Ma anyák napja előkészületen, bevásárló körúton és ügyintézni voltunk, így Zádi igencsak kimerült.
Nagyon meleg is volt, ezt nehezen viselte.
Délután a kerttel ismerkedett, találkozott egy szúnyoggal is, de nem engedtem, hogy megkóstolja az én ennivaló kis babámat! 
Nagy hírek most nincsenek, de új képek igen.
Fogadjátok sok szeretettel!
Emlékszem, gyermek koromban nagyon vártam, hogy végre a saját nevemre címzett levelet kapjak egyszer.
Furcsa, hogy erre emlékszem, de arra, hogy végül kitől is kaptam életem első levelét már nem.
Talán egy rajzpályázat eredményhirdető értesítése lehetett... de nem biztos.
Később az első mobiltelefonom büszke birtokosaként fokozott örömmel kutattam a táskámban, amikor a tégla nagyságú szerkezet a nagyon "stílusos" Nokia csengőhangon sipákolt, mert tudtam, valaki éppen rám gondol.
Valahogy olyan kiválasztottság érzés fogott el. 
Sajnálom, hogy a papír alapú levelezés veszendőben van. Bevallom magam is teszek ezért - igencsak szégyellnivaló módon. 
Mivel nagyon szeretek levelet kapni, egy időben sokat is írtam.
Minden ünnep közeledtével mázsányi képeslapot vásároltam fel és örömmel válogattam, kinek melyiket fogom elküldeni.
Gabó "átköltözésével" ez is megváltozott.
Nem volt kedvem ünnepelni... 
Nem köszöntöttem fel így a számomra kedves embereket sem.
Nem írtam többé képeslapokat.
De tulajdonképpen nem erről akartam mesélni.
Aki régebb óta olvas, már levonhatta magának azt a következtetést, hogy igencsak dilis vagyok.
Vannak szertartások, apró ceremóniák, amik miatt egy átlagos ember simán bolondok házába vitetne...
(Igen, itt a temetőben "ünnepelt" születésnapra gondolok például.)
Nekem szükségem van arra, hogy beszélgessek Gabóval, de nem csak vele. A Nagypapámmal és egy túl fiatalon elveszített tanárnőmmel is.
Illetve HOZZÁJUK beszélek, nem velük - na figyelek mit írok, mert tényleg mentőt küld valaki.
Nem ragozom tovább. Én tudatom mi van velem, mit gondolok, min töprengek, biztosítom, hogy gondolok rá, tanácsot kérek.
(Sokszor már az segít egy-egy döntésben, hogy ott állva végig gondolom a problémát.)
Igen, időnként furcsa dolgokat csinálok...
'96-ban, az a bizonyos tanárnőm már nem volt velünk.
Nagyon szerettem őt.
'93-'94-ben tanított nekünk németet az iskolában. Túl sok nyelvtanár cserélgette már előtte a helyét, így mint sokadikat, őt sem fogadtuk kitörő lelkesedéssel. De meggyőzött, hogy tanuljunk, sőt, annyira felcsigázott minket, hogy alapfokú nyelvvizsgát tűztünk ki célul.
Vörös haja volt, 26 éve minden lelkesedésével pattant fel a tanári asztal, vagy egy-egy iskolapad tetejére.
Viccelődött, dicsért, magyarázott, motivált.
Tényleg nagyon megszerettük.
A taszári buszbaleset miatt veszítettük el.
Én akkor találkoztam először ilyen veszteséggel. Nem tagadom, nagyon összetörtem.
Sokan voltunk a búcsúján, elkísértük az utolsó útra.
Ott döbbentem rá, hogy bár senki nem tanított, tudok imádkozni.
A mai napig "meglátogatom", amikor csak tudom.
S hogy ez a történet hogyan kapcsolódik a levelekhez?
Mert egyszer, két évvel a távozása után valamiért írtam neki egy levelet.
Még emlékszem arra az éjszakára. Egyszerűen el akartam neki mondani néhány dolgot.
Ezt a levelet kivittem az "ágyához".
Többé soha nem tettem ilyet.
Évekkel később legnagyobb meglepetésemre egyszer Gabónál is találtam egy levelet.
Egy kisfiú és az anyukája vitték ki neki.
Sírtam, eltettem. Nagyon jól esett.
Volt valaki, aki (bár nem tudott az én több, mint 10 évvel azelőtti levelemről) ugyanúgy gondolkozott erről, mint én.
És hogy ez most miről jutott eszembe?
Tegnap újra levelet kapott az én drága kisfiam.
Ugyanattól a családtól.
Egy vers volt benne.
Igen. Közeledik anyák napja.
De hiszem (remélem), hogy életem legnehezebb anyák napján már túl vagyok.
Akkor, még "frissen" ez elviselhetetlen volt.
Most, csak köszönni tudom a verset, mert bár Gabó kapta, az én részemmé vált.
Te, aki tudod, hogy Rólad van szó, érezd, hogy mennyire jól esett!
Köszönöm!
Egy-egy ilyen gesztus egy életre az ember szívébe ég.
De hogy a leveleknél maradjak:
Zádi élete első levelét a TB-től kapta...
A második az APEH-től érkezett... 
De az első csomagja és benne a képeslapja drága keresztanyám küldeménye. A postás is meglepődött, ki is lehet a címzett. (Eltettem a csomagolást is!!!)
DT küldte az első zenélő játékát, (az én nevemre), de itthon várt minket, amikor megjöttünk a kórházból. (Minden reggel zenél.)
Ezeket az ELSŐ-ket majd elmesélem neki.
A lázadó korszakában tuti nem, de talán ha gyermeke születik (Jesszusom, ő már az unokám lesz!) majd értékelni fogja.
Akkor a kezébe adom, és ő is várhatja, amíg majd elmesélheti, hogy ezer évvel azelőtt olyan sok ember olyan nagyon várta őt...
Várnai Zseni
HOLT GYERMEK ANYJA
Anya, akinek holt gyermeke van,
A fél testével maga is halott,
És húzza, vonja le, a föld felé,
Mit énjéből a földnek átadott.
Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak fél szemével néz a napba már,
A másik szeme túl a Mindenen
Holt gyermeke távol nyomában jár.
Úgy jár közöttünk, mint ki messze megy,
Vagy messze útról érkezett imént...
Mint idegen, ki otthont nem talál,
Ki valahol elhagyta fél szívét.
Csak fél szíve vergődik mégis itt,
Aranykalitban sajgó, bús madár,
Míg itt a földön élő kedvese,
Tilos addig a másik út, határ.
Félkézzel végzi sok-sok dolgait
S hiú viszályok fölött úgy lebeg
Magasan, minden szennytől mentesen,
Mint akit már nem érnek emberek.
Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félig él, lehúzza őt egy sír
S mikor élő fiára mosolyog,
Az egyik szeme akkor is csak sír.
EGY ANGYAL ŐRKÖDIK
Egy angyal őrködik feletted
Akit nem ismerhetsz meg sosem
Aki készen áll megmenteni
Ha baj van, mindig ott terem.
Egy angyal őrködik feletted
Akivel nem találkozhatsz sosem
Aki készen áll megmenteni
Ha baj van, ha ellenség üzen.
Egy angyal őrködik feletted
Nem is olyan messze fent
Készen arra, hogy megmutassa
A végtelen szeretet mit jelent.
Egy angyal őrködik feletted
Lehet, hogy észre sem veszed
Aki mindig óv és oltalmaz
A szörnyű bizonyosság helyett.
Egy angyal őrködik feletted
Akire mindig rábízhatod magad
És aki jobban szeret, mint hinnéd
Angyal ilyet meg sosem tagad.
Zádikám, Kócmanóm!
Sosem feledheted, hogy van egy saját őrangyalod!!!
"Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz,
egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz,
Nézd itt az arcodon, egy csepp, hogy eltévedt!
Sose bánd, ne szégyelld!
Egy cseppnyi bánat ébredt ma értem és érted."
(A dzsungel könyve - Geszti Péter)
Gabó összekente Apát és magát...
2 év Gabó érinthetetlenségében...
2 hónap Zádi ölelésében
2 szuri ma Zádornak
2
2 FIAM VAN!
Elengedem-szólt a NagyUristen-
gyermekem hozzátok röpke időre.
Mig szive dobban,addig a tiétek,
s elsodor parttalan könnypatak Tőle.
De addig is,gondoznátok-e nékem?
Adnátok-e otthont mig odavan,
s mig eljövök érte,hogy szépen
hazavigyem?Csak lebbenő szél lesz,
májusi hó,almavirágnyi idő
szegény sorsa.De bánatotokban
vigasz az emlék,s Szavam békitő.
Gyermekemet csak tanulni küldöm.
Bölcs és türelmes sziveket kerestem,
s úgy találtam:a porban baktatók közt
nem lenne jobb eszközöm,mint Ti--Ketten.
Teljes szivvel fogjátok szeretni,
és nem sajnáltok kárbament erőt,
s nem gyűlöltök engem,ha úgy tűnik:
visszakérem Tőletek idő előtt.
