Sosem tudhatjuk, mi jár a fejükben...

Akkor a tegnapi téma.

Emésztgetem, gondolkozom rajta folyamatosan, de nem jutottam igazán semmire.

Na nem mintha döntéshelyzet lenne, csak egyszerűen emésztendő...

Tehát: tegnap együtt jöttünk haza autóval: Apósom, Nyúl és legifjabb (kinti) Nyuszi - ő 5 éves. Ja, és persze én.

Bevásároltunk, mászkáltunk, intézkedtünk, szóval a Karácsony előtti őrület vett rajtunk is erőt.

Hazafelé jöttünk már, amikor MINDEN ELŐZMÉNY ÉS ÁTMENET NÉLKÜL Kisnyúl megszólalt:

"Majd amikor én meghalok, azt szeretném, ha engem elhamvasztanának."

Most taglaljam, milyen csend telepedett a levegőbe???

Hirtelen szinte levegőt sem kaptunk.

Nagyapa kapott észbe legelőször, és megnyugtatta, hogy ebben tényleg dönthet, de ez remélhetőleg még nagyon messze van.

Azt mondta, hogy ha minden rendben megy, Ő és Nagymama még előbb fognak meghalni, mint Kisnyúl.

Közben rákérdeztem én is, hogy ezt most honnan szedte. Persze úgy, hogy miről jutott eszébe.

A válasz egy rövid "nem tudom" volt, de hozzátette, hogy csak akarta, hogy tudjuk.

Nyúllal összenéztünk és némán megegyeztünk, hogy nagyon sok olyan dolog lehet a fiúk fejében, amiről nem is tudunk, valamint, hogy Gabóról is biztosan beszélgetnek...

Közben Kisnyúl még megkérdezte, hogy a mellettünk álló autóhoz hasonlítani fog-e a kocsijuk, amit venniük kell a családbővülés miatt, majd újabb csönd után még feltett egy igen megrázó kérdést:

"Nagyapa, Te hány éves vagy?"

Megkatpa a választ.

"Akkor Neked már nem lesz több születésnapod?"

Nagyapa nem akadt ki, hanem elmondta, hogy ezt nem lehet előre tudni, de reméli, hogy még lesz.

Elmeséltük a kicsinek, hogy Dédikéje 83 évig élt, hogy vannak, akik hamarabb mennek el, de vannak, akik sokáig maradnak.

Ezzel le is zárta a témát.

Csak nekünk, felnőtteknek kattog az agyunk továbbra is.

Édes Kicsim!

Tényleg mik járhatnak az eszében?

Csak remélni tudom, hogy Gabó korai búcsúja nem okoz neki(k) valami félelmet.

Szándékosan nem mondjuk a fiúknak, hogy Gabó elaludt, mert nem akarjuk, hogy féljenek az alvástól.

Szivárványgyermek meg amúgy is igen konkrét kérdésekkel kezeli ezt a témát.

Csak annyit tehetünk, hogy a lehető legtermészetesebb hangon válaszolunk, hogy lássa, ez az élet része.

(Még ha számunkra ez tragikus, akkor is...)

Hála Istennek!!!

Voltam Kedvesdokinál, megnézte a leleteimet.

Azt mondta, a vérképem kiváló - nem csupán jónak tekinthető! A cukorvizsgálódás eredménye képpen fel vagyok szólítva a NASSOLÁSRA - az étrendemben legyen helye a tízórainak, uzsonnának is...

Eddig 4 kilót híztam - ha a lefogyott 4-et is beleszámolom, akkor már 8-at, mert azt is vissza kellett szednem.

Méhszáj zárt, méhfal megfelelően puha. Apró aktivitására pedig annyit mondott, csak így tovább.

Egy komoly aggodalmamat megosztottam vele, megnyugtatni nem tudott igazán, de nem is az volt a célja azt hiszem.

Morbid módon azt mondta, "az élethez szerencse is kell..."

Végülis igaza van.

Meg bízni kell a Gondviselésben is.

Tulajdonképpen csak tudatosította, hogy szerencsétlenül alakult múltunk miatt jobban tisztában vagyok azzal, mitől lehet félni, de nincs nagyobb veszélye ezeknek, mint az átlagnál. Így ez nagyon kicsi.

BÍZNI KELL!!!

Nos, ennyi azt hiszem.

(Nem, nem ennyi, de a másik dolog, amiről majd fogok írni elég... nem is tudom... Még nem emésztettem meg. Majd, ha már tudom... vagy gondolom, hogy tudom... Még nem.)

Ma betöltöttük a 28. hetet!!!

Elkezdődött a harmadik trimeszter!!!

"A kismama:

A 28. hét a harmadik s egyben talán a leghosszabbnak tűnő utolsó harmad első hete. A terhességgel járó kisebb panaszok, mint például az emésztési zavarok vagy a görcsölés most mindennaposak, de szülés után egészen biztosan elmúlnak. Amikor csak tud, pihenjen, aludjon, és növelje a kalciumbevitelt több tej, sajt és joghurt fogyasztásával.

A baba:

A 28. héttől tartják "életképesnek", ami azt jelenti, hogy ha most megszületik, már alkalmas külön, önálló életre. Tüdeje is érett, s bár világra jövetele után lehetnek légzési problémái és kihűlés is fenyegetheti, ma már a modern berendezések segítségével esélye van az életben maradásra.

Mostanra a baba a méhben elfoglalt helyzetét tekintve vizsgálható: lehet fejfekvéses vagy farfekvéses.

A baba kb. 37 cm hosszú és 1 kg súlyú."

(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)

Magamról: semmi gondom. Tényleg. Boldog vagyok Apróval, nem görcsölök. Igaz, fáj a derekam (hátam) de ez leginkább a saját hibám, a rossz tartásom miatt lehet.

Igen, még Vukozom, de ez lehet, hogy már a végéig elkísér. No, ez legyen a legnagyobb bajom!!!

A hasam formájából ítélve időnként a nyolcadik utast képzelem a bőröm alá, de ez mulatságos.

Furcsa de kiváló érzés.

Méghogy a leghosszabbnak tűnő időszak!?!

Nekem olyan gyorsnak tűnik ez az egész!

Úgy imádom a pocakos létet!

Így magamban érzem, hogy Aprónak milyen a kedve, hogy jól van, vagy ha nem, hát tudok segíteni neki...

Apróról: Nagyon nem szeretem, hogy a könyv állandóan azon spekulál, hogy mi lenne vele ha...

Én nem akarok ezekre gondolni.

Mert együtt maradunk minimum a 36. betöltött hétig!

Nagyon koncentrálok rá...

Az én Apróságomra!

Mármint a Mi Aprónkra!!!

Nagyokat lubickol, ha viszont valami betüremkedik a területére (lásd a gyomrom, vagy a hólyagom) akkor feltétlenül rugdosni kezdi, hogy menjen már arrébb.

;)

Mulatságos szituációk következnek ebből, meg hát mit tagadjam: nagy futások is.

De eddig még minden rendben ment. ;)