felkészülés, kempingezési, tűzgyújtási fortélyok terén.

Ő a nagy és erős, aki gondoskodik a családjáról...

Ez így szép...

Hol is kezdjem???

Igen, a tegnap reggel.

"Meglepő", de ugyanúgy kezdődött el, mint minden normális reggel.

A Föld forgott, a Nap felkelt...

Randiztam Vuk-kal...

Együtt indultunk útnak a Párommal.

Első utunk a postára vezetett, mert előző nap a postás egy értesítést hagyott nálunk, hogy ajánlott levelünk van a rendőrségtől.

Őszintén, el sem tudtuk képzelni, mit akarhatnak tőlünk, de nem kecsegtetett túl sok jóval a dolog.

A 15-ét megelőző napok, hetek történései pedig igencsak arra engedtek következtetni, hogy Murphy megszerette a közelségünket... No comment.

Nos, a postán Drágám átvette a levelet, majd az autóba ülve ki is bontotta.

Először nem is fogtuk fel - értesítenek bennünket, hogy eljárás alá volt a rendőrség, mert november 23-án a XY utcában nem megfelelő helyen parkoltunk.

Gondolatok cikáztak, agy kattogott, mi is történt aznap. Egyáltalán nálunk volt-e az autó, vagy még kölcsönben volt.

De IGEN, nálunk volt. Előtte 2 nappal kaptuk vissza. De mi is volt aznap???

"Úgy terveztük, hogy én vezetek Pécsre, viszem magammal Anyósomat és Apósomat, akik Karácsony előtti Metro körútra készültek.

Ebből az lett, hogy 3! óra alvás után, reggel a Párom rám nézett és megkérdezte, hogy merek-e így vezetni, vagy vigyen el bennünket. Mert ilyen figyelmes! Inkább neki lesz kellemetlensége, de nem engedett végül elindulni.

Így ő berohant a munkahelyére, hogy mindent elintézzen, én visszaültem a gép elé, hogy az utolsó simításokkal végezzek.

Amikor elkészültem, berohantam a városba nyomtatni, fűzetni.

Mármint mentem - VOLNA - merthogy az ékszíj elszakadt, a kocsi pedig előbb akkumulátor hibát jelzett, majd egy csomópontban (miért is ne ott) leállt.

Telefon Kedvesemnek, Apósék maradtak őrködni, én gyalog folytattam az utamat és nyomtattam, amíg Életem párja megjavíttatta az autót, hogy mehessünk tovább."

IGEN!

Tényleg! Aznap adtam le a szakdolgozatomat.

Igen, reggel elindultam kinyomtattatni. Anyósom és Apósom jöttek velem, mert intézkedni szerettek volna a városban.

Hát, nem tudtak intézkedni...

Az úton az ékszíj megvált tőlünk, az akkumulátort pedig sikerült lemeríteni (mint utóbb kiderült - december végén ugyebár - zárlatos is lett).

Valóban, egy forgalmas KAMERÁVAL ELLÁTOTT csomópontban sikerült feladnia a küzdelmet...

Nos, gyors leltár:

az autóban két nyugdíjas: egy 65 és egy 59 éves, valamint egy táppénzen lévő kismama ült.

Apósom és Anyósom kiszállt, és a zöldhullám kivárása után - nehogy azzal okozzunk balesetet, hogy a mögöttünk jövő nem érti, miért tolódik az autó a forgalommal szemben, igaz csak rövid szakaszon - letolták a kocsit az útról.

A lehetőségek:

- balra 2 méterre tőlünk benzinkút beálló, megállni tilos táblával, amely 20m-t érint, de a 21. méternél már állt egy autó.

- jobbra egy kereszteződés után kb 50 méterre pláza parkoló bejárat, ahol újabb súlyos méterekkel talán szabad hely.

Nos, a cél az volt, hogy minél előbb tűnjünk az útról, így a benzinkút beállóba kanyarodtunk.

Azonnal telefon a Páromnak.

Nekem mennem kellett nyomtatni, de Drágám már úton volt felénk, közben pedig már a szerelőt is hívta.

Anyósom és Apósom a helyszínen maradtak.

Drágám megérkezett, a 21. méternél álló autó akkor ment tovább, így Apósommal az autónkat előrébb is tolták.

A szerelő is megérkezett, kicserélte az ékszíjat, bebikázták a kocsit, majd jöttek utánunk.

Ez volt a történet.

A rendőrségnek pedig láthatóan nem tetszett.

Vagy az, hogy a kereszteződésben robbantam le: nem is tudom, hogy képzeltem, tényleg!!!

Vagy az, hogy a két nyugdíjas és a kismama nem tologatta messzebb az autót, amíg a szerelő meg nem érkezett.

Persze a problémát tisztázni csak Pécsen lehet, mert valami oknál fogva oda tartozik az ügy.

De erre is csak pár napon belül van lehetőség.

KÖSZIKE!!!

Ez még hiányzott.

De még mielőtt valaki félreértené, NEM, NEM PANASZKODOM!

TÉNYLEG!

A helyzet olyan szintű abszurditással van tűzdelve, hogy kínomban elkezdtem rettenetesen nevetni.

Ilyen is létezik???

Ez a történet pedig megalapozta az egész napomat.

Groteszk, de éppen jó irányban.

Mert ehhez képest egy 30. szülinap igazán meg se kottyan!!!

Igen, féltem tőle.

Már említettem.

Nem így képzeltem korábban az életemet 30 évesen.

Reméltem, hogy szülői értekezletre kell majd járnom (ha nem is iskolába, talán óvodába... Gabó már ovis is lenne...)

A munkám... a Párom munkája...

A pénzügyek...

Mindegy. Szóval nem voltam felhőtlenül vidám az elmúlt időben.

De ez a reggel azt mondta, hogy a Világ furcsán forog.

Ösztönösen nevettem mindenen!

Délelőtt elintéztem a dolgaimat, Drágám is ezt tette.

Bankba mentem, mert meg kellett szüntetnem egy számlát, amit régen nem használtam - megfeledkeztem róla és több ezer Forintos mínuszba lépett...

Beléptem a munkahelyemre, vettem virágot...

Igen, van egy régi szokásom.

Tizenéves lehettem, amikor egyik születésnapomon az jutott eszembe, hogy azon a napon, 1980. január 15-én én csak passzív szereplő voltam.

Aki aktívan részt vett az eseményekben, az az anyukám.

Miért nem Ő kap virágot???

Vettem neki.

Akkor is, és azóta minden évben.

Mert így gondolom.

Most is bementem hozzá a munkahelyére.

Éppen órát tartott a nyolcadikos fiúknak.

Meglátott és felkiáltott, hogy "ma van a szülinapja!!!"

A fiúk előbb zavart képpel odakiáltottak egyenként, hogy boldog szülinapot, majd mutáló, zavarban lévő hangon elénekelték nekem az ide tarozó dalocskát is...

Ezt sosem gondoltam volna.

Aranyosak voltak!

Tényleg.

Még megejtettünk egy közös bevásárlást a Párommal (laktózmentes tejtermékeket nem mindenhol lehet kapni).

Jó volt, mert még gyümölcsjoghurtot is kaptam, amit már nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon régen nem.

Hazajöttünk.

Itthon aztán kiderült, mit felejtettünk el elintézni. (Volt a listán jócskán!!!)

De mielőtt felkerekedtünk volna egy újabb körre, Drágám megköszöntött.

A csodálatos virágcsokor mellé (vörös rózsák, gyöngyökkel díszítve) kaptam valami nagyon meghatót is: két szál fehér rózsát a két kisfiamtól (belül már zokogtam) és egy különálló vöröset, mert szeret...

Erről nem is írok többet, mert most is tudnék sírni...

Szóval visszamentünk a városba, és a Párom emlékeztetett, hogy Vikitől kaptunk egy csomó MC Donlad's-os kupont. Az ötlet az volt, hogy csapjunk egyet a lecsóba és együnk ott.

Nem, nem egészséges, de nagyon finom!!!

Nem részletezem, degeszre ettük magunkat. (Ezúton is köszi Viki!!!)

(Elárulom, hogy volt bennem régen egy kis hiányérzet - tiszta marhaság - mert a mai gyerekek megélhetik, hogy ott ünnepeljék a szülinapjukat, de amikor én voltam gyerek hol volt még az az étteremlánc??? Szóval valahol mélyen már szerettem volna egy "Mekis" szülinapot - No ezt is kipipáltuk )

Ügyek elintézve, ettünk is nagyot, hát hazajöttünk.

Elkészülődtünk a színházba.

A ruhámat "okosan" kikészítettem, cipő, táska, smink hozzá igazít - hehe- ruha kivasalva, majd természetesen alig akart rám jönni. Ügyes-e vagyok?!?!

Végül szokásomtól eltérően időben elkészültem, időben elindultunk és negyed órával az előadás előtt oda is értünk.

Megtaláltuk a helyünket, leültünk.

Páholy - ez a kedvenc helyem.

Egyszer csak nyílik az ajtó és legnagyobb meglepetésemre Zsuzsi állt előttünk.

El sem akartam hinni.

Kiderült, hogy olvasta, hogy megyünk, (neki bérlete van,) és úgy készült, hogy ott megköszönt.

Csudijó csokrot kaptam. Le is fényképeztük.

Csoki golyókból áll, még egy aprócska katica is van rajta (ez mondjuk a fényképen nem látszik). Szerencsémre egy golyó lejött a csokorról, így azt nagy önfeláldozás közepette meg is ettem.

Annyira jól esett, hogy el sem tudom mesélni.

Na nem csak a csoki. Maga a meglepetés!

Az előadás jobb volt, mint amire számítottam, jó hangulatban ért véget a nap.

Az iwiw-en és itt is vártak a köszöntő üzenetek.

Egyszerűen jó lett, kerek egész, vidámabb, mint számítottam rá.

Mindannyiótoknak köszönöm, akiknek része volt benne!!!

Emlékezetes szülinap lett!

Ma a családdal ünnepeltünk.

Átjöttek Nyúlék is, Nyuszilány ma volt nálunk először.

Csudijó meglepetések vártak, szépséges virágaim vannak.

Finomat ettünk, nagyokat beszélgettünk, így az ünneplés jól elhúzódott.

Ezt szeretem! Napokig ünneplik az embert!

Most enyém a VILÁG!

Most indulunk a színházba.

Sokkal jobban sikerült a napom, mint gondoltam!

Mindenkinek hálás köszönet a köszöntésért!!!

Majd mesélek...

A hegy mögött

A hegy mögött leszállni készül
sötét ágyában a Nap.
Rövidre vágott friss fű fölött
keringenek a bogarak.

Sárgásvörös fényében fürdik
a sövény, a meggyfa és a ház.
A pillangók vidám táncára
csak az én szemem vigyáz.

Olyan a csend, akár az élet,
távoli hangoktól meleg.
Hazaindulnak munkától fáradt,
kérges kezű parasztemberek.

Virágos azúrját az ég
kelet felől mélykékre színezi,
míg lent a völgyben az első lámpa
az este szép jelét bontja ki.

A déli hőség már csak emlék.
Hűs fuvallat fut át a fák alatt.
Megborzolja a virágok szirmát
s egész a faluig szalad.

Kutyám fölkel, nyújtózik egyet,
hozzám simul, kétlábra áll.
Farkát csóválja, s elbillent fejjel
néz az utolsó napsugár után.

Szűkül az ég világossága
s mi megbújunk a csend alatt.
Az erdőből lecsúszik az éjjel
s ezer hangon szól egy tücsökcsapat.

Nehezül szemem és odaföntről
milliárdszám üzennek távoli napok.
Kicsi vagyok. Az apróbbnál is apróbb.
Tündöklőn ragyognak a csillagok.

Fordul a Föld, s én mélyen alszom,
nem kutatom a titkokat.
Az Úr egyik kezét homlokomra tette,
a másikkal világok tengelyén matat.

Körbeölel gyógyító álom.
Nem érzek mást, csak a szent kezet.
Hagyom, hogy a reggel rám találjon,
s hiszem, tudom : az Isten szeret.