féltem ŐKET,

mert aggódom,

mert meghatódtam, hogy megszületett,

mert megijedtem, hogy mi lesz,

mert tehetetlen vagyok és nem tudok segíteni,

mert talán végre segítenek,

mert megkapta, amire már régen szüksége volt,

mert köszönöm, hogy részesévé tettek a legnagyobb dologban az életben,

mert féltem a Párom, aki messze ment dolgozni,

mert hazaért és végre elmondhatom Neki, hogy mi történt,

mert meglepetéskaját hozott, amit jóízűen be is faltam,

mert ölel,

mert Apró tobzódik és ficánka módjára lubickol,

mert kaptam egy levelet, valaki olyantól, aki mélyebbre látott az életünkbe, mint gondoltam és olyan dolgokat írt, hogy beleborzongtam.

Hormonsírások.

Egyértelmű.

Amúgy meg nem akármilyen két napon vagyunk túl.

Kata most már talán rendbe jön.

A baba jól van, szopizik, alszik.

Apukája hercegnője lett azonnal.

Köszönöm Istenem!!!

Ha nem vagyok pocakos, nem szoktam sírni. Csak nagyon-nagyon ritkán.

Azt pedig, hogy ezt kik láthatják? Egy kezemen meg tudom számolni. (Gabó búcsúja kivételével... No comment.)

De most???

Hát egy szép reklám (nem, nem mosópor. Ott még nem tartunk.)

Egy jelenet egy filmben, egy baba illata, vagy látványa.

Könnyek.

Nem hangos zokogás. Könnyek.

 én vagyok a legrosszabb reklámozó az egészségügy számára.

Sajnos végig jártuk az ország legtöbb intézményét. Igen sok osztályt a kórházakban, rengeteg emberrel találkoztunk gyógyítóval és gyógyítottal egyaránt.

Az általános véleményem lesújtó - tudom, hogy ezt egyáltalán senki nem kérdezte.

De ahhoz, hogy ez a bejegyzés ne csak **********-okból és hangos sípszóból álljon, most valahogy el kellett kezdenem a témát.

Emberi nyelven, az előítéleteim vázolásával.

Húúú, most legszívesebben tényleg csúnyákat írnék.

DE NEM TESZEM!!!

Több okom van rá, hogy mégse szidjam a megfelelő emberek felmenőit.

1.: Például Nani; I; Nyúl!

Pocakosoknak nem mesélünk horrort a szülésekről.

2.: Vörösbegy és Erzsike, akik egészségügyben dolgoznak, így az általánosítások mindenképpen bántanák őket, ezt semmiképpen nem szeretném.

Annál is inkább, mert én is név szerint szoktam azoknak a csoda embereknek a tetteit felemlegetni szinte naponta, akik Gabócán segítettek, vagy segíteni akartak. Akik EMBERként viselkedtek. Dehogy bántom őket!

Csak a szívem vérzik, hogy milyen kevesen vannak, hogy széllel szemben... dolgoznak, hogy még ha ők szorulnak segítségre, velük is rosszul, hanyagul bánnak a "kollégák".

Vörösbegy is nehéz helyzeteken jutott túl, Erzsikét is igencsak megtúráztatták, most pedig Kata van soron.

Legszívesebben ordítanék.

A baba végre egészségesen megszületett, erre anyukával nem foglalkoznak?!?!?!?!?!?!?!

Pocakos, ha olvasod!

Kérlek állj ki Magadért!

Ha nem értesz valamit, vagy nem érzed jól magad SZÓLJ!

Inkább nézzenek hisztisnek, mint baj legyen!

Pár nap múlva Te úgyis hazamész!

Nekünk kell vigyáznunk magunkra, gyermekeinkre, mert a mi érdekünk!!!

Bocsánat, de tényleg kiakadtam.

Messze vagyok és tehetetlen.

Egy bölcsesség szerint az ember akkor élt teljes életet, ha írt egy könyvet, ültetett egy fát és nemzett gyermeket.

Csodálatos utazás végén egy kis hölgy úgy döntött, hogy megérkezik közénk.

Épségben, egészségben ma, 2009. 10. 13-án 14:50 perckor, 2900g-mal, 48 cm-rel megszületett a barátaink leánykája.

Nehéz út volt, de együtt mentek rajta végig.

Csodálatos családdá váltak.

Jó egészséget kívánunk, szeretetben, boldogságban töltött közös életet!

Isten áldásával!

Éjszaka is, reggel óta pedig egyre rosszabb.

Most már nagyon ideges vagyok.

Féltem őket!

Túl egy reggeli rókázáson, aminek az okait nem merem megnevezni.

Vagy Apró, vagy az aprónak nem nevezhető idegesség...

De legkésőbb holnap reggel hatkor.

Nem lesz ez nyugodt éjszaka...

Semelyikünknek.

Pedig nekünk még egyszerű helyzetünk van.

Várjuk a telefont...

Nekik jutott a dolog oroszlán része.

Adjon az Isten egészséget, biztonságot, szeretetet és BOLDOGSÁGOT!!!